Bár jóval kevesebben ismerik, mint a kor olyan híres utazóit, mint Livingstone és Stanley, mégis az egyik legfontosabb eredményt érte el Afrika feltérképezésében. Egy évezredes kérdést oldott meg, megtalálta a Nílus forrását.

 

speke2

John Hanning Speke

1827-ben született Bidefordban (Devonshire). A katonai pályát választotta, és már nagyon fiatalon a brit gyarmati hadseregben szolgált. 1845-ben részt vett Indiában az első angol-szikh háborúban Sir John Campbell parancsnoksága alatt (a szikhek egy vallási csoportot alkottak India északi részén, ötvözték a hindu és az iszlám vallást). Speke-ben már ekkor kialakult a felfedezések utáni vágy, szabadságát többnyire a Himalája kutatásával töltötte, még Tibetbe is eljutott.

1854-ben utazott először Afrikába. Célja egy szomáliai kutatóút volt, de ezt a brit hatóság nem engedélyezte, mert a területet veszélyesnek ítélte. Ekkor váratlan lehetőség nyílt Speke számára. A híres Afrika-utazó, Richard Francis Burton expedíciót szervezett Szomáliába. Az expedíció egyik tagja meghalt, és helyére Speke-et vették fel, mert megfelelő tapasztalatokkal rendelkezett. A kutatók szétváltak, Burton Abesszíniába, Speke Szomáliába utazott, majd újra találkoztak Adenben. A rövid közjáték után visszatértek Szomáliába. Az újabb expedíció katasztrofálisnak bizonyult.

 

speke4

Richard Francis Burton

Karavánjukat 200 lándzsás bennszülött támadta meg, és súlyosan megsebesítették Burtont. A két férfi közötti ellentét már akkor jelentkezett, és Burton később azzal vádolta társát, hogy a küzdelemben cserbenhagyta. Ez nem volt igaz, mert Speke bátran harcolt, fogságba esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. Sikerült elmenekülnie, és naplóját átadta Burton-nek, aki azt felhasználta megjelenő könyvében. Speke ezután visszatért Angliába, és katonatisztként részt vett a krími háborúban (1853-56 között). Az első afrikai út mindenesetre azt bizonyította, hogy Burton és Speke személyisége nem igazán illett egymáshoz.

Abban az időben az Afrika-kutatókat legjobban a Nílus forrásának megtalálása izgatta. Tudjuk, hogy ez már az ókorban is foglalkoztatta a nagy görög történetírót, Herodotoszt, majd a rómaiakat is. Ptelemaiosz földrajztudós egy térképet készített, és szerinte a Nílus két nagy tóból ered, amelyek a Hold hegyei lábánál fekszenek. Ez az elmélet a viktoriánus korban általánosan elfogadott volt, de bizonyíték nem volt rá. Ezért ellentéteik ellenére 1856-ban Burton és Speke újra együtt szerveztek expedíciót, hogy Afrikának ezt a nagy rejtélyét megoldják.

 

speke5

 

Ebben az afrikai térségben minden kutatónak nagy nehézségeket kellett legyőznie. Lovakat nem használhattak a csecselégy miatt, de ez erősen veszélyeztette a többi igásállatot is (teve, ökör, szamár). Ezért gyakorlatilag a felszerelések szállítását szinte kizárólag emberi erővel kellett megoldani. Az arab rabszolga-kereskedők tevékenysége miatt a bennszülöttek ellenséget láttak a fehér emberekben. A különböző törzsek egymás elleni háborúi szintén gyakran okoztak problémákat az expedícióknak.

 

speke3

 

Burton és Speke hallott híreket az Afrika belső területein található nagy tavakról, és úgy gondolták, hogy az ókori szerzők útmutatásaival megegyezően itt kell keresni a Nílus forrását. 1857-ben indultak útnak Zanzibárból. Gyalogos és szamárkaravánjukkal 600 mérföldes utat tettek meg, amikor elérték Kazeh-et, az arab rabszolga-kereskedők egyik központját. Sok nehézséggel küzdöttek, Burton súlyosan megbetegedett, Speke pedig átmenetileg megvakult, és látásával később is problémái voltak. 1858 februárjában eljutottak Ujijibe, egy bennszülött településre, és első európaiként pillantották meg a Tanganyika-tavat.

