,,Az írás boltívének összetartó sarokköve: az ige.
Eleven tüzet merítek az izzó parázsból,
látomáspecsétet, hogy megértsem
a fény mondattanát. Lángjának erejét, hatalmát… ’’
(Leleszi Balázs Károly)

Kedves Károly! Megkérlek, hogy mutatkozz be az olvasóknak. Kezdjük a beszélgetést a megszületésednél, annál a szülői háttérnél, amely valószínűleg hozzájárult hívő emberré válásodhoz.

 

balazs_karoly06

 

Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy bemutatkozhatok a MontázsMagazin olvasóinak. Nos, hívő családban nőttem fel, kiskorom óta jártam templomba, gyülekezetbe. Édesapám aztán református lelkipásztor lett Gazdagréten, később az Újszövetségi Szómutató Szótárért díszdoktorrá avatták a teológián. Édesanyám egész életében komoly, imádkozó asszony volt. Az Úr igaz szolgálóleánya. Mindezeket azért írom, mert szüleink Krisztus-hite sem garancia arra, hogy életünkben nem lesznek szenvedések, harcok, megpróbáltatások, kísértések. Épp ellenkezőleg!

Szeretném, ha mesélnél az életedről, munkádról, amelyet árnyékok és fények kísérnek…

Jelenleg egy hajléktalanszállón dolgozom, a Tiszta Forrás Alapítványban, Budapesten. A végzettségem szociálpedagógus. Mindezekről azt kell tudni, hogy magam is voltam hajléktalan, épp ezen a szállón. És magam is alkoholista voltam. A hajléktalanok között ritka, aki nem iszik. Azt hiszem, az alkoholt nem kell bemutatni senkinek sem. Abraham Lincoln szerint „az ital az emberi társadalom rákja, amely kieszi az életerőt mindenből, így megsemmisüléssel fenyeget”.

Hogy mennyi pusztítást okoz az alkohol a társadalomban, az utakon és az otthonokban egyaránt, ez aligha számít meglepő vagy merész kijelentésnek. A mai világkorszak az ördög uralma alatt áll, mindent megtehet, csak nemzeni nem tud. Ezért lelkeket hajt rabigába. Addig végzi „aknamunkáját”, míg „Ő” válik a legfontosabbá, háttérbe szorítva mindent: családot, munkát, hivatást. „Ő” lesz a legjobb barátunk, támaszunk, vigaszunk.

 

balazs_karoly2

Csend

Mikor kezdtél el az írással foglalkozni? Mi történt veled az életed során, hogy úgy érezted, tollat kell ragadnod és írnod kell?

Úgy emlékszem, hogy 16 éves koromban kezdtem el írni. Egy irodalom órán az volt a házi feladat, hogy mindenki írjon egy verset az őszről. Én is írtam, a tanárnő szerint jól sikerült, és kedvet kaptam az íráshoz. Ahogy a mondás tartja: „Elegendő, ha jó torkú az ember, s az ének magától jő.” Valahogy így van ez. Azóta írok rendszeresen: verseket, elbeszéléseket, cikkeket. Én a szakrális művészetben találtam meg a kifejezésmódomat. Az Afrika-kutató David Livingstone-nal együtt mélységesen vallom: „Semmit sem tartok értékesnek, csak Isten országának viszonylatában.” És még Pilinszky Jánossal: „Számomra a művészet alapvetően vallásos eredetű.”

A mostani kor jelszava: Önmegvalósítás! S ez az „egydimenziós” gondolkodás fogja garantálni számodra a sikert, a gazdagságot, a karriert, a hírnevet, a jó kapcsolatokat, a szellemi szabadságot, stb. Ha ezek együttesen megvannak, akkor lehetsz boldog. A keresztény embernek viszont mindezek nem fontosak, mert tudja, hogy csak Istenben teljesedhet ki egészen, csak benne találhatja, valósíthatja meg önmagát. Fel kéne már ismerni, hogy az ember lényegénél fogva Istenhez rendelt lény, s nem élhet Isten gondviselő szeretete nélkül.

