Rendszeresen írogat verseket és elbeszéléseket. A Pusztai romantika (1999) című kötetében a régi bugaci életet mutatja be. A Bugaci emlékkönyv (2006) lapjain családja történetét eleveníti fel. Alapító tagja a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének.

Nem volt olyan ,,össznépi” megmozdulás sem Bugacpusztán, sem pedig a Hunyadivárosban, ahol Marika részt ne vett volna. Hol dalolt, mint a pacsirta madár, hol pedig verseivel vagy novelláival örvendeztette meg a nagyérdemű közönséget.

Marikát nemrégen nagy fájdalom érte, mert elveszítette leányát. Azt hiszem, ennél nagyobb bánat nincs egy anya életében. Nem tudom, hogy hogyan fogja legyőzni fájdalmát.

Lehet, hogy ez a mindent elsöprő életérzés valami csodálatosan mély érzelmi húron játszó dallamok leírására ösztönzi, vagy elhallgat örökre, mint a megsebzett pacsirta. Fogadd legőszintébb részvétünket, és várunk téged közénk nagy-nagy szeretettel!

A sebész

A nyugtató zöld köpeny, ruha
s a maszk csak embert takar.
A betegben a félés borzongató –
a lelkében iszonyú a zűrzavar…

Ott áll előtted bemosakodva,
éles szikével gyógyításra kész.
Életed, halálod letéteményese
a biztoskezű orvos, a sebész.

Körötte mind ott, kik tudják már,
mit s hogyan kell tennie,
s ha altatásod biztos: ne félj,
nem kell már gondolnod semmire.

Olajozottan zsong a gépezet,
csipeszt, műszert kér a kéz…
Tampont helyez a sebbe már
a biztoskezű orvos: a sebész.

Hogy fáradt-e már ez az ember,
vagy gondja van, ki kérdi ?!
Mindig tettre kész a segítő kéz,
Isten után Ő, az orvos: a sebész.

Köszöntsük Őt, hálás szívvel,
mert tenni ezt csak hivatásból lehet.
Halálból hozni vissza százakat –
Ez az igazi e m b e r s z e r e t e t .

Beteg, te látod, olykor ez mily nehéz:
életet s halált kézben tartani…
Újabb műtét, s ő mindig tettre kész.
Ezt teszi Ő, az EMBER, az orvos: a sebész.

A SZERETET FÉNYE

A Papa súlyos gégeműtéten esett át, s nagyon beteg. Családja aggódva állja körül a betegágyát. A Papa régebben sokat mesélt a gyermekeinek s unokáinak a fiatalságáról, a második világháború borzalmairól. Elmondta, hogy fiatalon az volt minden vágya, hogy bíró lehessen. Elhivatottságot érzett magában, hogy az emberi jogokat, az igazságot szolgálja.

Sajnos, a háború beleszólt az életébe. Másodéves joghallgató volt, amikor kivitték a frontra, hadifogságba került, és hosszú évekig szenvedett kegyetlen körülmények között a szovjet lágerekben. Nagyon vágyott haza a szüleihez, a testvéreihez. Végre ez a nap is eljött, magyar földre tehette a lábát.

Bizakodott: talán még sikerül újrakezdeni az életét, hiszen még csak huszonnyolc éves volt. Sajnos, megdöbbenve, szomorúan tapasztalta az akkori, honi állapotokat: osztályidegen, megbízhatatlan lett a saját hazájában. Akkor már tudta: az ő álma mindörökre szertefoszlott, belőle soh’se lesz bíró. Igyekezett azt elfogadni, amit a sorsa rámért, és ezen belül megtalálni az élete értelmét. Ez sikerülhetett is neki, mert ma szerető család veszi körül. Évike unokája harmadéves joghallgató, kitűnő tanuló és imádja a nagyapját. Mindig meghatódva hallgatta, hogy a Papának nem teljesülhetett a vágya, s ezért sokat szenvedett.

Évike már kicsi korában mondogatta: – Papa, majd én bíró leszek, meglátod. Majd nekem, az unokádnak sikerülni fog! Erős volt az elhatározása, nagy volt benne a szeretet, hogy a Papa álmát megvalósíthassa. Ma már csak alig pár év választja el attól, hogy mindez sikerüljön. Most kétségbeesve ül a Papa betegágyánál, és a sírás fojtogatja. Könyörögve mondogatja:
– Papa, most nem hagyhatsz cserben. Élned kell! Papa, meg kell gyógyulnod! Ott kell lenned a diplomaosztásomon, hiszen miattad, érted tanultam! Érted, hogy kárpótoljalak, én, az unokád, mert nagyon szeretlek.

A Papa nem tud beszélni, de fáradt szemei biztatóan tekintenek a drága unokájára, s mintha mondaná: – Meg fogok gyógyulni, mert meg akarok gyógyulni!

A szeretet csodákat tud művelni, és mindent legyőz. Legyőzte ezt a betegséget is. Ha Isten megsegíti, akkor rövidesen boldogan és büszkén mondhatja már: – Ember lett – bíró lett – az én kis unokám…

Nagy L. Éva

Hozzászólások