 

speke10

Kép A Hold hegyei című filmből

Betegsége miatt Burton nem tudta folytatni az utat, így Speke egyedül kelt át a tavon. Újabb gondot jelentett számára, hogy rovarcsípés miatt egy időre megsüketült (a rovart késével távolította el a füléből). A tavat nem tudta teljes egészében felderíteni, de feltételezte, hogy nem lehet a Nílus forrása. Ugyanakkor híreket hallott egy másik nagy tóról, amely lehetett a keresett célpont.
Speke ismét beteg társa nélkül indult el, és 47 napig tartó 450 mérföldes út után, 1858 júliusában eljutott a Viktória-tóhoz.

Útközben a felszerelés nagy része elveszett, így a tó pontos feltérképezése nehézségekbe ütközött. Speke feltételezte, hogy a Viktória-tó a Nílus forrása, de ezt akkor még egyértelműen nem tudta bizonyítani. Később kiderült, hogy igaza volt. Az expedíció névleges vezetője továbbra is Burton maradt, de ő betegsége miatt nem ment el a Viktória-tóhoz. A két kutató 1859-ben indult hazafelé 152 hordárral, akiket bennszülött vezetőjük bérelt. Mindketten megbetegedtek, és az út nagy részén a hordároknak kellett őket vinni. Végül Zanzibáron keresztül sikeresen visszaértek Adenbe.

 

speke7

 

Adenből Burton levelet írt Norton Shaw-nak, a Royal Geographic Society egyik vezetőjének, amelyben azt állította, hogy valószínűleg megtalálták a Fehér-Nílus forrását. Mellékelte Speke térképét a Viktória-tóról. Betegsége miatt csak Speke után tudott Angliába utazni. Speke otthon nyilvánosan bejelentette, hogy megtalálta a Nílus forrását, ezért társa szószegéssel vádolta. Szerinte megállapodtak abban, hogy a bejelentést közösen teszik meg. Ezután szembefordult Speke elméletével, és azt állította, hogy a keresett forrás a Tanganyika-tó. A két kutató végleges szakítását jelentette, amikor a következő Afrika-expedíció vezetésével nem Burtont, hanem Speke-et bízták meg.

 

John Hanning Speke and James Augustus Grant

Speke és Grant

Speke 1860-ban indult el Zanzibárból új társával, James Grant-tel. Az expedíció végig gondokkal küzdött. Grant gyakran volt beteg, a bennszülöttek pedig ellenségesek voltak, így csak 1862-ben érték el a Viktória-tavat. Speke ezúttal felfedezte az északi oldalon kifolyó Fehér-Nílust és a Ripon vízesést. Az itteni bennszülött uralkodó, Mutesa barátságosan fogadta, és két lányt ajándékozott neki. Speke szerelmes lett az idősebbikbe, Meribe, aki teljesítette „feleségi kötelességeit”, de érzelmileg nem vonzódott a kutatóhoz, akinek ez lelki válságot okozott. Több hónapot töltött Mutesa udvarában, majd felhajózott a Níluson, de nem követte végig a folyót. Amikor elérte a szudáni Khartoumot, táviratot küldött Londonba azzal a szöveggel, hogy a Nílus-probléma le van zárva.

 

speke9

A Nílus forrásánál

Visszatérésük után Speke-et és Grant-et hősként fogadták Londonban. Folytatódott viszont az éles vita Burtonnel, aki azt állította, hogy Speke nem tudta egyértelműen bizonyítani, hogy a Nílus forrását találta meg. Speke helyzetét nehezítette, hogy rossz volt a viszonya Sir Roderick Murchison-nal, a Királyi Földrajzi Társaság elnökével. Végül a Társaság nyilvános vitát szervezett a két kutató között 1864. szeptember 16-ra.

 

speke6

 

Erre azonban már nem került sor, mert az előző napon Speke halálos balesetet szenvedett egy vadászaton a Norton Parkban. Saját fegyvere sebesítette meg, mert véletlenül elsült, amikor a kutató átmászott egy kőfalon. Sokan azt állították, hogy öngyilkosságot követett el, mert félt a Burton-nel való vitától. Ez teljesen valószínűtlen, mert a lövés a hónalja alatt érte. Családi birtokán temették el Dowlish Wake-ben (Somersetshire).

 

Hyde Park and Kensington Gardens

Speke emlékműve – London, Kensington Gardens

A későbbi kutatások (Baker, Livingstone, Stanley) egyértelműen igazolták, hogy Speke-nek volt igaza. Valóban a Nílus forrását találta meg, és ezzel a legnagyobb Afrika-kutatók közé került. Expedíciójának és a Burton-nel való vitájának történetét a Hold hegyei című film mutatta be. Nevét egy hegy viseli az ugandai Ruwenzori hegységben.

 

 

 

 

Weninger Endre

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

 

Hozzászólások