Láss ezer csodát! – Gyermeknapi kulisszajárás a kecskeméti színházban – Különleges színházcsalogatóval készül a gyereknapra a kecskeméti Katona József Színház társulata. Május 27-én az ünnepelteket, a gyerekeket várják kalandos kulisszajárásra. Ráadás meglepetés, hogy ezen a napon 20% kedvezménnyel vásárolhatók meg a következő évadra szóló családi bérletek.

Május utolsó szombatján három csoportban fedezhetik fel a színház titokzatos épületét a gyerekek. 10 és 12 órától a 6-10 éveseket, 11 órától a 11-14 éveseket várják. A csoportok Aradi Imre és Szokolai Péter színművészek vezetésével bebarangolhatják a teátrum nézők számára ismeretlen részeit, ráléphetnek a világot jelentő deszkákra, kipróbálhatják, milyen gyorsan forog a forgószínpad, megleshetik, hogyan varázsolnak a színházi világosítók, meghallgathatnak egy különleges mesét Danyi Judit színművész előadásában, a fodrásztárban pedig akár parókákat is felpróbálhatnak. Mindkét csoport rövid bemutatót láthat a Kecskemét City Balett előadásában. A csoportok maximális létszáma 50 fő. A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

Regisztrálni május 16-tól lehet a színház honlapján lévő űrlapon, illetve telefonon a 76/501-170-es számon. (Fontos: a gyermekeknek és az őket kísérő felnőtteknek is regisztrálniuk kell.) A 10 órás csoport már betelt, de várják a 6-10 éveseket 12 órától is!

 

 

Hozzászólások