Már a karácsony előtti hetekben megkezdődtek a disznóvágások, hogy az ünnepre előkészüljenek. Az ünnep előtti napon, ahogyan Lapádon mondják, karácsony szombatján délelőtt megsütötték az ünnepre való kenyeret, kalácsokat, megfőzték a töltöttkáposztát, a magyarok ünnepi ételét.

A régi időkben egy nagy kemence kalácsot, azaz diós, mákos és fahéjas tekercset is sütöttek ekkor. A reformátusok nem böjtölnek ezen a napon, mint a római katolikusok: ebédre krumplis gulyást fogyasztottak, utána pedig sült kolbászt, hurkát, vacsorára pedig kocsonyát adtak. Az idősek ma is emlegetik, hogy a régi szentestéken rucaaprólékot, kacsaaprólékot sütöttek: a kacsa kövérségét kiolvasztották, beletették a májat, a tejben elkevert vért, az apróra vágott hagymát és kisütötték. Puliszkával és lágy kenyérrel fogyasztották. A töltött káposztát karácsony első napján ebédre tették az asztalra, mellé puliszkát adtak jó tejfölösen. Karácsony másnapján pedig majorság volt ölve, azaz tyúkhúslevest fogyasztottak, a húst átsütötték. Vacsorára pedig kocsonyát és hideg sülteket kínáltak.

A XX. század elejéig a karácsonyfa-állítás és az ajándékozás nem volt szokás a lapádi parasztság körében. Amikor már szokásban volt, akkor sem fenyőfát, hanem többnyire tölgyfaágat vagy cserefaágat állítottak az asztalra, egy alacsony székre vagy a földre. Színes papírból láncot fűztek, az ágakat vattával kirakták fehérre, mintha hó lepte volna el azokat, s almát, diót, szaloncukrot tettek rá. Vagy pedig mézeskalács figurákat, pogácsákat akasztottak a fára: a kisfiúknak lovas formájút, a kislányoknak pedig bubás pogácsát. A diót “bearanyozták”, s az alma mellé néha füge is került.

Ma a karácsonyfadíszeket a szomszédos Nagyenyeden vásárolják. Ahol kisgyermekek is voltak a családban, ott titokban díszítették fel a fát, s a gyertyagyújtáskor egy felnőtt behozta a szobába. Ha a gyermekek a fadíszítés alatt elaludtak, csak másnap reggelre látták meg, hogy ott járt a Jézuska. A gyertyagyújtáskor pedig az egész család énekelt: „Az Istennek szent angyalát, a Krisztus Urunk áldott születésén” kezdetűt, és egyéb karácsonyi dalokat.

Karácsony szenteste a délutáni harangszó után kezdődik a kántálás, a karácsonyi köszöntés, amely ma is szokásban van. Igen régi hagyománynak tartják a lapádiak. A harangszó után indulnak el a legkisebb gyermekek, a 6-8 éves korosztály. A gyermekek már várva várják, készenlétben, hogy megszólaljon a harang. Ők a késői órákban már nem kántálhatnak. A Mennyből az angyal kezdetű énekkel kezdik a kántálást, amely után a köszöntő következik:

Forog a kerék le s fel a talpán,
Múlik az esztendő sok változás után.
Tartsa meg az Isten a háznak urát,
Cselédestül együtt házi gazdasszonyát,
Szümbő’ kívánjuk, gazduram
.

A következő éneket Szilágyi Barta Mihály az 1920-as években még a nagyapjától tanulta:

Paradicsom szegeletbe
Arany szőnyeg leterítve,
Rajta föjül ringó bőcső,
Benne alszik az Úr Jézus.
Bal kezibe aranyalma,
Jobb kezibe aranyvessző,
Megsuhintá a vesszőjit,
Zúg az erdő, zúg a mező.
Nem láték én szebb termő fát,
Mint a Krisztus keresztfáját,
Mert az vérrel virágozék,
Szent lélekkel gyümölcsözék.

