Az emberi erőforrások miniszterének javaslatára a Neumann János Egyetemen Dr. Fülöp Tamás Ferenc főiskolai tanárt 2019. augusztus 1. napjától 2023. július 31. napjáig terjedő időtartamra Áder János köztársasági elnök a 309/2019. (VII. 30.) KE határozata alapján megbízta a rektori feladatok ellátásával. (Magyar Közlöny). Így szól a hivatalos híradás, az interjúban pedig dr. Fülöp Tamással, az egyetem új rektorával beszélgetünk.

Dr. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem új rektora

Kedves Rektor úr! Egy ilyen fontos poszt elfoglalásakor az ember általában visszatekint arra, honnan is jött, milyen hosszú és göröngyös utat járt be, míg idáig elért. Erre a kalandra kérem önt, és avassuk be az olvasókat is!

Hogyan indult kezdő pedagógusi pályája? Hol szerzett diplomát és milyen szakon?

Valóban fontos, hogy életünk egy-egy fordulópontjánál, egy új feladat, egy új kihívás alkalmával visszatekintsünk arra, hogy milyen utat jártunk be szakmai pályánk során. Főiskolai oklevelemet a Jászberényi Főiskolán, majd egyetemi diplomámat a Debreceni Egyetem nappali tagozatán szereztem meg. A Jászság fővárosában tanító és művelődésszervező szakon végeztem, Debrecenben pedig a Bölcsészettudományi Karon történész végzettséget szereztem. 1997-ben tanulmányi eredményem és tudományos diákköri tevékenységem alapján elnyertem a Köztársasági Ösztöndíjat, s ennek segítségével egy évet áthallgattam az Eötvös Lóránd Tudományegyetemre is.

A mai napig büszke vagyok arra, hogy tanító és művelődésszervező diplomával is rendelkezem, hiszen nagyon sok vezetői kompetencia – mint például az empátia, az együttműködés, a problémamegoldó képesség, a kommunikációs készség, a helyes beszéd és helyesírás, a kreativitás, a közösségek szervezése – alapszik ezeken a szakmai területeken. Tudományos minősítésemet 2006-ban ugyancsak a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Doktori Iskolájában szereztem meg. Disszertációmban a reformkor legjelentősebb politikai vitájával, a Széchenyi-Kossuth vitával foglalkoztam, ami nemcsak politikatörténeti, de szellemi és morális értelemben is izgalmas kihívás volt.

Persze, azóta az aktuális felsőoktatási és közgyűjteményi feladatok, a szak- és tantárgyfejlesztések, a munkahelyek által kínált kutatási és publikációs lehetőségek más irányokat is nyitottak számomra. Két évtized távlatában azt mondhatom, hogy kutatásaim alapvetően a politika-, gazdaság- és társadalomtudományi szakmai területhez kapcsolódnak, ez egészült ki településfejlesztés- és közigazgatástörténettel, illetve a családtörténet-kutatás, a közösségszervezés, a közművelődés témaköreivel. Ma már több mint 80 publikációim szerepel a Magyar Tudományos Művek Tára adatbázisban. Vezető beosztás mellett is, amikor inkább már az volt a feladatom, hogy mások számára biztosítsam az elmélyült kutatásokra, a publikációk megjelentetésére alkalmas környezetet vagy a tudományos előmenetelhez szükséges feltételeket, arra törekedtem, hogy jusson idő önálló kutatásokra.

Több helyszínhez is kötődnek életének állomásai. Melyek ezek? Milyen feladatokkal bízták meg?

Felsőoktatási pályámat a Szolnoki Főiskolán kezdtem, ahol az oktatói ranglétrán másfél évtized alatt a tanársegédtől az ott elérhető legmagasabb fokozatig, a főiskolai tanári címig jutottam. Pályám elejétől fogva meghatározó szerepet vállaltam az oktatás- és tananyagfejlesztés, a hallgatói tehetséggondozás, a tudományszervezés terén, illetve később tanszékvezetői feladatokkal bíztak meg, és közreműködhettem intézményi akkreditációs eljárásban is. 2008-ban megpályáztam és megbízást kaptam a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár igazgatói feladatainak ellátására. 5 éves intézményvezetői munkám során kollégáimmal nagyon sokat tettünk azért, hogy a levéltárat ismert és elismert kutatóhellyé tegyük.

