Két évvel ezelőtt az egri borászatok összefogásaként megszületett a bikavér párja, egy fehér bor. A szabályozás szerint egy csillag akkor csillag, ha legalább 50 százalékban Kárpát-medencei szőlőfajta szerepel benne, és legalább négy fajta összeházasításáról van szó. Hogy hogyan tud 23 borászat Egri Csillaga karakterében hasonló, de mégis egyedi lenni? Az Egykettőben utánajárnak! Esténként egri borászok mutatják be Egri Csillagukat. Gál Péter a Gál Lajos Pincészettől, Burucs Marcell a Kovács Nimród Winery képviseletében érkezik, ifj. Gál Titi a Gál Tibor Pincészet Egri Csillagát prezentálja, Tóth Kata az Egri Borvártól, Kis Tamás pedig a St. Andrea Pincészettől bizonyítja, van helye az új borfajtának a magyar borok csillagos egén.

A sajtkínálatot a Sarki Fűszeres kapitányának, Nemesvölgyi Attilának köszönheti a program. És miután az Egykettő szerette volna, ha a sajtokban is megjelennek valahogyan a borok, így a Bükki Sajtos, Sándor Tamás zsendicéjét minden nap egy-egy újabb borászhoz igazítja Kovács Árpád séf. A zsendice eredetileg semleges ízű, éppen ezért sokféleképpen lehet ízesíteni, így könnyen személyre, azaz borászra szabható. A zsendice mellett a Bükki Sajt snidlinges gomolya sajtja, venyigehamuban érlelt kecskesajtja és malmos érlelt tehénsajtja lesz terítéken. Az Élő Bolygó Alapítvány zsúrsajtja, Pók Tamás Bianca szőlőlekvárja és a frissen sütött házi kenyerek pedig csak a pontot teszik fel az i-re.

A részletes programot az Egykettő honlapján találják az érdeklődők

Mindenkit várnak Egri Csillag lesőbe az augusztusi csillaghullás idején!

Forrás: Arteregó Kft.

2013. augusztus 16.

Hozzászólások