Óriási volt az érdeklődés az idősek foglalkoztatását és tudásának átadását célzó CédrusNet program első képzése iránt Kecskeméten: összesen 54-en jelentkeztek a hivatásos nagyszülő tanfolyamra. Végül 22-en nyertek felvételt és végezték el a 6 hetes, 60 órát magában foglaló kurzust. Azoknak az 50 éven felülieknek a jelentkezését várták, akik szívesen vállalnának pótnagyszülő szerepet gyermekes családoknál. Ez a munka egyszerre kiegészítő jövedelem és a családhoz tartozás öröme is lenne.  

A pótnagyik diplomát is kaptak a tanfolyam elvégézéséről, melyet ünnepélyes keretek között a Városházán vehettek át. A részvételt igazoló dokumentumot a huszonegy szupernagyinak és az egy szupernagypapának Engert Jakabné, az Esélyteremtési bizottság elnöke és Sárközy Erika, a CédrusNet Kecskemét mintaprogram szakmai vezetője adta át.

A képzés során a hallgatók új ismereteket szereztek az idősödésről, a modern gyermeknevelésről, a generációk közötti konfliktusok okairól és megoldásáról, a családi életet meghatározó tényezőkről, az egészséges életmódról, táplálkozásról. Számtalan kutatás igazolja, hogy a nagyik közelsége jó hatással van a gyermekek fejlődésére, az unokák gondozásában mégis egyre kevesebb nagyszülő vesz részt.

Betudható ez a családok megváltozott életmódjának vagy a földrajzi távolságnak, de tény: a szülők csak alkalmanként vesznek igénybe segítséget a nagyszülőktől. Pedig a gyerekeknek szükségük van az idősebb emberek figyelmére, szeretetére, tapasztalatára, a szülőknek pedig néha egy kis fellélegzésre, magukra fordítható időre.

Kecskeméten egyre több családnál igény mutatkozik olyan megbízható családsegítőkre, akik nemcsak szót értenek a gyerekekkel, tudnak velük játszani vagy tanulni, hanem akár a mindennapi élet megszervezésében is részt vesznek, ha az igazi nagymamák, nagypapák valamilyen ok miatt ebben nem tudják támogatni a szülőket.

A Cédrusnet tanfolyama ezért indult el, a szupernagyi-képzés is része annak a programnak, amely az ahhoz kedvet érző idősek foglalkoztatását tűzi ki célul. Ezáltal hasznosnak érezhetik magukat az idősödő emberek, és megváltoztathatják az idősebb korosztályról kialakult rossz beidegződéseket is.

A képzés 6 héten keresztül zajlott, összesen 60 órás volt. A tanfolyam oktatói a város közismert szakemberei, például dr. Fischer László gyermekorvos, Szabóné Kis Éva védőnő, Varjúné Legát Katalin fejlesztő pedagógus és dr. Papp Éva pszichológus voltak. Önismeret, a nagyszülő szerepe és kommunikációja, a gyerekek fizikai, lelki és szociális fejlődése, a modern gyereknevelés, a generációs konfliktusok kezelése, játékismeret, vállalkozás – ez mind szerepelt az előadások, gyakorlatok témakörei között.

Csoportos foglalkozás

A szupernagyik elsősegélynyújtást, újraélesztést is tanultak, valamint elmerültek az internet világában is. Kaptak házi feladatokat is, majd végül egy összegző vizsgát kellett tenniük. A Bányai Júlia és a Bolyai János Gimnázium tíz diákja önkéntes mentorként az okostelefonok használatára tanította a felnőtteket, így máris többgenerációs szituációban érezhették magukat. 

A résztvevőknek nem kellett fizetniük a tanfolyamért, cserébe vállaltak 20-20 óra önkéntes munkát, melyet különböző helyszíneken töltenek el, mint például a Hírös Agóra és a Szentcsalád Plébánia nyári táboraiban vagy a Katona József Könyvtárban.

A CédrusNet Egyesület szeptemberben újabb, térítésmentes tanfolyamot indít, erre már most 30 fölötti a jelentkezők száma, de fogadnak még jelentkezéseket a ceneiroda@gmail.com címen. Az érdeklődő gyerekes családok számára nyílt nap keretében mutatkoznak be a tanfolyamon végzettek. Az eseményre a meghívó ITT olvasható, de elérhető az Első Kecskeméti Szupernagyik facebook-csoportban is.

Az első kecskeméti szupernagyi csoport

Pető Istvánné Mariann a Montázsmagazinnál tölti a gyakorlati idejét, és vállalja, hogy szerkesztőként segít minél több hírt adni a CédrusNet programról. Elmesélte, hogy nagyon várta a nyugdíjas éveket, mert – pedagógusként – sok mindenből kimaradt a munkája miatt, ezt most szeretné pótolni. Nem az otthonülést választja, hanem kipróbál új és hasznos dolgokat. Mariann az interneten talált rá a CédrusNet hirdetésére, és érezte, hogy ez neki való lenne.

Három unokája van ugyan, de nem Kecskeméten élnek. Gyakorló nagymamaként úgy érezte, a tanfolyam kiváló lehetőség a gyereknevelésről való ismeretei felfrissítésére és új tudás megszerzésére, amit majd saját családjánál is kamatoztatni tud. Különösen érdekesnek találta a számítógép- és internet-használattal kapcsolatos órákat, az elsősegélynyújtás gyakorlatait, de sokat tanult a szülőkkel való kiegyensúlyozott kapcsolatról, az összhang megtalálásáról is. 

 

 

 

Hozzászólások