Eredményeinket maguk a kutatók ismerték el, hiszen a megyei levéltár 2013-ban az „Év kutatóhelye” címet nyerte el a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület döntése alapján. 2013-ban felkértek arra, hogy az új, integrált levéltári szervezetben, a Magyar Nemzeti Levéltárban vállaljam el az ország valamennyi megyei levéltáráért felelős főigazgató-helyettesi posztot. 2013 és 2016 között ezért munkám a fővároshoz kötött, gyönyörű környezetben, a budai várban, a Mátyás templom mellett volt a munkahelyem. Ezekben az években a közgyűjteményi területen nemcsak országos és regionális intézményvezetői tapasztalatokat szerezhettem, de a szakmai felügyeletemre bízott 20 megyei levélár és az ott dolgozó kiváló szakemberek megismerésével az egész ország levéltárügyére rálátásom lett.

A három év során Soprontól Székesfehérváron át Nyíregyházáig, Salgótarjántól Kecskeméten át Szegedig valamennyi megyei levéltárba ellátogattam, olykor többször is. Mindezek mellett természetesen nem szakadt meg kapcsolatom a felsőoktatással, és 2016-ban, az egyetemmé válás pillanatában visszatértem a felsőoktatásba, így azóta dolgozom a kecskeméti Neumann János Egyetemen. És ma már nemcsak munkahelyem, de lakóhelyem szerint is kecskeméti vagyok, hiszen bizonyos munkakörökhöz – és ilyen a dékáni, vagy a rektori megbízatás is – a helyi társadalmi, intézményi, szakmai és tudományos kapcsolatok intenzív, szisztematikus ápolása elengedhetetlen, ehhez pedig személyes jelenlét szükségeltetik. Nagyon jó megtapasztalni Kecskemét izgalmas szellemi és kulturális életét, az itt élők lakóhelyük iránti elkötelezettségét és befogadókészségét. És jó azt is látni, mennyire fontos a város számára az egyetem, és mennyire komplex módon jelenik meg a helyi felsőoktatási intézmény a településfejlesztési elképzelésekben.

Levéltár(ak) irányítására is felkérték. Kutatómunkát végzett és publikált. Erről mit tudhatunk meg?

A közgyűjtemények világa egy nagyon érdekes, sokak számára zárt és titokzatos világnak tűnik. Nyilván azért is, mert sokáig nem voltak nyilvános intézmények a levéltárak. Azóta szerencsére sokat változott a világ, és ez jó is így, hiszen gondoljon csak bele, hogy a magyarországi megyei levéltárak által őrzött iratanyag mennyisége meghaladja a 300 ezer iratfolyómétert. Vagyis ha a tárolásukra használt dobozokat egymás mellé tennénk, akkor egy 300 kilométer hosszúságú sort képezhetnénk belőlük, amely majdnem képes lenne összekötni az ország keleti és nyugati határát… Ezek között az iratok között pedig számtalan felbecsülhetetlen értékű, kulturális és történelmi jelentőségű forrás található.

Talán az fogott meg leginkább ebben a szakterületben, hogy milyen módszerekkel lehet megőrizni, feltárni, közkinccsé és kutathatóvá tenni, az embereknek, a kutatóknak, az érdeklődőknek megmutatni azt a kulturális örökséget, amit a levéltári raktárak őriznek. Hiszen minden megyének, minden településnek megvannak a saját történelméből származó identitásképző, önazonosságtudatot meghatározó pillanatai, és az ehhez kapcsolódó hiteles dokumentumai.

A levéltárakban kiemelt jelentőséget tulajdonítottam a tudományos és publikációs tevékenység támogatásának, hiszen a közgyűjtemények által őrzött dokumentumok feldolgozása, értelmezése, publikálása közös nemzeti érdekünk. Több országos kutatást, adatfeltárást sikerült ekkor útjára indítani, ilyen volt a holokauszt, az első világháború vagy a reformáció témaköre is. Itt találkozhattam a tömeges digitalizálás, a tértől és időtől független online kutatási lehetőségek problémáival, a kutatók munkáját segítő módszertani kérdésekkel. És itt mélyülhettem el a családtörténet-kutatás rejtelmeiben is, ahol a családtörténet-kutatás közösségteremtő, identitásmegőrző hatásait vizsgáltam, és mind a mai napig igyekszem segíteni a családjuk múltja iránt érdeklődők munkáját, hiszen ennek nagyon erős közösségépítő, családi kapcsolatokat erősítő szerepe is van. És bár az intézményvezetői feladatok mellett kutatásokra legtöbbször csak a szabadidő terhére volt módom, a levéltári források közelsége arra ösztönzött, hogy rendszeresen publikáljak.