 

balazs_karoly3

 

Szent Ágoston így írt a Vallomások című írása elején: „Mert magadnak teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik tebenned.” Hamvas Béla valahol így írt: „Látni. A dolog magától értelmeződik.” Bent a szívében felfedezi a költő, hogy a költészete az Istennel való kapcsolatával kezdődik. Innentől kezdve kezd el látni. Mert látássá válik számára a látás. „Mert nálad van az életnek forrása; a te világosságod által látunk világosságot.” – írja a Szellem által a Zsoltáros 36,10. Lewis Carroll Alice Csodaországban című könyvében ezeket írja: „A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát.”

Hol jelentek meg első írásaid? Ki biztatott, ki segített? Van mentorod? A kortársaid közül kiknek az írásait becsülöd nagyra?

Legelőször egy református papköltőnek mutattam meg a verseimet, Vékey Tamásnak, s az ő biztatására bevittem verseimet az Élet és Irodalomba Bella Istvánhoz, aki be is mutatott az újságban. Aztán elvittem a verseimet az Új Írásba, ahol Bihari Sándor is beválogatta a verseimet az akkori fiatal költők antológiájába. Ilyen nevek voltak a csoportban, mint Petőcz Árpi, Rakovszky Zsuzsi, Kukorelly Bandi. Aztán kezdtek el közölni különböző egyházi lapok: Reformátusok Lapja, Új Ember, Békehírnök, Vetés és Aratás…

Szívemnek kedves költőim a ma élők között: Háló Gyula, Gerzsenyi Sándor, Venyercsány László, Füle Lajos, aki nemrég ment haza Urához… A facebookosok közt: Árvai Attila, Guti Tünde, Korin, Ari Fabbro, Turza Sándor, Makra Katalin, Aranyosi Ervin, de sorolhatnám tovább, mert sok értékes írással találkozom nap mint nap.

 

balazs_karoly4

 

Mennyire vagy termékeny tollforgató? 

Elég sokat írok, de nem öncélúan. Miért ír az ember? Miért is? A válasz roppant egyszerű: ír, mert érzi a Szellem indíttatását. A belső sürgetést. A Valóság szorongattatását. Isten kezét a vállán. Ír, ahogy Radnóti Miklós frappánsan megfogalmazta: ír, mert mi mást is tehetne?

“Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint ott az a

tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik bár a kereszt,

mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap a favágó, – várja,

de addig is új levelet hajt.”

 

Eszembe jutnak most Mahatma Gandhi bölcs szavai: „Csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani.” Ez nagyon fontos. És az is igaz, hogy „A tehetség olcsóbb, mint a konyhasó” – mondta a többszörös bestseller író, Stephen King. Mi teszi mássá a költőt? „Aki ismeri önmagát, s eléggé bátor, hogy bensejét könyörtelenül föltárja, az lírikus” – hadd idézzem Kosztolányit. Ha átvilágítják, akkor igaznak találtatik. A zsoltáros így kiáltott fel: „Vizsgálj meg engem, ó, Isten, és ismerd meg az én szívemet!” (Zsoltárok könyve 139,23) Ne ember, hanem Isten vizsgáljon át minket, nemcsak futó pillantással, hanem mindent felforgatva, minden cselekedetünket fénybe állítva. Ehhez bátorság szükségeltetik!

A költészet lényegi összetevője a jelenlét vágya, mégpedig a megkülönböztetett jelenlété. Csodálatos az a pillanat, amikor az olvasó rátalál a versre, vagy inkább így mondanám, hogy lassanként felfedezi a verset. Legelőször is önmagának. Aztán másoknak… És az is mennyire igaz, hogy a verscsodák mily kevés zajt ütnek! És mily csendesek! Mennyire súlytalanok! Mennyire égiek. Mennyire titokzatosak. „Ó, varázs van a szavakon…” (Babits). A mondanivalójuk-érzésviláguk milyen egyszerű, és mégis – milyen gazdag! Mindezt Weöres Sándor oly gyönyörűen fogalmazta meg a „Vázlat az új líráról” írásában. Olvassuk csak:

A jó vers élőlény, akár az alma,
ha ránézek, csillogva visszanéz,
mást mond az éhesnek s a jóllakottnak
és más a fán, a tálon és a szájban,
végső tartalma, vagy formája nincs is,
csak él és éltet.

