Az ellenségképet minden diktatúra jól tudta a saját speciális céljaira is alkalmazni. Ugyanakkor, ha az utólagos értékelést nézzük, akkor már merőben más képet kapunk. Az egyik diktatúra ma már a legapróbb részletekig fel lett tárva, dolgozva, míg a másikról, – különösen a későbbi generációk, – továbbra sem tudnak szinte semmit. Pedig ezek mind itthon, nálunk, a saját, hazai párt elitünk elgondolásai alapján kerültek abban az időben előkészítésre, megvalósításra, kivitelezésre és az ország békéjének feldúlására.

 

baldy1

 

Míg a nácizmus bűneinek számonkérése teljesen logikus és elvárt volt még itthon is, addig a hazai proletár-diktatúra tetteivel való szembesítés nemcsak hogy elmaradt, de máig nem történt meg! Sokan igénylik a negyedévszázad óta rejtegetett titkok és disznóságok feltárását, megismerését.

Mi történt veled, amikor 1953 októberében megtudtad, hogy szabad vagy, családoddal együtt elhagyhatod a hortobágyi munkatábort?

Amikor kijött az amnesztia rendelet, egy hét múlva kaptam egy levelet a Fertődi Kutatóintézettől, melyben Dr. Porpáczy Aladár igazgató úr munkaszerződésben közölte, hogy a helyem az Intézetben biztosított. Én ennek nagyon-nagyon örültem, hogy lesz munkám, tudom folytatni az életem ott, ahol abbahagytam.

Amikor elengedtek bennünket, Pécsre mentünk először, hogy a bátyámékkal találkozzunk. Nagynyárádra, a határsávba, a saját lakásunkba, otthonunkba nem mehettünk vissza. Ami volt, az elmúlt – mondták a illetékesek. Azóta sem voltam Nagynyárádon, pedig egy ideje már mehettem volna. De minek menjek? Nem maradt semmink! Ott már minden idegen a számomra.

Bátyáméknak volt egy kétszobás lakásuk, és az egyik szobát nekünk adták. Rendbe hoztuk, és egy darabig ott éltünk. Bementem az ottani rendőrségre, megmutattam a papírjaimat, a szerződésemet, és ekkor adtam be a beutazási- letelepedési kérvényem is. Ezt azonban 10 napon belül elutasították. Közölték, szó sem lehet róla, hogy én a határsávba letelepedhessek! Márpedig Fertőd a határsávban volt. Amikor az igazgató urat felhívtam és közöltem, hogy nem foglalhatom el az állást, ő megnyugtatott, hogy mindenképpen segít.

 

meszoly_gyula4

Mészöly Gyula

Hamarosan hívott is, hogy Kecskeméten Mészöly Gyula, az Állami Kertészeti Kísérleti Telep vezetője keres egy megbízható fiatal munkatársat, és ő engem ajánlott e feladat ellátására. Így kerültem Kecskemétre 1954 márciusában. Szüleim a bátyámékkal Székesfehérvárra költöztek, mivel a bátyámat oda helyezték a Nemzeti Bankhoz. Később az Ikarusz Vállalat főkönyvelője lett. Édesapám OTP-tisztviselőként dolgozott, de korán eltávozott körünkből. A családot ért szörnyű meghurcoltatások nagyon megviselték és felőrölték egészségét. Édesanyám tovább élt, majdnem elérte a 80. életévét, pedig ő volt mindig a betegesebb.

Akkor egyedül kerültél ide Kecskemétre? Mikor alapítottál családot?

Igen, egyedül kerültem ide, de pár hónap után megnősültem. Feleségem is hortobágyi elhurcolt volt, együtt kerültünk a táborba, és a családjaink a barakkban egymás mellett voltak elhelyezve. Az ő szüleit Mohácsról – több más családdal együtt – üldözték ki, mert javaikra, vendéglőikre stb. már voltak jelentkezők, szemet vetettek rájuk mások. Ők sem mehettek haza. Édesapja vendéglősként a Baranya megyei Vendéglátónál kapott állást, és Vasas bányatelepen dolgozott.

