„ A cél szentesíti az eszközt” –hangzik a jól ismert, ellentmondásos jelszó.  Az idézet Machiavelli „A fejedelem” című, sokat vitatott 16. századi tanulmányából vezethető le, melyben a jó uralkodó vagy mai szóhasználattal a jó vezető jellemzőit sorolja fel. A tanácsok a mai ember számára is meglepően szókimondóak, és a mű már saját korában is heves ellenállásba ütközött, olyannyira, hogy be is tiltották.

Niccolo Machiavelli egy módosabb firenzei polgárcsaládba született, így lehetősége nyílt jogi tanulmányokra, és tekintélyes könyvtár is a rendelkezésére állt. Korának egyik legműveltebb embere volt, nem csoda hát, ha a mindenkori kormányzat értékelte tudását, és igényt tartott a szolgálataira. Életében számos politikai változást megért: Firenzét hol a Mediciek, hol a fanatikus dominikánus szerzetes, Savonarola, hol a francia király kormányozta. Machiavelli köztársasági titkár, követ, diplomata volt, politikai írásaiban Itália egységesítéséért szállt síkra évszázadokkal annak megvalósulása előtt.  A vérzivataros évtizedek személyes életére is rányomták a bélyegüket: bíróság elé állították, börtönben ült és száműzetésbe is kényszerült.

Neve a következő egy-két században rossz hangzásúvá vált: a machiavellista olyan embertípust jelölt, aki saját céljai érdekében mindenkin átgázol, manipulál, csal és hazudik, ha érdekei úgy kívánják.  A fejedelmet (vezetőt) alattvalóinak nem kell szeretniük, elég, ha félnek tőle. Mintája a híres-hírhedt hadvezér-kalandor, Cesare Borgia volt.  Machiavelli szeme előtt hazája egységesítése lebegett: ennek a célnak a megvalósulását azonban csak egy erőskezű, határozott, a nehéz döntésektől sem visszariadó embertől várhatta.


Írását a pápa betiltotta, kortársai közül sokan támadták, vitairatokban cáfolták nézeteit. A 17-18. századtól kezdve azonban részben „rehabilitálták”: az egyoldalú elutasítás helyett kezdték megtalálni gondolatainak előremutató elemeit is. A fejedelem mellett más történelmi-politikai tárgyú írások is származnak tollából, melyek nagy hatást tettek a modern történetírásra és gondolkodásra.

A sokat tapasztalt politikus és diplomata komolyabb munkái mellett vérbő, pikáns elemektől sem mentes vígjátékokat is írt. A mandragóra eredeti jellemkomédia, mely egy szerelmi bonyodalom keretein belül korának korruptságát és képmutatását is kifigurázza. A fiatal szerelmes az emberi butaságot kihasználva szedi rá az idős férjet, miközben a különböző embertípusokat jelképező szereplők jelleméről is lehull a lepel. Színdarabjait a múlt században fedezték fel újra, napjainkban is játsszák őket.

 

Machiavelli élete és közéleti szereplése alapján inkább realista politikus és egy lehetséges elméletet felvázoló gondolkodó volt, mintsem elvtelen és gátlástalan „machiavellista”, bár alakja és írásai kezdettől fogva éles vitákat váltottak ki.

 

Weninger Nóra

Hozzászólások