Beszámoló a kecskeméti Katona József Gimnázium tantestületének tanulmányútjáról Kárpátalján – 2015. őszén első ízben került kiírásra a Határtalanul! pályázat keretében olyan tanulmányút, amelyre pedagógus-közösségek is pályázhattak. 2016. februárjában megérkezett az örömhír: nyertünk! Így nekifogtunk a pályázatban foglalt vállalások előkészítésének, megvalósításának.

 

adomany0

Adományaink átadása Tiszaújlakon

A pályázatban a legfontosabbnak a kárpátaljai magyar oktatás támogatását, megsegítését tartottuk, így kinti testvériskolánknak, a Tiszaújlaki 2. sz. Széchenyi István Középiskolának 300.000.- Ft pénzadományt, technikai berendezéseket, tankönyveket és ruhaneműt vittünk az út keretében. A viski és a técsői református templomokban tett látogatásaink során is széleskörű tájékoztatást kaptunk a lelkész uraktól az ottani magyar nyelvű iskolák aktuális helyzetéről, gondjairól.

2016. szeptember 22-én indultunk 40 fős csoportunkkal, első napunkon csak a testvériskola meglátogatása szerepelt a programban. Simon József igazgató és felesége, Simon Gyöngyi (a pályázat kiírásakor még ő volt az intézményvezető) hálásan megköszönték az adományokat, és körbevezették kollégáinkat az épületben. Tiszaújlak után Munkácsra buszoztunk, itt egymás után két éjszakát töltöttünk.

 

bringazas0

Verecke felé félúton…

Második napunkat a szépen felújított, és a magyar történelmi emlékeknek többnyire elfogadható körülményeket biztosító munkácsi vár megtekintésével kezdtük. Ma már nehezen hihető, hogy az épületegyüttes évtizedekig zárva állt a nagyközönség előtt, amely ez idő alatt hol laktanyaként, hol pedig iskolaként funkcionált. Munkács után a közelben fekvő, és Kárpátalja legszebbjeként számon tartott Schönborn-kastélyt jártuk be, mely ma állami szanatóriumként funkcionál, ami sajnos meg is látszik rajta és a környezetén: a távoli Loire-völgyi kastélyokra hajazó épületre már nagyon ráférne egy alapos felújítás, az egykor csodálatos angolkertre pedig egy igazi parkrendezés…

Innen már második nagy pályázati vállalásunk megvalósítása következett: kerékpáros koszorúzás a Vereckei-hágón! Buszunk Alsóvereckén bocsátotta útjára a mindenre elszánt, 17 fős kis csapatot, mely kisebb nehézségek (katasztrofális útviszonyok, hideg, nem túl barátságos helyiek) közepette, de sikeresen feltekert 841 m magasra, a történelmi hágóra! Itt elénekeltük a Himnuszt és a Szózatot, megkoszorúztuk az emlékművet, majd észak felé átgurultunk Galíciába, ahol a buszunk várt ránk.

 

verecke0

Koszorúzás a Vereckei emlékműnél

Harmadik napunk délelőttjén először a Fekete- és a Fehér-Tisza összefolyásánál álltunk meg. Furcsa volt belegondolni, hogy a többek között Juhász Gyula által legmagyarabbnak tartott folyó innen még több mint 900 kilométert kanyarog, míg beletorkollik a Dunába.

Ezután ellátogattunk a szolyvai emlékparkba, a Malenkij robot helyszínére, ahol több tízezer itt meggyilkolt, illetve innen a Szovjetunió lágereibe elhurcolt honfitársunkra emlékeztünk. Ezt követően Kárpátalja legszebb vízesésénél, a Sipot-zuhatagnál tettünk egy rövid túrát. Bekerült az aznapi programba a hucul népi építészet egyik kiemelkedő alkotásának, a fülöpfalvi “Istenszülő Szűz Mária Istenanyasága” elnevezésű görög katolikus fatemplomnak a megtekintése is. Innen aztán hosszú buszozás következett a rahói szállásra. Megérkezés előtt – már erős szürkületben – még megtekintettük az Európa földrajzi középpontját jelző, az Osztrák-Magyar Monarchia Földrajzi Intézete által emelt emlékoszlopot.

 

szolyva0

A szolyvai emlékparkban

Negyedik napunkon észak felé indultunk, Kőrösmezőn egy ingatag függőhídon átkelve a helyi fatemplomot néztük meg, majd – nem törődve a nyakunkba szakadó esővel – felsétáltunk az egykori Árpád-vonal még ma is látható betonbunkereihez. A csodálatos panoráma feledtette az esőt és a csúszós-saras hegyoldalakat.

Innen már a Tatár-hágó következett, sajnos csak busszal, a hideg, esős idő és az épp odaérkezésünkkor megkezdett elrettentő ukrán útjavítás láttán lemondtunk a kerékpározásról. Az útikönyvekben szereplő népi kirakodóvásár helyén sajnos csupán egy borzalmas kínai giccseket felvonultató bazársor szomorkodott, így hamar hátat is fordítottunk a Máramarosi-havasokon átvezető hágónak.
Rahóra visszatérve még Tiszaborkúton kipróbáltuk a helyi, a Fekete-Tiszán átívelő függőhidat, kerestük az arzénos helyi ásványvizet (az ártérben, „szép” fehér fóliával letakarva meg is találtuk) és kutattuk a valaha volt fürdőt (magánkézbe került).

 

korosmezo0

Árpád-vonal, Kőrösmező

Utolsó napunkon reggel hazafelé indultunk, de a két leginkább lélekemelő pillanat még ekkor következett: a helyi református lelkészek magával ragadó beszéde Técsőn és Visken! Csodálatos volt a két templom és csodálatosak voltak azok a szavak, amelyek bemutatták a kárpátaljai magyarság elszomorító helyzetét, de egyben felemelőek is, mert mutatták: vannak, akik minden nehézség ellenére kitartanak szülőföldjükön!

Técső és Visk között megálltunk Huszton Kölcsey előtti tisztelgés gyanánt, majd a program utolsó akkordjaként a 70-es, 80-as évek székelyföldi útviszonyaira kísértetiesen emlékeztető közúton még elvergődtünk Sósfalvára, hogy megtekintsük Kárpátalja legszebb fatemplomát. Sikerült előkeríteni a gondnoknőt, aki ukrán-orosz keveréknyelven lelkesen beszélt nekünk a templom páratlan látnivalóiról.

 

tecso0

Técső, Református templom

Innen már hazafelé vezetett utunk, a sima határátlépést (ami a biciklis utánfutó miatt előzetesen egyáltalán nem tűnt annak) követően meglátogattuk még testvériskolánkat, a Kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumot és Kollégiumot. Itt vacsoráztunk, és éjfél után nem sokkal értünk vissza a hírös városba. Lassan ülepednek bennünk az átéltek és a látottak. A Kárpát-medence egy olyan szegletébe juthattunk el a Határtalanul! pályázatnak köszönhetően, ahol még – az ismert nehézségek miatt – egyikünk sem járt korábban. Valódi időutazásban volt részünk – bár ennek bizonyos elemeit szívesen kihagytuk volna.

Szembesültünk a határon túli magyar lét nehézségeivel, a magyar oktatás sanyarú helyzetével és a történelmi-földrajzi látnivalók elhanyagoltságával. Mégsem ezek maradnak meg elsősorban, hanem az, hogy mennyi jót és szépet láttunk, hogy mekkora örömöt jelentett látogatásunk a kint élő magyaroknak, és hogy ők minket bizony – VISSZAVÁRNAK!

 

Buday Rezső

 

 

Hozzászólások