November 11-én immáron tizedik alkalommal, a szakma jeles képviselőinek meghívása mellett hirdették ki az Év Homlokzata 2021 pályázat győzteseit. A rendhagyó módon online térbe költözött gálaest során a neves szakértőket felvonultató zsűri 199 pályázatból, öt kategóriában jelölte meg a pályázatonként egymillió forint díjazásban részesülő nyerteseket és az oklevéllel elismert különdíjasokat.

A gálán egy Bács-Kiskun megyei épületet is díjaztak: a szabadszállási Mézeskalács Bölcsőde az Év Homlokzata 2021 pályázaton Baumit különdíjas lett!

 

az ev homlokzata 2021

A családi ház, társasház, energetikai felújítás, középület valamint műemlék kategóriát felsorakoztató Év Homlokzata pályázat az idei évben jubileumi, tizedik alkalommal mutatott be kiemelkedően színvonalas pályaműveket a verseny lezárását jelentő gálaest keretein belül. A novemberi ünnepélyes díjátadón – amely a járványhelyzetre való tekintettel ezúttal online került megrendezésre – összesen 19 pályázó munkáját ismerték el. Az egyes kategóriák legjobbjai egyenként egymillió forint díjazásban részesültek, a kategóriák további különdíjasait pedig oklevéllel ismerték el.

Az Év Homlokzata 2021 pályázaton Baumit különdíjas lett a szabadszállási Mézeskalács Bölcsőde, a Katkics Építész Stúdió Kft. (Katkics Tamás építész)és a Generál Centrál Kft. közös pályázata. A bölcsőde megszületésének előzménye, hogy hét évvel ezelőtt az önkormányzat a “Tökház ovival” bővítette a múlt században épült óvoda ingerszegény épületét. A bővítés elismerő oklevélben részesült már a Baumit Év Homlokzata 2014 pályázatán. Az önkormányzat most az utca felé bővítette az eredeti épületet, így a tervezési programban már alapvető igényként jelentkezett a “Tökház ovi” mesevilágot idéző megformálásának folytatása.

Kékesy Péter, a Baumit Kft. alkalmazástechnikai vezetője, így méltatta a pályázatot: „Ha jobban megfigyeljük a részleteket, és észrevesszük a színek választásában és elhelyezésében az átgondolt koncepciót, akkor már semmi kifogásunk nem lehet az ellen, hogy ez az épület szinte belekiáltja a környezetébe saját önazonosságát.

Az épület bizonyos szempontból egy ékszerdoboz, amelynél nagyon nagy a jelentősége az aprólékos részleteknek, a nagy tapasztalatot igénylő íves felületek kialakításának, valamint a színezett felületek igényes struktúrájának. Ennek a gondos és szakavatott munkának a gyümölcse teszi most lehetővé, hogy megköszönjük ezt a néhány vidám és gondtalan pillanatot, amelyet ez a jókedvű és derűs épület szerzett mindannyiunknak.”

Az Év Homlokzata 2021 pályázatra, hazánk egyik legrangosabb és legmagasabb díjazású építészeti megmérettetésére összesen 199 pályázat érkezett.

Mindegyikében az építészek és kivitelezők az új vagy felújított homlokzat kialakításához Baumit termékeket használtak. Az öt kategória legjobbjait Vadász Bence Ybl- és Pro Architectura-díjas építész; Jánosi János Ybl- és Pro Architectura-díjas építész; Máté Klára, a Magyar Építéstechnika főszerkesztője; Dr. Tari Gábor PhD, a Műszaki Egyetem docense és Vidor Győző, a Xella közép-európai igazgatója jelölhette ki.

A zsűri elismerése mellett két Baumit különdíj kiosztására is sor került, valamint a szeptemberben megrendezésre került közönségszavazás győztesét is kihirdették.

Az Év Homlokzata 2021 pályázat díjátadó gálája itt visszanézhető.

Az épületről készített nagyfelbontású képeket innen lehet letölteni.

A Baumitról

A Baumit az osztrák Schmid Industrie Holding (SIH) tagja, amely Európában és Ázsiában közel 100 vállalattal van jelen, több mint 5.700 munkatársat foglalkoztat. A Baumit márka fő termékcsoportjai: hőszigetelő rendszerek, színes vakolatok és homlokzatfestékek, aljzatképző és hidegburkolati ragasztó rendszerek, homlokzati és beltéri felújító rendszerek, beltéri vakolatok, glettek és festékek gyártása és forgalmazása.

A Baumit első külföldi leányvállalata 1990-ben Magyarországon alakult meg, és az mára a magyar piac meghatározó építőanyag gyártójává vált. A Baumit Kft. négy gyárat üzemeltet Magyarországon: Alsózsolcán, Dorogon, Pásztón és Visontán, cégközpontja Dorogon található. A Baumit Kft. 2019-es árbevétele 28,2 milliárd forint volt, és éves átlagban 302 munkatársat foglalkoztatott.

A magyar vállalat az elmúlt években társadalmi felelősségvállalási programjának keretében többek közt műemlék épületek renoválását, oktatási intézmények felújítását támogatta, valamint alapítója és fő támogatója az Év Homlokzata építészeti pályázatnak.

 

Építészetről szóló korábbi cikkünk

 

Hozzászólások