A Hírös Szabadegyetem előadásán a kecskeméti Városházán

Hogyan és mikor került a kecskeméti egyetem oktatói karába? A Pedagógiai Kar dékánjaként is már felelősségteljes feladatköre volt.

Ahogy már említettem, az egyetem születésekor, 2016-ban kerültem Kecskemétre, 2016-2017 között az egyetem tudományos rektorhelyettesi feladatkörét láttam el, majd 2017-től a Pedagógusképző Karon dékáni megbízást kaptam, így lehetőségem volt az egész intézmény megismerésére. A Pedagógusképző Kar vezetése nagyon szép kihívás volt, és nagy eredménynek számított, hogy rövid időn belül sikerült a kar nehéz költségvetési helyzetét rendezni, illetve a hallgatói létszám csökkenését megállítani.

Nagyon jó volt részesévé válni és közelről is megtapasztalni, hogyan újul meg a Pedagógusképző Kar szakmai, tudományos munkája, beiskolázási tevékenysége, miként bővülnek társadalmi, szakmai, tudományos és nemzetközi kapcsolataink, és hogyan válik az egyetemen belül is egyre elfogadottabbá a kar. Bízom abban, hogy hosszabb távon is sikerült népszerűbbé, vonzóbbá és elismertté tenni az egykori kecskeméti óvó- és tanítóképző főiskolát. Fontos volt a munkatársak bevonásával új lendületet adni a karnak, és a hagyományokra alapozottan egy kicsit a kecskeméti pedagógusképzés presztízsét is erősíteni. Úgy gondolom, sikerült tovább nyitni a város felé is, és ebben fontos szerepe volt a „Hírös Szabadegyetem” tudományos ismeretterjesztő előadássorozatnak is.

Szerencsére a nehéz feladatok, a komoly kihívások ellenére is sok nagyszerű emberrel, segítőkész és elkötelezett kollégával találkozhattam a PK-n, a gyakorló intézményekben, illetve az egész egyetemen, akik nemcsak befogadtak, de bizalommal is fordultak felém. És megerősített bennünket, kari vezetőket, hogy a nehéz döntések, illetve a sok munka során is számos pozitív visszajelzést kaptunk a kollégáktól, akik láthatták elkötelezettségünket. A rektorjelöltség időszakában pedig nagyon jóleső élmény volt, hogy közvetlen munkatársaim inkább marasztaltak volna a Kaszap utcában. Most pedig remélem, büszkék arra, hogy a Pedagógusképző Kar korábbi vezetője tölti be egyetemünk rektori posztját, aki, ha majd lejár a megbízatása, sok tapasztalattal a birtokában vissza is fog térni hozzájuk.

Milyen elképzelések, célok vezérelték, amikor elfogadta a jelölést, majd kinevezést a rektori posztra? Mit szeretne újítani, jobbá tenni a Neumann János Egyetemen?

Egy felsőoktatási intézmény rektorának lenni nagyon komoly megtiszteltetés, de nagyon komoly kihívás is. Hiszen nemcsak az egyetem törvényes és hatékony működéséért, felsőoktatási és akadémiai alapfeladatainak színvonalas ellátásáért, szakmai fejlődéséért, illetve nemcsak munkatársaiért, hallgatóiért, hanem társadalmi kapcsolataiért, a vállalati és intézményi partnereivel kialakított együttműködésekért, a város és a térség gyarapodásának előmozdításáért is felelősséggel tartozik. Persze ezt nem is lehet másként, mint együttműködésre, bizalomra, partnerségre alapozottan megvalósítani, intézményen belüli és intézményen kívüli kapcsolatok vonatkozásában egyaránt. És elsőszámú vezetőként az egész egyetemet, mint egységes intézményt kell képviselnie a rektornak.

Ezért valójában nem az számít, hogy az egyetem melyik kara és mely tudományterület képviseletében adja a rektort, hiszen a rektornak a szó legnemesebb értelmében véve az universitas szellemiségével összhangban kell az intézményt vezetnie, egyetemes, közös és a mindennapi munkánknak, küzdelmeinknek értelmes irányt adó, ezért bizonyos szempontból magasztos célokat magunk elé tűzve. Ebbe pedig nem fér bele sem az intolerancia, sem a szűkkeblűség, sem a rövidlátás. Sokkal inkább az egyes szervezeti egységek, a karok, az akadémiai és a kancellári terület, az egyetemi polgárok őszinte és kölcsönös együttműködése eredményezheti a sikeres intézményi működést.