Majd további karácsonyi énekek következnek, amikor a gyermekek egyénileg énekelnek:

Karácsonynak éjszakáján,
Jézus születése napján
Örüljetek, örvendjetek,
A kis Jézus megszületett.
Jézus ágyán nincsen paplan,
Azért fázik az ártatlan,
Hogy is lehetne bundája,
Elveszett a báránykája.

A kántálás végeztével mindenki pénzt kap, s kaláccsal, tésztával kínálják meg őket, vagy szaloncukrot és egyéb édességet adnak a gyermekeknek. A 9-11 éves korosztály tagjai egy másik kántáló éneket mondanak:

Gyertek hát, s mi is örvendjünk,
Hogy pásztorokkal bemenjünk,
Lássuk, mit adott az Isten
Hozzánk való szerelmében.
Ó, én szerelmes Jézusom,
Édes megváltó Krisztusom,
Jövelj, csinálj csendes ágyat,
Szivedből magadnak házat.

A következő korosztály, a 11-15 évesek is más éneket adnak elő:

Szivünk vígassággal ma bétölt,
Mert ígéret szerint felkölt,
Istenfélők számára.
Az igazság fényes napja,
Újszövetség felkent papja
Eljött kit sok szent vára.
Csillog, villog, már fent ragyog,
Mintha látnok látta régen,
Fénylik, mint Nap az égen.

Ezután a gyermekek a köszöntőket tovább variálják, nagyon régi, a nagyszülőktől tanult, szebbnél szebb köszöntőket mondanak, különböző témájú bibliai versekkel.

Krisztus urunknak áldott születésén,
Angyali verset mondjunk szent ünnepén!
Mely Betlehemnek mezejében régen zengett eképpen:
Dicsőség légyen ott fenn az Istennek,
Békesség légyen e földön az embernek,
Jóakarat mindenféle népnek és nemzetségnek!
Neves Betlehemnek kicsiny városába’
Gyermek született szűztő’ e világra.
Örömet hozott Ádám árváira és maradékaira,
Szümbő’ kívánjuk, gazduram!

A 15-17 éves korosztály tagjai az Örülj, emberi nemzetség kezdetű énekkel járnak. A 17 éven felüli legényekkel már mehetnek nős emberek is. Ők is a kis éneket éneklik, egészen 24 éves korig. A kis éneknek nevezett köszöntő Az Istennek szent angyala című református ének. A házas emberek a Serkenjetek föl már, földi keresztények kezdetű köszöntőt mondják.

A nagy ének szövege, melyet az idősebb házas férfiak régiesen adnak elő, megegyezik a kis énekével, de a dallama egészen más, magas szintű énektudást igényel. A nagylegényeket és a férfi köszöntőket borral, kaláccsal, pereccel és tésztával kínálják. A nagyének és a kisének kapott egy egész kalácsot.

Magyarlapádon a XX. század első felében karácsony első, második és harmadik napján is szokás volt bált rendezni a faluban, amelyet igen régi hagyománynak tartanak: mindig is volt. A régebbi időkben cigányzenészeket fogadtak fel Csombordról vagy Kapudról, ma a falubeli zenekar játszik.

Karácsony első napján reggel úrvacsora van a templomban. Előtte legfeljebb csak egy kis kalácsot fogyasztanak az emberek. De legtöbb esetben ilyenkor semmit nem esznek. Karácsony másnapján az Istvánokat, a rákövetkező napon pedig a Jánosokat köszöntik. Az aprószentek napi szokásokat a Magyarlapád környéki reformátusok nem gyakorolják, mert katolikus szokásként tartják számon.

Irodalom: Bereznai Zsuzsanna: A népszokások világa a magyarság körében. Tanulmányok Magyarlapádról és környékéről.
Bárth János (szerk): Lapádi vendégség. Kecskemét, 2007. 253-312.

Hozzászólások