 

meszoly_gyula3

Mészöly Gyula növénynemesítéssel foglalkozik

Amikor elkezdtem itt dolgozni, Mészöly Gyula bácsi kereste a lehetőséget, hogy folytathassam tanulmányaimat, amit a kitelepítés miatt nem tudtam lezárni. Idő közben ugyanis a Kertészeti Technikum három éves időtartamú lett, amit én már korábban elvégeztem. Gyula bácsi, aki nagyszerű és mindenkin segíteni akaró ember volt, a közéletben is komoly pozíciókat ért el. Akadémikus volt, és országgyűlési képviselő is. Az ő közbenjárására lehetett számítani. Igaz, csak annak, aki azt szakmailag és emberileg megérdemelte. Ez független volt attól, hogy politikai üldöztetésben része volt-e. Például nálunk az Intézetben talált menedéket, és ott dolgozott Klébelsberg Kuno titkára, dr. Kiss Károly, de ide került dr. Kiss Árpád tritikálé-nemesítő is, akit az ávósok Martonvásáron alaposan megkínoztak 1956-os állásfoglalása miatt.

Szóval, Gyula bácsi kiállt mindenki mellett, akinek szüksége volt segítségre, és megérdemelte azt. Akkortájt kapott Kossuth-díjat a Kecskeméti Törpe fajta paradicsom előállításáért. Ezt a csodás kis növényt Molnár Zoltán, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum képzőművésze megmintázta, hogy megörökítse makett formában. Gyula bácsi számára is készített egy makettet.

Amikor Gyula bácsi a legmagasabb fórumnál kérdezte, hogy mit csináljon, hogy engem felvegyenek az egyetemre, az illető akadémikus így válaszolt: – Add nekem a makettet, és a Béla fel van véve. – Így is történt. Elismerték előző tanulmányaimat, és fölvettek a budapesti Kertészeti Egyetemre. Ahhoz ugyanis, hogy kutatómunkát végezhessek, kellett az egyetemi végzettség.

 

petofi_szobor_56

Budapest, Petőfi-szobor, 1956. október 23.

Az első konzultációm 1956. október 20-án volt az egyetemen. Október 23-án már én is vonultam a diákokkal a Petőfi-szoborhoz, onnan mentünk át a Parlamenthez, aztán vissza a kollégiumba. 24-én a szovjetek minden hidat lezártak, nem lehetett rajtuk közlekedni. 25-én is a tömegben voltam, de valami megérzés folytán elmaradtam tőlük. Amikor ők az Andrássy úton bekanyarodtak a Parlamenthez, én mentem tovább a Nyugati pályaudvar felé, hogy megnézzem, hogyan tudok hazajutni. Így a Parlament előtti sortűztől megmenekültem. Ez volt a szerencsém. Otthon már aggódtak miattam: ekkor már nős voltam, sőt, 1956. június közepén született Laci, a nagyobbik fiam. Így hát a legfontosabb feladatnak a hazakerülést tartottam.

A pályaudvar környéke sem volt békés és nyugodt. Itt is hallottuk a lövöldözés zaját, ennek hatására idő előtt, lassan kihúzva elindult a vonat, hogy elkerülje a sebesüléseket. Az emberek pedig futottak és felugráltak rá, hogy kimeneküljenek a lövöldözések elől. A vonat csak Ceglédig közlekedett. Volt nekünk ott egy kutatóállomásunk, ahonnan telefonáltam Kecskemétre, hogy nem tudok hazajutni. Gyula bácsi rögtön küldött egy kocsit értem. Az idős Szappanos Pista bácsi (a festő) is eljött a kocsival és hazavittek. Közben otthon is terjedt a hír, hogy sikerült kijönnöm Pestről, és már vártak a munkatársak, hogy élőben hallják, mi is történt Budapesten. Másnap reggel még a reptérre is áthívtak, ott is szerették volna egy olyantól hallani az eseményeket, aki pár napon át ott volt, és végigélte a történteket.

Érdekes, hogy a forradalom leverése után engem ezért a beszámolómért nem zaklattak, nem vontak kérdőre, amit én Mészöly Gyula bácsi tekintélyének tulajdonítok. Igaz, hogy ott laktunk kint a családommal a Kutató Intézetben, ahol ő is. Bizonyára kezességet vállalt értem.

 

baldy7

Egy régi kecskeméti fotó – Előadást tartok az összegyűlt neves vendégeknek

Mesélj a családodról, kérlek!

Laci után 1960-ban született Zoltán. Két fiú, akikre nagyon büszke voltam és vagyok. Diákkorukban lelkes úszók, a Kecskeméti Úszó Egylet tagjai, és versenyzőiként is szerepeltek. Nagyobb korukban a szikrai lovas-klubban lovagoltak. Mátsánszky Gyula bácsi volt a nevelő edzőjük. A tanulás mellett a sport fontos kiegészítőként szerepelt az életükben.