A Neumann János Egyetem fejlesztésével kapcsolatos szakmai programomban hangsúlyos szerepet kapott az intézmény versenyképességének, népszerűségének, hatékonyabb működésének és kiválóságának fejlesztése. Céljaim között szerepel a vonzáskörzet meghatározó nagyvállalatainak igényeihez igazított képzésfejlesztés, a kis- és közepes vállalkozások gazdasági versenyképességének elősegítése, az egyetem tudományos, kutatási és innovációs teljesítményének bővítése, valamint a modern módszertani alapokra épülő, kompetencia- és értékalapú felsőoktatási tevékenység.

De fontosnak tartom kiemelni a társadalmi és kulturális tőke lokális igényekre és nemzeti értékekre alapozott erősítésében, a társadalom- és térségfejlesztésben vállalt komplex intézményi szerepkör kialakításában rejlő lehetőségeket is. Szóval, sok tervet és feladatot tűztem magam elé az elkövetkezendő időszakra, amihez, mint tudjuk „kell egy csapat”. Nagyon bízom kollégáimban, munkatársaimban, hiszen egy közös cél vezet bennünket: a kecskeméti felsőoktatást eredményessé, elismertté és vonzóvá tenni.

Sajtótájékoztató a Hírös Szabadegyetemről a kecskeméti Városházán

A tanévkezdésig már nincs sok idő hátra. Hatalmas feladat vár önre az elkövetkezendő négy évben, amíg a kinevezése szól. Azért jut idő előtte egy kis pihenésre a családjával? Van kedvenc időtöltése?

Erre a nagy feladatra természetesen nemcsak személyesen nekem, hanem a családomnak is fel kell készülnie, hiszen egy ilyen munkakör olykor több mint egy egész embert kíván, de szerencsére mindenki partner ebben, és segítenek a terheket vinni. Feleségem pedagógus, kellő türelemmel, empátiával, optimizmussal és rugalmassággal tudja kezelni a megváltozott helyzetet. Gyermekeink még szülői támogatásra szorulnak, de már majdnem önállók. 19 éves fiunk idén érettségizett, és ősszel maga is a felsőoktatás részévé válik, egy fővárosi egyetemen kezdi meg tanulmányait. Lányunk tavaly kezdte a középiskolát, érdeklődése a társadalomtudományi terület felé irányul. Szóval a változás több területen is beköszöntött hozzánk.

Most egy olyan időszak előtt áll a családunk, amikor mindenkinek nagyobb áldozatot kell hoznia a közösségért, de tudjuk, hogy ha ezt szeretettel, alázattal és derűvel tesszük, akkor ez nem jelent elviselhetetlen terhet számunkra. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy a ritkábbá váló együttlét intenzív és tartalmas legyen, és vannak bizonyos alapdolgok – családi ünnepek, hétvégi közös étkezések, beszélgetések, séták, kirándulások –, amelyekből próbálunk „nem engedni”.

Ma már a digitális környezetben nagyon nehéz akár csak egy-két napra, pár órára is kiszakadni a munka világából, és persze tisztában vagyok vele, hogy vannak olyan munkakörök, ahol ezt nem is lehet megtenni. A tudományos tevékenység, a kutatómunka sem feltétlenül ismeri a munkaidő végét. De amikor pihenésről, kikapcsolódásról vagy szabadidőről beszélünk, nekem a családi együttlét, az olvasás, a mozi, a zene, a művészeti élmények, az úszás, a kerékpározás, a séta, a kertészkedés, a főzés, vagy egy-egy baráti összejövetel jut eszembe. A szakmai sikereken és munkahelyi eredményeken túl ezek adhatják meg életünk teljességét.

Kedves Rektor úr! Kívánunk önnek erőt, egészséget, kitartást ehhez az embert próbáló feladathoz! Szakmai tudása, becsületes és határozott személyisége, széles látóköre a siker záloga lehet.

 

Weninger Endréné Erzsébet 

 Fotók: Hírös.hu, Alföldi Régió Magazin

 

 

Hozzászólások