 

balazs_karoly8

 

Jelent már meg önálló köteted?

Igen, jelentek már meg könyveim. Eddig 11 könyvem jelent meg. Leginkább verseskötetek, de vannak köztük meditációs-lírikus írások, kisregény, elbeszélések és önéletrajzi vallomás. Remélem, hogy tavaszra megjelenik egy bibliai elbeszélések kötete és az életem történéseiről szóló könyv. Mind a kettő már végső stádiumban van.

Szoktál pályázatokon részt venni?

Egyszer vettem részt pályázaton, amit a Kálvin Kiadó hirdetett meg. Különösebb nyomot nem hagyhattam, mert semmiféle visszajelzést nem kaptam. Ez elvette a kedvemet.

Milyen vágyaid vannak, amelyeket szeretnél, ha valóra válnának?

Mára már nincsenek nagy vágyaim, szeretném az életemet Krisztus tanítványaként leélni. Talán jó volna még egy Krisztus-regényt megírni. Nem tudom, hogy megadatik-e. Illyés Gyula A költő felel című versében így fogalmazott:

Dolgozom: küzdve alakítom
nemcsak magamat, aminő még
lehetek, akinek jövőjét
az „ihlet óráin” gyanítom;
formálom azt is, amivé ti
válhattok – azt munkálom én ki:
azt próbálom létre idézni,
azt a lényt, ki még csak agyag
bennetek s halvány akarat;
akire vágytok,
amikor sürgetve mondjátok:
költő, előzd meg korodat!

 

balazs_karoly5

 

Karcsi, nagyon nagyra tartom az őszinte vallomásodat, hiszen ilyenkor a legtöbb ember csak a jót, a szépet mondja el magáról. De te elmondtad azt is, hogy megbotlottál, mint oly sokan mások, és a hit és az írás oly hatalmas erőt adott számodra, hogy ma már te segítesz embertársaidnak. Kérlek, üzenj számukra karácsony szent ünnepén valami okosat, biztatót. Mert bizonyára a te szavad, aki megjárta a poklok-poklát, sokkal erősebb, hitelesebb, mint bárkié is.

Köszönöm szépen kedves szavaidat, Évi! Olyanok a szívnek az élet eseményei, mint egy olvasztókemence. Minden tisztátalanságot kiolvaszt. Isten ezekben a történésekben akar formálni minket, hogy meghalljunk énünknek, a világnak – és éljünk Őneki. Így szól hozzánk a karácsonyi szent üzenet: „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Titusz 2,11). Sokszor azt gondolnánk, mikor a nyomorúság éjszakája mind sötétebb lesz, hogy megfeledkezett rólunk az Úr. Közben meg észre sem vesszük, hogy ott áll a közvetlen közelünkben. Nem halljuk meg halk szavát, s nem látjuk meg ölelésre kitárt két karját. És Ő csak vár, várakozik arra, mikor kerülünk már olyan állapotba, hogy hozzá fussunk. Mikor ismerjük már be végre, hogy az életünk halott és nélküle teljesen reménytelen a jövő. Miután képesek vagyunk megtagadni önmagunkat, a vágyainkat, akkor az Isten közbelép. Amikor krízisben vagy, és be szeretnéd dobni a törülközőt, emlékezz erre az Igére: „A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás idején megsegítelek.” (Ézs 49,8).. Az Úrra, a szívünkben élőre kell tekinteni, és hinni kell neki.

 

balazs_karoly9

 

Visszatekintve ma már azt mondhatom, Isten áldása volt, hogy hajléktalan lettem! „Azoknak pedig, akik Istent szeretik, minden a javukra szolgál” (Róm 8,28). Látszólag mélyebbre kerültem, holott épp az ellenkezője történt velem. Megnyílt egy új út – egy jobb és szebb élet felé. Ne féljünk a megpróbáltatásoktól! A megpróbáltatások megtisztítják az embert. Én átéltem és megtapasztaltam ezt az Igét: „Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat…” (Ézs 45,3). Sokkal többet tanultam a szakadékok mélyén, a bukások sötétjében, mint a mindennapok napfényes hegytetőin. A sötétség – hála legyen érte az Úrnak! – elmúlik. De amit a sötétségben élve megtanultam, az már mindörökre az enyém marad. Kívánom neked, kedves Barátom, hogy Te is átéld ezt a felbecsülhetetlen értékű megtapasztalást! Csak akkor élhetjük át az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy átöleljen minket az Isten.

