Egyik nyáron a barátaimmal mi is úgy döntöttünk, hogy utazási iroda igénybevétele nélkül töltünk el egy hetet Erdélyben, a Székelyföldön. Nem terveztünk semmit. Bepakoltuk a ruháinkat egy bőröndbe, megraktunk egy-egy hűtőtáskát élelemmel, no meg ugye bogrács, fakanál, fatányér, és megbeszéltük, hogy minden nap más lesz a konyhafőnök és a vendéglátó is egyben. A kisbusz mindent elnyelt! Kalandra fel!

Talán már húsz éve is elmúlt annak, hogy elindulásunk előtt jártam Aradon. Bennem elevenen éltek még az üres üzletek, az iszonyatos rossz minőségű utak és Mariska néni piciny konyhája, ahol a sparhelten főzi a bablevest, a fazékon átrakva a fakanál, rákötve egy darab füstölt szalonna, amely a felszálló gőztől néha-néha egy csepp zsírt enged magából a bablevesbe.
Hál’ Istennek óriási fejlődésen ment keresztül ez az ország.

Még meg sem érkeztünk, abban máris biztosak voltunk, hogy az egy hét kevés lesz a sok szép kirándulásra. Szálláshelyünk sem volt lefoglalva, valahol majd csak álomra hajtjuk fejünket – ezzel a gondolattal indultunk el. Így is volt. Az első éjszakát egy kolozsvári kempingben töltöttük.

Szerencsére majdnem üres volt a pihenőhely. Elfoglaltuk a faházakat, elővettük a  ,,szíverősítőt” meg a bográcsot. Főztünk, beszélgettünk, iszogattunk, és jó magyar emberhez illően dalra is fakadtunk.

Leírom most röviden, hogy nekünk mire is volt elegendő egy hét. Nem szeretnék az útikalauzokkal versenybe szállni, én az életem legkedvesebb úti élményeit vetettem papírra, hogy kedvet csináljak a magazin olvasóinak.  Nem kell ahhoz sok pénz, hogy pihenéssel, kikapcsolódással, számunkra még ismeretlen tájakkal, emberekkel, kultúrákkal ismerkedve töltsünk el egy hetet. Merre jártunk, mit is láttunk?

Nagyváradra az éjszaka közepén érkeztünk meg, ennek ellenére a Körös parti város az éjszaka fényeinek varázslatában tündöklött, és mély hatást gyakorolt ránk. A Tordai-hasadék nem messze Torda városától található. A két átelleni meredek fal kiálló sziklái és mélyedései még most is egymásba illenek. Szép és izgalmas sétaút visz végig benne.

Innen a Szászvárosok felé vettük az útirányt. Torockón sajnos csak a központban elhelyezkedő unitárius templomot látogattuk meg. Építészeti stílusa és belső népies díszítései tükrözik a falu többi házának kézimunkáját és a falu irodalmi örökségét.

Székelykő: a több mint ezer méter magas hegyet nem másztuk meg, de megpihentünk a lábánál, és lelkünk szárnyalt még a hegycsúcson is túl. Istenem, de szép is volt! A sziklaszírt tetején hollók ültek, és mi a kristályvizű patak mellett főztük meg ebédünket. A rekkenő hőségben még olyan is volt közöttünk, aki a patak jéghideg vizében megmártózott.

Nagyegyeden Jókai Mór A nagyenyedi két fűzfa című regénye jutott eszünkbe. Majd az 1848-49-es szabadságharc, amikor a Habsburgok oldalán harcoló mócok teljesen felégették a várost, több száz nagyenyedi lakos lelte itt halálát. A szörnyű tűzvészben elpusztult a levéltár, a kollégium értékes könyvtára és múzeuma, számtalan pótolhatatlan történelmi ereklyéje. Megtekintettük a vármúzeumot, több mint egy órát töltöttünk el benne.

Brassó: láttuk a Fekete templomot, amelyet Szűz Mária védnöksége alá helyeztek, hogy a sok viszontagság után legyen oltalmazója. Egy görög katolikus templomban misét is hallgattunk. Nagyszeben főterén sétáltunk. A városnézés mellett ismét egy múzeum-látogatáson vettünk részt, ahol a múzeum igazgatónője magyar nyelven mutatta be a látnivalókat.

Aztán Székelyföld felé kanyarodott utunk, s mivel még a turistaszezon legelején jártunk, csak egész késő este találtunk ismét turista faházban szálláshelyet. Székelyudvarhelyre barátkozni mentünk. Várt reánk otthonában K. Kovács András költő barátunk. Megvendégeltek minket, és együtt sétáltunk fel a város központjában álló Emlékezés parkjához, amelyet 2-3 hónappal odaérkezésünk előtt avattak fel.  A faépítmény 12 magyar történelmi személyiségnek állít emléket. A tizenharmadik szobor névtelen. További utunkra elkísért minket költő barátunk, aki nagyon jó idegenvezetőnek is bizonyult.

Másnap Szovátán a város egyik nevezetességéhez, a Medve-tóhoz mentünk, melynek sós vizében meg is fürödtünk, utána pedig bebarangoltuk a csodálatos tájat. A parajdi sóbánya Erdélyben az egyik legfőbb turisztikai látványosság.  Teleszívtuk a tüdőnket a gyógyító levegővel és csak ámuldoztunk, mert mi még ilyen csodát soha nem láttunk. A földalatti só barlangban szinte minden megtalálható, még játszótér meg templom is, oltárral. A föld alatt, a hegy gyomrában busz vitt-hozott minket az idegenforgalmi célra kialakított élményhelyre.  

Korond a kerámiájáról és fazekas mestereiről híres nagyközség. A falun végig a házak előtt kínálták a portékájukat a helyi mesterek. Itt vásároltuk meg ajándékainkat is az itthon maradottaknak. Kalotaszegen pedig csodálatos népi hímzések között válogathattunk.

Marosvásárhely az erdélyi városok egyik legszebbike. Rengeteg látnivalóval várt bennünket, ott volt például a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és Református Kollégium, szemben vele pedig a két Bolyai szobra. Pár száz méterre Borsos Tamás vára magaslik. Különleges hangulatot idéz elő a vár belsejében illetve a vár körüli séta. Körülbelül egy kilométeres körzetben megtalálható gróf Teleki egykori háza könyvgyűjteménnyel, a Rózsák tere, a virágóra, a Nemzeti Színház és sok egyéb érték.

Farkaslaka legfőbb nevezetessége az, hogy Tamási Áron híres székely írónk szülőfaluja. A főút mentén az író kopjafás síremlékénél és kőbe faragott emlékoszlopánál mondtunk egy imát, és elhelyeztük virágainkat.

Ezekkel az élményekkel lettünk gazdagabbak egy hét alatt. Még a felét sem láttuk azoknak a nevezetességeknek, amelyek nélkül ugyan élni lehet, de nem érdemes. Erdély, Székelyföld a legcsodálatosabb Meseország, varázslatos, gyönyörű tájak, történelmi emlékek, barátságos emberek. Zöldellő legelők, patakok, tavak, források, só barlangok, zsindelyes háztetők, várromok, népviseletek, régi szokások, mind megannyi csoda. Életem egyik legemlékezetesebb nyara volt, és annyi móka, kacagás soha nem volt útitársam, mint azon a nyáron.


Nagy L. Éva

Hozzászólások