Balanyi Károly Ferenczy-díjas zománcművész kiállításának megnyitóján jártam, amelyet a Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában ifj.Gyergyádesz László nyitott meg 2014. március 12-én – röviden bemutatva a művészt, a műveket és azt a különleges technikát, amellyel az alkotások készültek.

Mivel Balanyi Károly kecskeméti születésű, már több kiállításon láthattuk a műveit, mégis ez a mostani kiállítás abban az értelemben számít különlegesnek, hogy a tűzzománc mellett néhány vegyes, különleges technikával készült alkotás is látható.  


Érdekesek, szépek azok a művek, amelyek a „Homokból kinőtt város”, s a Kiskunság vidékeit ábrázolják. Számomra mégis a legszebbek a szakrális és a családi motívumokat ábrázoló alkotásai. Ez utóbbiak némelyikében egy-egy családtag képe is megörökítésre került, s mint megtudtam, a fotók szitanyomásos technikával készülnek.


Sokat elárulnak az alkotójuk érzékeny lelkivilágáról a címek is, így pl. a művész feleségének az idős édesanyját nem sokkal a halála előtt ábrázolók esetében: „Innen és túl I-II” – „A fény felé”, vagy a nagyszülőket: – „Nagyszüleink emlékére” – megörökítő művek. Különleges hangulatot árasztanak a falakon lévő alkotások, témájukban, tónusukban és kivitelezésükben egyaránt. Mondom és írom ezt laikus szemlélőként.


Balanyi Károly 1946-ban született Kecskeméten. Volt dekoratőr, rajzfilmes, az Erdei Ferenc Művelődési Központban kiállítás rendező, később művészeti előadó. 1985–1990 között a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely tervezője, majd műhelyvezetője. 1989–1994 között zománcot tanított a zebegényi Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskolán. Grafikával, zománccal és festészettel, s az egyes műfajok, technikák közti átjárhatósági útjaival foglalkozik. 2004 óta alelnöke a TMT-nak, vezetője a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének. Tagja a MAOE-nek, a Magyar Képző-és Iparművészek Szövetségének és a Magyar Grafikusművészek Szövetségének. Művészeti íróként, könyvtervező grafikusként is tevékenykedik. Számtalan kiállítás szervezője, rendezője.

A Balanyi Károly Ferenczy-díjas zománcművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában (Kecskemét, Árpád körút 4.)  tekinthető meg április 5-ig, munkanapokon 8.00 – 17.00 óra között látogatható.

Kökény Éva
2014. március 13.


Hozzászólások