Idén is a szentendrei P’ Art Moziban volt Doszkocs Zsuzsa festőművész immáron 11. kiállítása. Tavalyi ígéretéhez híven a szentendrei múzeumok és művészek témáját dolgozta fel az évek óta ágyhoz kötött, de töretlen hittel és lendülettel alkotó művész.

Ebben az évben a kiállítás anyagának 15 műalkotását Szentendre városának ajánlotta fel. Ezek a képek most vándorútra keltek és október közepétől az OORI-Galériában láthatók.

Doszkocs Zsuzsa

A sors az egyik kezével elvett tőle: lélegeztetőgépre került, és azóta ágyhoz kötötten él; a másik kezével viszont adott: elkezdett alkotni.

„Előző”, egészségesebb életében még számítógép-programozóként dolgozott, így amikor művei összegyűltek, és érdemes volt bemutatni őket, honlapot
készített, ahol megtekinthetőek versei, rajzai és festményei (http://www.doszkocs-zsuzsa.hu).
1999 januárban, negyvenévesen került a budapesti Légzésrehabilitációra, a Baba utcába és 2018 -ig ott élt. 2018 -tól a Korányi Kórházban él és betegsége
ellenére fantasztikus lendülettel alkot.

„Minden rosszban van valami jó, ami felé tovább lehet lépni az életben. Meg kell látni, hogy mi által lesz gazdagabb az ember, mi lesz a haszna belőle.
Időben ki kell jelölni a célt.  Szerencsés vagyok: mindig volt valami, ami előre, a lelki gazdagodás irányába terelte az életemet.”

OORI-Galéria

(Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest, XII. kerület, Szanatórium utca 19. – Főépület aulája) térkép

Megközelítés: a Széll Kálmán térről a 22, 22A, 222 buszokkal

Az OORI-Galéria minden nap látogatható az intézet nyitvatartási idejében.

 

 

Antalffy Yvette

 

Korábbi cikkeink Doszkocs Zsuzsáról és kiállításairól:

Huszadszor Szentendrén – Doszkocs Zsuzsa “Fények és árnyékok” kiállítása a P’Art Moziban

Barátságban az élettel – Doszkocs Zsuzsa kiállítása az OORI-Galériában

Örök barátságok – Bensőséges tudósítás Doszkocs Zsuzsa kiállításmegnyitójáról

Lélegzetvétel a Baba utcában – a BaBahausban

 

Hozzászólások