A huszonhat éves Hannah Sugarman szinte mindent megkapott az élettől, amire egy magakorabeli nő vágyhat. Remek állást, jóképű, nagymenő férfit és egy igazán elegáns lakosztályt Washington D. C. egyik legjobb negyedében. Csupán egy a bökkenő: Hannah a pokolba kívánja az egészet. A tudományos konferenciák és a fényűző partik helyett a sütik és sültek világában érzi igazán otthon magát, munkaidőben is recepteket körmöl, titkos lakáséttermet nyit főbérlője tudta nélkül, és a mintaszerű hercegnőt úgy dobja le magáról, akár a felesleges kilókat… hogy a szerelem és a káosz új ízeket vigyen az életébe – és mindazokéba, akik megkóstolják a főztjét.

Az Iránytű a szerelemhez és titkos lakáséttermekhez igazi ínycsiklandó sikerkönyv egy olyan „szomszédlány” főhőssel, aki gyakran bolondot csinál magából a partikon, de pontosan tudja, mitől jó egy répatorta. És bár az álmai néha cukormázasak, azt már megtanulta, hogy az élet legfontosabb hozzávalója: higgy magadban.

Lami Juli, a regény fordítója mondja:

“Éhesen nagyon nehéz lett volna fordítani, de a főzős részeket jóllakottan sem volt könnyű. Én már az első jelenetben szereplő répatortánál elvesztem…arra a mai napig gondolok néha. Számomra az tette különlegessé ezt a könyvet, hogy egyrészt nem a megszokott divatközegben játszódott: New York és Los Angeles helyett végre egy kicsit Washingtonba nyerhettünk bepillantást, mégpedig az ottani fiatal értelmiség életébe. Tetszett, hogy a történet végig emberi volt, olyan, ami bárkivel megtörténhet. Hogy Hannah valódi személyiségfejlődésen megy keresztül, és ezért szenvednie is kell, akárcsak a való életben, és hogy a happy end sem mézes-mázas.”

Szigeti Hajni, a regény szerkesztője:

“Szeretem, hogy Hannah nem az a tipikus karcsú, lobogó szőke hajú, trendi hősnő, parkra néző lakással, aki mindig tökéletesen öltözött és imád edzőterembe járni. Hannah – mivel sosem tud ellenállni egy finom falatnak – teltkarcsú, a haja vörös, divattanácsokat a barátnőjétől kér, egy alagsori bérleményben lakik, és ugyanolyan bakikat tud elkövetni az életben, mint bármelyik huszonéves lány. Tetszik benne, hogy miközben közgazdász és egy híres kutatóintézetben dolgozik, nagyon jól és szívesen főz. Többfogásos kacifántos vacsorákat képes előállítani egymaga, de a szerelmi bánatát ő is akciós fagyiba fojtja, és sokáig nem veszi észre, hogy az Igazi végig ott volt a szeme előtt.”

Végezetül egy recept a hősnőtől, Hannah-tól:

Currys kaszinótojás (12 darab lesz belőle)

Ebben az ételben az a nagyszerű, hogy a saját ízlésedhez igazíthatod. Ha nem szereted az erős ízeket, csak ½ teáskanál curry-port használj, ha viszont igazán erősre vágysz, akár kétszer-háromszor annyit is tehetsz bele – a lényeg, hogy a curry-por friss legyen. Ha nagyobb társaságnak készíted, nyugodtan duplázd meg a hozzávalókat.

Hozzávalók:

  • 6 nagy tojás
  • ¼ csésze majonéz
  • 1 teáskanál dijoni mustár
  • ½ teáskanál (vagy több) curry-por
  • ½ teáskanál citromlé
  • ½ teáskanál apróra vágott snidling, és még egy kicsi a díszítéshez
  • 1 csipet cayenne bors
  • só és bors ízlés szerint
  • pirospaprika a díszítéshez

Tedd egy lábasba a tojásokat annyi hideg vízzel, hogy bőven ellepje őket. Közepes lángon kezdd el főzni, de ahogy felforrt a víz, vedd le az edényt a tűzről, takard le, és hagyd állni pontosan 14 percig. 14 perc után tedd át a tojásokat egy jeges vízzel teli edénybe, így megakadályozod, hogy tovább főjenek. 10 perc után pucold meg őket, majd mindegyik tojást vágd hosszában ketté. Szedd ki a sárgájukat, tedd félre, a fehérjéket pedig rendezd el egy lapos tálon a mélyedéssel felfelé. Attól függően, hogy mennyire sima krémet szeretnél, törd össze a tojássárgákat egy villával, vagy passzírozd át egy szűrőn. Add hozzá a majonézt, a curry-port, a mustárt, a citromlevet, a snidlinget és a cayenne borsot, majd jól keverd össze. A végén sózd és borsozd ízlés szerint. Viszonylag sok só kell majd hozzá.
Töltsd habzsákba a krémet, de használhatsz bármilyen zacskót is, aminek levágod az egyik csücskét. Nyomj a krémből minden tojásfehérjébe, majd díszítsd egy kis pirospaprikával és snidlinggel. Azonnal tálalhatod, de hűtve is finom.

Forrás: Momentum Mundi

2013. december 4.

Hozzászólások