Mindkét fiam külföldön végezte a tanulmányait. Laci Németországban, ő gépészmérnök lett és hegesztő szakmérnök. Zoltán pedig Kubában állatorvosnak tanult. Ott dolgoztam kétszer is hosszabb ideig. Az első 7 évet a feleségemmel és Zoltánnal együtt.

Hogyan alakult a karriered?

Mészöly Gyula bácsi már 1972-ben nagyon súlyos beteg volt, gyógyíthatatlan. Ekkor már nem is járt ki az intézetbe, én viszont minden nap bejártam hozzá a kórházba, és megbeszéltük a teendőket. 1974-ben távozott az élők soraiból.
Egész életét a paradicsomban töltötte, a családja mellett, ez volt a mindene, az éltető ereje. Ekkor én vettem át tőle a paradicsom-kutatás irányítását, rám bízta, hogy vigyem tovább a megkezdett munkát. A ’70-es évek végén a kutatási tevékenység is átalakult. A nemzetközi hírű paradicsom-kutatások lassan visszaszorultak. Az egész kutatási tevékenység kevesebb támogatáshoz jutott, így „sikerült” is fokozatosan leépíteni az addig nagyon eredményes hazai kutatómunkát.

 

kuba5

Szép és betegségnek ellenálló paradicsomfajta

A bolgárok létrehoztak egy kísérleti telepet Kubában, Negovánban, ahol zöldség-növényekkel kezdtek el intenzíven dolgozni. A munka beindult, és ki akarták szélesíteni, hogy a trópusi-zöldségtermesztésnek Kuba legyen az egyik bázisa. Szükségük lett volna további szakemberekre. Egyetemek közötti kapcsolatokra alapozva felkértek, hogy menjek ki Kubába paradicsom-nemesítőként dolgozni, ha Kecskeméten ez a terület úgyis beszűkül, és úgy sem tudok már olyan volumenben foglalkozni vele. Rövid gondolkodás után beleegyeztem. A nagyobbik fiunk akkor már Németországban járt egyetemre, ő nem tartott velünk, de később többször is meglátogatott bennünket a családjával együtt.

1978 decemberében mentünk ki. Zoltán fiunk éppen érettségi előtt állt. Amikor megérkeztünk, és megkaptuk a lakásunkat, másnap este csöngettek. Három fiatalember állt előttünk, akik azért jöttek, mert hallották, hogy jön egy magyar fiú, aki nem tud spanyolul, és segíteni akartak neki nyelvet tanulni. Ezért mindenhová vitték magukkal. Volt egy állandó tanár is mellette, egy végtelenül rendes nyugdíjas tanárember, a „Szergió”, aki a kikerült magyarok nagy részét megtanította a spanyol nyelv rejtelmeire. Minden oldalról olyan alapos segítséget kapott, hogy szépen, a többiekkel együtt le is tudott érettségizni. De az egyetemen is a vizsgaidőszak alatt mindig ott volt nálunk két fiatal, akik együtt tanultak és egymást segítették a tanulásban. Állatorvos lett belőlük.

 

kuba4

Kubai szakembereknek előadást tartok

Hogy éreztétek magatokat Kubában?

Nagyon jól. A munkámban nagyon jól ki tudtam teljesedni. Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy teljesen ráállok a rezisztencia-nemesítésre. Begyűjtöttem mindazon alapanyagokat, amelyek az ott fellépő betegségekkel szemben ellenállók. Miután az ország most kezdte fejleszteni ezt a termesztési ágazatot, sem védekező anyag, sem kellő gyakorlat, de gép sem állt rendelkezésre, ezért betegség-ellenálló paradicsomfajtákkal kívántam segíteni a termelési munka beindítását.

Ezért a begyűjtött alapanyagokkal rengeteg keresztezést végeztem el. Sok-sok tasakkal mentem ki, és mikor jött a vetés ideje, ezeket vetettem el. Azt mondtam, hogy most már az időjáráson és az előállított keresztezéseken múlik, hogy milyen hatékony lesz a munkám. Végül kb. 10-12% maradt meg, amely kiállta a próbát, és amiből az első ellenálló fajták megszülettek. Így sikerült megalapozni az ott elindított paradicsomnemesítést, hogy korszerű, jó minőségű, betegségekkel szemben ellenálló fajták állhassanak az ottani termelők rendelkezésére is.

