Boban Markovic mindent elért, amit zenekar elérhet a világ ezen szegletében; díjak sokasága, több százezer eladott lemez, klub és fesztiválkoncertek százai, rajongók tízezrei követik örömzenélésüket, bárhol is játszanak Európa országaiban.

bobanmarkovics

Mintegy két évtizede Szerbia legjobb trombitásának számít, elsősorban a Gúcsai Trombitásverseny győzelmeinek köszönhetően. A legjelentősebb nemzetközi világzenei magazin, a Songlines szerint is ő a világ legjobbja, s e következtetés értelmében Magyarországnak is első számú trombitása, mely címet igyekszik is megszolgálni: rendszeresen visszatér, emlékezetes koncerteket adva.

Boban több éve hagyományosan az újévet a budapesti MÜPÁ-ban indítja zenekarával; a mostani turnén ezt a hangulatot szeretnénk országszerte, 10 városban bemutatni, azaz nem ígérhetünk mást, mint önfeledt, szabad örömzenélést, ahol a Balkán, az európai zenei hagyományok keverednek Boban és zenekarának muzsikájában! A turné a szegedi IH Rendezvényközpontban indul, majd Békéscsaba és Szombathely után a Gödöllői MUZÁ-ban folytatódik december 5-én; és még karácsony előtt a kecskeméti és a tatabányai közönség is hallhatja a koncertet. A januári folytatás a hagyományos budapesti MÜPA-béli koncerttel kezdődik január 3-án, amit Veszprém, Győr és végül Miskolc követ.
A magyarországi turné állomásai:

Szeged IH Rendezvényközpont – 2016. december 2. péntek 19:00

Békéscsaba Csabagyöngye Kulturális Központ  – 2016. december 3. szombat 19.00

Szombathely AGORA-Művelődési és Sportház – 2016. december 4. vasárnap 19:00

Gödöllő Művészetek Háza Gödöllő  – 2016. december 5. hétfő 19:00

Kecskemét Hírös Agóra Kulturális Központ – 2016. december 6. kedd 19:00

Tatabánya A Vértes Agorája – 2016. december 7. szerda 19:00

Budapest Művészetek Palotája – 2017. január 3. kedd 19:00

Veszprém Hangvilla – 2017. január 4. szerda 19:00

Győr Richter Terem – 2017. január 5. csütörtök 19:00

Miskolc Művészetek Háza  – 2017. január 6. péntek 19:00

Forrás: MÜPA Kommunikáció

Hozzászólások