Mindenkinek áldásokban gazdag ünnepeket kívánok Ürögdi Ferenc Minden advent című versével:

Minden advent kegyelem:
vétkem jóvátehetem.
Minden advent vigalom:
Isten Úr a viharon!
Minden advent érkezés:
átölel egy drága kéz!
Minden advent alkalom:
győzhetsz saját magadon!
Minden advent ítélet:
így kellene – s így élek!
Minden advent remegés:
Isten felé epedés!
Minden advent ima is:
Uram, fogadj be ma is!

Köszönöm mindenkinek a figyelmet! Ha megengeditek, közölnék néhány versemet, ami már több újságban is megjelent:

Ha szeretsz,
      Krisztust simogatod meg mindazokban,
           akiket szeretsz. Ilyenkor az Isten égiesen elmosolyodik,
      és megengedi, hogy a beléd pecsételt örömkincsek
 ládafiókjait feltörjed.
                                (HA SZERETSZ…)

Mert eljön Ő, Aki évezredek
óta megígértetett
Jön már, közeledik már vérbe mártott ruhában
már hallani is, érezni is
szíve ott dobban az égben, földben
levegőben – s az időben
Nem késik Ő, mint azt egyesek gondolják
mert eljön ama rettenetes nap is
Éles, kétélű kard
remegve, táncolva szikrázik
a vakító fényben   
(MERT ELJÖN Ő)

Bárkámat vitte, sodorta az áramlat a nyílt tengeren,
 tört evezőimet szorongatva hason feküdtem,
könyékig a felgyülemlett vízben,
mert csak ilyen kis árbocost tudtam kibérelni a kikötőben,
ilyen lélekvesztőt, foltozottat s ily űzöttet.
A tengeren vajúdás előtti illat lebegett;
a szél durván verdeste a vitorlavásznat, arcomat verte,
villámok szaggatták az árbocot s a dobhártyámat;
 bitang tajték vágódott hajamba, mellemre,
fanyar bűn-habok, hazugság-ízű hullámtarajok,
szemembe, orromba hasított, ajkamat-nyelvemet támadta,
behatolva szívem legsötétebb ürességéig;
 hiába préseltem jeges kezeimet halántékomra, ütőeremre,
a hullámhegyek közt hasztalan kutattam az Istenembert,
már-már összezárult a vad tenger kriptaterme,
mikor hozzá kiáltottam: Uram, ments meg engem!

És ekkor megjelent Jézus a vízen.
(JÖN-E MAJD, AKI KIEMEL?)

Míg szemem ráhajolt az Evangéliumra,
az Igéből fénylőbben fénylett fel
      egy titkos sugár,
áhítatba halkulva lelkemre szállt,
és íme, láttam mindent, átható élességgel:
a puha kánaáni éjben tündöklő csillagot,
       a szendergő Gyermeket,
a jóakaratot hirdető angyalok karát,
láttam, amint a jászol felett összedugják
fejüket a messziről jött bölcs látnokok,
minden szent és tiszta volt, s nem létezett
      már Titok,
csak gyolcs és pólya, József, Mária,
a hódolni érkező pásztorok…
Aztán eltűnt – és én még sokáig éreztem
szívemben győzelemmé finomodott
       szeretetének erejét.
(SZENTESTE)

 

Nagyon szépen köszönöm az interjút. A szerkesztőségünk nevében kívánok nagyon jó egészséget, töretlen alkotókedvet. Szívemből kívánom, hogy áldott, békés, boldog karácsonyod legyen. Segíts továbbra is embertársaidnak, hiszen a Jóisten is így segít téged. Isten áldjon!

 

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

 

Hozzászólások