Tulajdonképpen szerencsés voltam, mert tudtam, mi vár rám, és fel tudtam rá készülni, hogy hatékony munkát tudjak végezni. Három fajtát állítottam elő sikeresen, melyeknek a bevezetését elismerésük után engedélyezték, és beindulhatott a nagyobb volumenű üzemi termesztés is. A sikeres tevékenység és ismertség oda vezetett, hogy másfél év után ismét felkértek, hogy menjek vissza, és egy olyan szaktanácsadói állást ajánlottak, ami az egész ország zöldségtermesztésére kiterjedt, és annak bővítését és korszerűsítését segítette. Ennek következtében az egész országot bejártam, és segítettem a termelés fejlesztését.

 

kuba1

Cselőtei professzor (Gödöllőről) látogatása Kubában

Milyen nyelven beszélsz?

Spanyolul és németül.

Milyen körülmények között éltek a kubai emberek?

Hihetetlen értékeik vannak, de ezeket az értékeket nem tudják felszínre hozni, és megőrizni. Az elszigeteltség leszegényedéshez vezetett. Szűkös volt az élelmiszer-ellátás az országban. Az utazás is körülményes és hosszadalmas volt. A legelső utam alkalmával vagy 16 órát utaztam repülőn, kerülő utakon, mert nem volt közvetlen járat. Rengeteg problémája volt és van az országnak, de sokat módosult azóta. A mostani enyhülés egy óriási dolog. A pápa is fogadta az elnököt, Raul Castrot. Most már Fidel teljesen visszavonult, és az öccse vette át a hatalmat. Az élet nyugodtabb, bizakodóbb és ismét reményekkel teli.

 

kuba2

Több mint 100 éves Sceiba fa – Nagyon megkedveltem

Mikor jártál utoljára Kubában? Mert később is visszamentél, ugye?

Igen, visszamentem. Voltam Porto Ricoban is, közben megálltam Kubában, ahol meglátogattam az ismerősöket, ott voltam pár napig. Több barátság is szövődött az ottaniakkal. Nagyon tudnak becsülni és szeretni valakit. Én inkább az egyszerű emberek között mozogtam a munkám révén, de például szemben lakott velem a munkaügyi miniszter. Jóban voltunk a családjával is. Amikor megbetegedtem, kilyukadt a gyomrom, akkor egy orvos barátom közreműködésével Fidel Castro orvosa műtött meg engem. Nagyon sok jót kaptam az ottani emberektől.

Az egyszerű emberek is nagyon segítőkészek voltak. Amikor tönkrement az autóm gumija, elmentem a szerelőhöz, de az nem tudta megjavítani, mert a szeleppel volt a baj. Ott állt mellettem egy kubai, elment, és pár perc múlva egy szeleppel tért vissza. Nekem adta. Nem akartam elfogadni, de ő azt mondta: – Ha nekem kellene, te is biztosan adnál nekem. – Pedig nagyon szegényen élnek. Az internetezés sem egyszerű, csak egy darabig tudtam velük fenntartani a kialakult kapcsolatot.

1985-ben jöttem egyszer haza. Ekkor nem a Zöldségtermesztési Kutatóintézetbe mentem vissza, hanem a Vetőmag Vállalathoz kerültem, ahonnan Spanyolországba meg egyéb helyekre küldtek. Majd ez után hívtak vissza a kubaiak, és én vállaltam a visszatérést Kubába. 1989 végén tértem haza végérvényesen. A rendszerváltáskor mindenkit hazahoztak minden országból.

 

meszoly_gyula2

Megemlékezés a kecskeméti temetőben Mészöly Gyula sírjánál

Mikor mentél nyugdíjba?

1990-ben. Azóta is elfoglalom magam, sok mindent csinálok. Először Laci fiam szikrai gyümölcsösében dolgoztam. De az átalakulások során a gyümölcsös megszűnt, no, meg én se fiatalodtam. Tagja vagyok a Növénynemesítők Egyesületének, melynek a programjain részt veszek. Az Adenauer Alapítvány ülése lesz hamarosan, oda is készülök fölmenni Budapestre. Ugyanaz az elnöke, mint a Hortobágyi Szövetségnek, Eötvös Péter. A hortobágyi sorstársakkal is találkozunk minden évben. Van egy hivatalos találkozó minden év június 23-a táján. A keresztnél jövünk össze és koszorúzunk, akik még élünk és mozgunk azok közül, akik a 12 hajdani hortobágyi tábor kényszerlakói voltak hajdanán. Sokan hozzák a családtagjaikat is, hogy a fiataloknak is megtanítsuk a „történelmi leckét”. A Hortobágyi Szövetségnek vannak egyéb rendezvényei is év közben. A Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Szövetsége honlapján tartjuk egymással a kapcsolatot.

