2019. május 25-én, szombaton sokszínű élményben lehetett része annak, aki részt vett a Montázsmagazin beszélgetős műsorán Farkas Gáborral és családjával a Montázs esten. Valóban műsor volt, mert a beszélgetést a művészetek különböző válfajai színesítették: képzőművészeti és építészettel kapcsolatos kiállítás, diavetítéses kalauzolás és egy csodálatos zenész-énekes három meseszép dala lant- és gitárkísérettel.

Vendégeink Farkas Gábor Ybl-díjas építész és családtagjai voltak, közülük azok, akik most el tudtak jönni. Az igazoltan távol lévők vagy külföldön, vagy az ország más részén tanulnak, dolgoznak. Elsőként Farkas Gábor életpályáját mutattuk be egészen gyermekkorától kezdve. Nagybátyjától kapta az ötletet, hogy építész legyen, aztán már egyenes útja volt a Budapesti Műszaki Egyetemig. Kecskeméten olyan nagy cégeknél járta végig a lépcsőfokokat, mint a BÁCSÉP, a BÁCSTERV, amelynek igazgatója is lett.

2000 óta saját cégét, a Farkas Építésziroda Kft.-t vezeti. Kecskeméten sok szép épület viseli magán a keze nyomát. Ebből is láthattunk egy kis ízelítőt a kiállított képeken. Több mint 20 éve Cegléd és Dabas főépítésze. 1997-től a Szabad Művészetek Doktora (DLA), 2006-ban a Pécsi Tudományegyetemen habilitált, címzetes egyetemi tanára is. A sok díja közül egyik legkedvesebb az Ybl-díj, hiszen az egyértelműen szakmai elismerést jelent. Nemcsak Bács-Kiskun megye és Pest megye Prima díját kapta meg, de országos Prima Primissima díjas is lett. Kecskemét díszpolgárává választották.

Boróka és anyukája, Farkas Nóra

Egyik unokája, Boróka is ott ült a színpadon, aki elmondta, hogy nagyon büszke a nagypapájára, és rendkívül szereti őt is, a nagymamáját is. Mindkettőjüktől, és édesanyjától is örökölte érdeklődését a művészetek iránt.

A fiatalos nagymama, Bóna Edit még 16 éves korában lépett be Gábor életébe, és azóta elválaszthatatlan társak. Edit előbb a kecskeméti GAMF-on tanult, majd ő is építészdiplomát szerzett. A kecskeméti önkormányzatnál dolgozott, de később a művészetek felé orientálódott: képzőművészeti galériát nyitott E-Galéria néven. Így történt, hogy sok művésszel kapcsolat kerülve ő maga is festeni kezdett, amit egyre jobban kedvel. Rövid tárlatvezetést is tartott a közönségnek a bemutatott, szép színekben pompázó képeiből.

Farkas Gábor felesége, Bóna Edit

Két leányuk született. Edina most nem lehetett jelen, csak képek villantak fel az életéből, mivel Tihanyban már beindult a turistaszezon, ahol egy kedves képzőművészeti galériát működtetnek (a kecskeméti E-Galéria mellett). Szó esett Edina két gyermekéről, akik már életpályát is választottak maguknak. Egyikőjükről, Enikőről a nagypapa büszkén mesélt, hiszen ő is építész lett, és most Madridban bővíti a tudását.

Másik leányuk, Nóra ott volt velünk a beszélgetésen. Elmondta, hogy lakberendező lett, és ezáltal nagyon szeret segíteni az embereknek, hogy jól érezzék magukat az otthonukban vagy a munkahelyükön. Láthattunk képeket a munkáiról is. Nóri az édesapja mellett is dolgozik, vannak közös projektjeik.

Öröm volt ennyi értékes emberrel beszélgetni! Nagyon jól érezte magát a közönség a kellemes, vidám és érdekes társalgás közben. Különösen, hogy Tohai Andrea Gabriella gyönyörű hangját is hallhattuk. A saját szerzeményeit énekelte, lanttal és gitárral kísérte magát. A Varázsdal alapító tagja. Ez dalterápia, de egyúttal a zenei együttesük neve is. Szívesen vállalnak fellépést, Andrea második lemeze most van készülőben.

Tohai Andrea Gabriella dalszerző és énekes

A színvonalas rendezvény egyúttal az évad utolsó Montázs estje is volt. A nyári szünet következik, kellemes pihenést kívánunk mindenkinek!

 

Weninger Endréné

 

 

Hozzászólások