A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Család és Karrier Pont workshop-ot tartott Hogyan viszik előre a vállalkozást a kihívások? címmel a Kamara épületében.

Utasi Melinda, a kamara gazdasági igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Forró Tamás, alkalmazott magatartástudomány kutató tartott előadást a “HR vezetők a generációk kereszttüzében címmel”. Az előadás nagyon impulzív volt. A beszélgetés interaktívan zajlott. Az előadó beszélt a veterán, baby boom, X, Y, Z és alfa generációkról, azok jellemzőiről, munkához való viszonyukról, a munkaadóknak a hozzájuk való viszonyáról. A mai munkaerőpiacon meghatározó számbelileg az X generáció, és feljövőben vannak az Y-ok. Eltérések vannak a nemzedékek között viselkedés, értékek, gondolkodás tekintetében. Az újabb nemzedékek diverzifikáltabbak, nincsenek egységes jellemzőik.

Puskás Hajnalka, a kamara szakmai vezetője a “Munkáltatói márkaépítés, munkavállalói élmény” címmel tartott előadást. Generációnként más-más üzenetet kell közvetíteni a dolgozók felé. A A cégek szervezeti kultúrájukba illő embereket keresnek, a dolgozók élményekre vágynak ma már a munkahelyeken, a cégek “élmény-ajándékok”-at adnak, illetve elvárt a szabadidő ajándék. A magas keresetűeknél fontosabb a jó munkahely, mint a fizetés nagysága, igény van az alternatív munkaidő beosztásra. Egyre jobban terjed a kilépő interjú, hogy megtudják, miért hagyják el a céget. On-line interaktív szavazás következett: a cég mit ad, illetve a dolgozók mit várnak el plusz élményajándékként: a kávé, a konyha, a családbarát munkahely, a térbeli, dőbeli rugalmasság a munkavégzés tekintetében.

Pistyur Veronika a BridgeBudapest képviseletében “A fehér 50 árnyalata” címmel tartott előadást. Elvárás, hogy vállalhatóan vállalkozzanak a cégek, de ma a “fehér” nagyon színes, az üzleti környezet, a dolgozók jobban becsülik a fehéren dolgozó cégeket, amelyek száma terjed, de még ma is 10 dolgozóból 9 úgy gondolja, az érvényesülés szempontjából legfontosabbak az emberi kapcsolatok. Hodik Andrea a cége képviseletében elmondta: Úgy vállalkozunk, amilyen országban szeretnénk élni.

 

Molnár Ferenc, a RÉV Szolgálat vezetője kerekasztal beszélgetést kezdeményezett “Alkoholproblámás munkatárs – lehetőség és feladat” címmel. A beszélgetésen részt vett még Hárscné Végh Annamária HR vezető a T.E.T.T. Mérnökiroda képviseletében és Dr. Kiss Magdolna ügyvéd. Molnár Ferenc szólt róla, hogy egyetlen függőségnél sincs éles határ, ma már inkább alkoholproblémáról beszélünk. Kérdés, hol kezdődik a munkaadói kompetencia és meddig tart. Mostanában már a munkaadók is fordulnak a RÉV-hez segítséget kérni, hogyan lehet visszavezetni az alkoholproblémás dolgozót a munkaerőpiacra. Molnár Ferenc szólt róla, hogy szükség lenne egy országos alkoholellenes stratégiára.

A délután műhelymunkákkal folytatódott három szekcióban:

1. Női dolgok: munka és magánélet összehangolása, nők foglalkoztatása – Kulhanek Mónika szervezetfejlesztő vezetéséve, az IFKA KFT-től
2. Családbarát szemlélet kialakítása a munkahelyen, atipikus foglalkoztatást támogató kézikönyv bemutatása – Svéda Dóra, Coachingcentrum Kft.
3. Szenvedélybetegek foglalkoztatása – Molnár Ferenc intézményvezető, RÉV szolgálat
4. Generációs kihívások a munkahelyen és a családban – Róbert Nóra HR szakértő, generációkutató
Mi alapján különböztetjük meg a generációkat?
— értékrend — kommunikáció
— családbarát szemlélet — multitasking
— viselkedés — a digitális eszközök használata
A nemzedékek között mindig voltak nézeteltérések, Szókratész említette először a “mai fiatalok”-at. Ma fordított szocializáció zajlik, a fiatalabb tanítja az idősebbeket a digitális eszközök használatára. A babyboomerek élnek át óriási változásokat a “fatengelyes kocsitól az önjáró kamionokig. Az Y-ok: karriervágy, vezető akar lenni, vagy nem tudja, mit akar, dinamikus, harcos nemzedék.

Ha egy csoportból a senior kiesik, csökken a csoport teljesítménye. Az Y-ok önmeghatározása: “ideális rabszolgák”. A vezetők nagy része ma X-es, éltek a nagy lehetőséggel /Bokor Attila X kutató/. A létszámnövekedés helyett a digitalizáció növelésére kell törekedni. A munkaerő ne egy eldobható áru legyen, tanácsos megelőzni a kiégést. Nincs példaképük, sem életcéljuk, csak a teljesítményt tisztelik.

Az Y-oknak érdekes projektek kellenek, valamint a fejlődés lehetősége, sokat akarnak keresni, egyensúlyt keresnek a munka és a magánélet között, lebontják a sztereotípiákat, rugalmasak, nagy szabadságot igényelnek.
Egy hozzászóló szerint minden trendnek megvan az ellentrendje…, life long learning – élethosszig tartó tanulás, képzés. Hidakat kell építeni egymás felé.

A workshop és a szekció megbeszélések nagyon hasznosak voltak, minden résztvevő sokat profitálhatott belőle.

 

Szitásné Nagy Ágnes

Fotók: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

 

Hozzászólások