 

hortobagy011

Megemlékezés Hortobágyon az emlékkeresztnél

Rájöttem arra, hogy óriási információ-hiány van, mert a velünk történt dolgokról nagyon keveset lehet hallani. Ezért gondoltam, hogy írok róla. De az írásaim a mostani helyzet elemzését is tartalmazzák. Ugyanis aki nem tud semmit a múlt dolgairól, annak a kettő közti kapcsolatot először fel kell tárni, hogy érthetővé váljon számára. Van olyan sorstársam, akinek megjelent könyve, olyan is, aki csak kis összeállításokat közöl és kiadja, aztán olyan, hogy egy tábornak vagy egy olyan helységnek az életét írja le valaki, ahonnan nagyon sok embert elhurcoltak. Tehát részinformációk jelentek meg eddig. Pedig nagyon elhanyagolt terület, és nem vállalkozik rá senki, hogy összefogja. Valószínűleg érdekekbe ütközik. Nagyon örülnék, ha az írásaink által megismernék az emberek, mi is történt az ’50-es években, majd a nem várt folytatást is egészen napjainkig. Az embereknek fogalmuk sincs, hogy mi minden befolyásolta a sorsukat még a rendszerváltás éveiben is.

 

baldy5

 Régi és új távlatok

Mindkét fiamnak 3-3 gyermeke van. Laciéknál Éva két lánynak, Zsófinak és Zsuzsinak adott életet, majd jó pár évvel később megszületett Zsolti. Zoltánéknál Anikó 3 fiúgyermeket hozott a világra: Tamást, Istvánt és Richárdot. A feleségem is él még, de hosszú idő óta különválva élünk. A gyerekeknél azonban rendszeresen találkozunk.

A régi barátok, ismerősök közül kikkel tartod még a kapcsolatot?

Még mindig találkozunk a fertődi volt osztálytársaimmal, már csak heten élünk. A hortobágyi kényszermunkatábort túlélők közül 1956-ban sokan külföldre távoztak. De sokuk halálhírét kaptam már, megtörte az egészségüket, idegrendszerüket a tábor. Én nem akartam külföldre menekülni, bár tehettem volna. Édesapámnak a nagynénje Bécsben élt, nekünk akarta adni a házát. Mégis maradtunk.

 

hortobagy9

Egy pécsi templomi  megemlékezés után

Összességében hogyan értékeled az életed?

Minden rosszban van valami jó. Nincs olyan helyzet, amihez ne lehetne alkalmazkodni. Ezek régi bölcsességek, de igazak. Akit nem tört meg a munkatábor, azt megedzette. Megbékéltem az életemmel.

Érzel-e valaki iránt gyűlöletet amiatt, ahogyan alakult a sorsod?

Nem. Viszont negatív érzés azért él bennem, mert nem tudom elfogadni: Volt egy diktatúra, amely emberileg is rettenetesen megalázta az ország népét, és mérhetetlen egyéb károkat is okozott az országnak, az embereknek, gátlástalanul keresztüllépve életeken, emberi sorsokon… és ezt mégsem kérték számon senkitől! A miértre máig nincs felelet. Márpedig vezetői köröknek esetenként sok mindent el lehet nézni. De azt nem lehet elfogadni, hogy tetteikért nem vállaltak semmiféle felelősséget. Vezetők felelősségérzet nélkül? Ki hallott már ilyet?

 

baldy8

 

Úgy tűnik, hogy azok a káderek, akik mindezeket végigcsináltatták velünk, nagyon is tudták, hogy mit tesznek, és ezért nem mernek, és nem hajlandók szembesülni önmagukkal. Ma sincs bátorságuk kiállni és bevallani a tetteiket, amiket saját embertársaikkal szemben elkövettek, így nem kaphatnak mást, mint amit érdemelnek – megvetést!

Sajnálatos, hogy az egyre aktívabbá váló jogállam sem képes előbbre lépni ezen a területen. A kisemberek tévedésein mindenki föl van háborodva, a sorsfordító igazságtalanságokat pedig senki sem orvosolta.

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások