Holi ünnepén az emberek máglyával űzik el a gonoszt, majd porfestékkel, színes festékes vízzel locsolják egymást – így emlékeznek Krishna cselekedeteire.

11058509_800967536635118_8692679233149414308_n

Hogy, hogy nem, Marcell fiam éppen Hiranandani Gardenben járt Holi ünnepén. Itt tudta meg, hogy legalább két napig, de van, ahol  egy egész hétig tart e színpompás esemény.

293238_437020139664530_659000999_n

Indiában érdekes módon az ünnepek időpontjai általában a teliholdhoz kötődnek. Idén úgy alakult, hogy a Holi éppen március 6-ára eset, Marcell Indiába érkezésének harmadik napjára.

Láthatóan jól össze is festékezték magukat.

11034291_800967593301779_495726492172328076_n

A Holit február-március hónap teliholdas napján ünneplik. A hagyomány szerint az emberek ilyenkor porfestéket és színes vizet szórnak, illetve locsolnak egymásra… A Holiról szóló egyik történet szerint egyszer, amikor Prahláda Mahárádzsa saját apja imádata helyett annak ellenségét, az Úr Visnut akarta imádni, apjának húga, Holiká, akit a tűz nem égetett, a kisfiúval együtt beült egy nagy tűzbe, hogy megölje őt. Prahláda odaadása azonban olyan nagy volt, hogy megvédte őt a tűz karmaitól, miközben Holiká viszont halálra égett. Erre emlékezve Holi előestéjén nagy tábortüzeket gyújtanak egész Indiában, melyekbe az új gabonatermésből egy részt felajánlásként beledobnak. (Forrás)

 

india_holi3_0

Majd eszembe jutott egy korábbi művészetterápiás műhely egyik feladata, melynek fő kérdése ez volt:

Ha Te szín lennél, milyen szín lennél?

Akkor a lila szín talált meg engem.

A feladat az volt a továbbiakban, hogy meditációban még további kérdésekre kellett válaszolni.
Oké! Te most a lila szín vagy maga, s ezek után akkor…
Milyen a hangod?
Milyen az illatod/szagod?
Milyen az ízed?
Milyen a formád?
Milyen lenne téged megtapintani?
Hol élnél? – mint lila…

Akkor az önmeghatározásomhoz, arra a kérdésre, hogy Ki is vagyok én? – tökéletes támpontot adott ez a kérdéssor. A „Szín’Te’Tíz” KALANDJAI A SZÍNEKKEL című blogjegyezésemben megismerheted a további válaszaimat is.

Mára letisztult formában ez a haiku-kalligráfia adja meg a válaszomat az összes kérdésre.

lilaharang1

 

No és, ha Te szín lehetnél, milyen szín lennél?

Antalffy Yvette

Hozzászólások