A Semmelweis Múzeum új programsorozatot indított középiskolásoknak. A tudományos élet nemzetközileg is elismert szereplői saját életükkel, karrierjükkel keltik fel az érdeklődést a természettudományos pálya iránt.

 

bertok_lorand

 

Milyen egy valódi tudós? Hogyan építhetünk fel egy világszinten is jegyzett tudományos karriert? – A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum „Az izgalom biológiája. Selye János és a stresszelmélet dimenziói”című kiállításához kapcsolódva dr. Bertók Lóránd után Selye másik tanítványát, Somogyi Árpád berlini professzort kérte fel, hogy a munkássága során szerzett tapasztalatokat ossza meg a pályaválasztás előtt vagy pályájuk elején álló fiatalokkal.

A beszélgetés időpontja: 2016. január 12. 16 óra 30.

A tudósokról alkotott képünket épp úgy sztereotípiák, közhelyek, filmek formálják, mint a legtöbb szakmáról alkotott véleményünket. Pedig a tehetség sokszínű, épp úgy, ahogy a tudós is. Erről kívánjuk meggyőzni azokat a gimnazistákat, egyetemistákat, akik eljönnek egy vérbeli, nemzetközileg is rangos kutató, Somogyi Árpád előadására.

 

somogyi_arpad

 

Prof. Dr. Somogyi Árpád 1937-ben született Környén. Jelenleg a berlini Gesellschaft für Natur- und Heilkunde tagja, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Szakterülete a farmakológia-toxikológia és a rákkutatás. Részt vesz a budapesti Állatorvos-tudományi Egyetem, az International Life Sciences Institute Europe, a Kaposvári Egyetem, a Toxicology Forum, a Real Academia Nacional de Ciencias Veterinarias munkájában. Munkásságáért, tudományos eredményeiért számos érdemrenddel és emlékéremmel jutalmazták.

Tudd meg, hogyan sikerült Selye János intézetébe kijutnia a szocialista Magyarországról, milyen tapasztalatai voltak a világhírű kutatóról és hogyan profitált ebből! Kérdezd meg, kik és hogyan segítették pályáját, milyen akadályokat kellett leküzdenie, melyek voltak a legnagyobb sikerei!

Kapcsolódó kiállítás: „Az izgalom biológiája. Selye János és a stresszelmélet dimenziói”

Helyszín: Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
1013 Budapest, Apród utca 1-3.

A múzeum weboldala

A sorozat első részéről itt olvashatunk.

Forrás: Semmelweis Orvostörténeti Múzeum

 

 

 

Hozzászólások