A Király utcát és a Klauzál teret összekötő apró Csányi utcában nyílt Gólem kávézóval izgalmas színnel bővült Budapest gasztronómiai-kulturális palettája. Különleges szendvicsek, kencék, babkák és sok-sok közel-keleti íz Erzsébetváros szívében.

golem kavezo

A Gólem Kávézó az októberben megnyílt Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központ részeként működik. Megálmodói a Gólem Színház vezetői, Borgula András és Marcsa Barbara, akik sok év tervezés és még több befektetett energia után nyitottak saját színházi játszóhelyet.

„A zsidó kultúra központi, talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy lényegi eleme a közös étkezés, éppen ezért, amikor felmerült a lehetősége, hogy a 7. kerületi önkormányzattal együttműködve saját színházi épületbe költözzünk, egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ez egy kávézó, közösségi hely is lesz. Lelkes amatőr státuszunkat a járvány időszakában szakács, pék és üzletvezetői képesítések megszerzésével javítottuk fel, és október végén sikerült megnyitnunk” – vázolja fel Borgula András a hely megszületésének történetét.

Az egyedi hangulatú hely egyik védjegye az egyszerűségében különleges sütemény, a babka, azaz a jeruzsálemi kalács, de a vendégek körében szintén népszerű a rugelach, a Galíciából származó zsidó édesség. Kávézóról van szó, ezért ételfronton a mezzék és a szendvicsek dominálnak.

Utóbbiak alapja a barhesz, az izraeli fonott kalács, és többek között olyan társítások közül válogathatunk, mint a lassan sütött marhahús-cékla-uborka, a tépett pulyka-borókás savanyúkáposzta-veganéz vagy éppen a rozmaringpesztó-tabulé-mozzarella.

A kávézó jelenleg hét közben dél és este 6 között, illetve a színházi előadások előtt és után tart nyitva.

Gólem Kávézó / Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központ
Budapest, 7. kerület, Csányi u. 3.

 

Hasonló cikkünk

 

Hozzászólások