Könyvajánló hónapról-hónapra – Iván Péter hangoskönyv-szerkesztő könyvajánlója. Hírhedt kortárs novelláskötet is került már a Bodor Tibor Hangoskönyvtárba – Hazai Attila: Szilvia szüzessége (1995)

hazai attila

Könyvajánló hónapról-hónapra

A „Szilvia szüzessége” huszonnyolc novellájától nem keríti az olvasót feltétlen eufória a hatalmába.

Mégis van ezekben a jóízlés határait időnként jócskán átlépő szövegekben valami egészen különleges, ami azonnal ráirányította a kilencvenes évek kritikusainak és irodalomkedvelőinek a figyelmét a magyar széppróza Pantheonjába lábtörlés nélkül becsörtető huszonéves Hazai Attila világára.

„A sovány lány volt az. Éjszakai szórakozóhelyekről ismertem. Imádtam a vékony törzsét, ködös tekintetét, eszméletlen hosszú lábait, az egész lány szőröstül-bőröstül rendkívül tetszett. Sose volt magánál. Mint aki tíz éve nem aludt. Azért meg kell mondjam, néha olyan élénk is tudott lenni, mint egy mozgólépcsőbe csípődött villamosjegy. Ez a Beáta – mert Beátának hívják az életem megrontóját – szerintem nem való az élők sorába. Ezt az a tény is bizonyítja, hogy a mai napig nem találta meg a helyét a társadalomban” (A gusztustalan féreg)

A 67-es születésű Hazai Attila frissen diplomázott angol szakon, amikor megjelenik első novelláskötete. És már itt együtt vannak azok a ki tudja, mikor és hogyan tökélyre gömbölyített stílusjegyek, melyek az életmű egészét végigkövetik: semmitmondó címek, nyelvkönyvízű üres dialógusok, naív elbeszélésmód, egyszerű mondat- és szövegszerkezet. Témakezelése sokszor mellbevágóan durva, de a tagadás és igenlés, vér és csokis tej fura kémiáját nem tanácsos egy „frusztrált beteg állat”-tal  elintézni.

A mindennapokban halkszavú, kellemes modorú Hazai Attila empátiája antihősei iránt ugyanis legalább annyira nagyfokú és töretlen, mint a történetekben minduntalan feltűnő állatok iránt táplált szeretete.

Tibort, a kezdőnovella életunt fürdős masszőrét párduccá változtatja, hogy így menekítse ki tűrhetetlen vergődéséből.

Az érzelgős szkanderbajnok és Európa legmagasabb nőjének bárgyú szerelmét érezhető szimpátiával egyengeti az alkotó, egy búskomor trafikost pedig megajándékoz a jövőbelátás képességével, pedig tudja, hogy a szegény párát – ahogy sok más sorstársát – jóízűen zabálja szét saját életundora.

Igen, ez a baj, hogy a Hazai-terepen nagyjából minden értelmetlen, bármibe marhaság belekezdeni is. Az emberi kapcsolatok tartalmatlan, bár igen mókás dialógusokra korlátozódnak, a szereplők motivációja csekély, mozgásterük pedig nem lépi túl a kisföldalatti nyomvonalát. Ez az életérzés nagyon is a rendszerváltás utáni pesti underground ifjúság sajátja volt, de ilyen szórakoztatóan meghangszerelni Hazai Attilán kívül talán egyik írótársának sem sikerült.

Azért belehalni nem kellett volna: a szerző negyvennégy évesen elkövetett öngyilkossága még a derűsebb novellákat is hideglelős, szürke ködbe burkolja.

Egyik legszebb rémmeséje a „Gusztustalan féreg”, melyben a narrátor szerelmét kiváltó, igen laza erkölcsű lány révén egy visszataszító nyomokat hagyó, amúgy láthatatlan behatoló költözik a lakásba, hősünk pedig úgy dönt, hogy bátran felveszi a harcot ezzel az önnön alantas érzelmeit szimbolizáló démonnal.

Jó ez a szöveg, van benne egy nagy adag életösztön, ahogy a „Pihenés” is, melyben az érzékeit vesztett fiatal félholtra vereti magát, hogy ezáltal újra kapcsolatot teremthessen a külvilággal. Hazai legtöbb alakja azonban már az elején feladja, és legyőzötten vonaglik a sárban, sőt vidoran merítkezik meg a bűzös nihilben, mint a „Fürdés” férfitagjai.

Figyelem! A „Pulóver” című, országos szintű felháborodást kiváltott szövegtől kezdve valóban extrém, pornográf vagy nem különösebben vonzó testváladékokat felvonultató novellák is szembejöhetnek. Nagy kérdés, van-e értelme ennyire erőteljes eszközökkel dolgozni, hiszen az első tizenkét írás durvulás nélkül is kiválóan működik, sőt, érzésem szerint jobban, mint a polgárpukkasztóbb második fél darabjai. De mindenki döntse el maga, meddig tart Hazaival. Mi szóltunk.

„Volt egy nagyon gusztustalan, úgymond brutális korszakom, ami szerintem humorral és humanizmussal is keveredik. Ennél én már csak visszafogottabb és élettelibb és emberibb dolgokat akarok” – nyilatkozta a szerző 1997-ben.

Három évre rá viszont már úgy beszél, mint egy véreskezű Hazai-figura: „Van egy ilyen dolog velem, hogy az egész magyar kulturális életet, azokat, akik ezt az egészet képviselik, megátalkodott gazembereknek tartom, akiknek a hasát a saját puskám csövével kéne szétszaggatni”.

Nagyon hiányzol, Attila.

Iván Péter – Könyvajánló hónapról-hónapra – ’23. július

Hasonló cikkeink