Az összefogás működik, és erősebb, mint valaha – 2021-ben újult erővel, friss, változatos kínálattal, és ami a legfontosabb, ismét személyes találkozásokkal valósul meg a könyvtáros szakma legjelentősebb, legtöbb érdeklődőt megmozgató programsorozata, az Országos Könyvtári Napok.

Az október 4-10. közt megrendezésre kerülő esemény az online és offline térben egyaránt várja a tanulni, szórakozni és találkozni vágyó látogatókat Bács-Kiskun megye könyvtáraiban is.

osszefogas

A rendezvény idei mottója (Együtt. Működik!) amellett, hogy feleleveníti az Országos Könyvtári Napok figyelemfelkeltő erejét, jól tükrözi a tavalyi, sok szempontból hányattatott évben a könyvtárhasználók révén megtapasztalt közösségi összetartás érzését és élményeit. Sokak, de leginkább a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár munkatársainak legnagyobb örömére szolgál, hogy az érdeklődők 2021-ben ismét személyes találkozásokkal, korlátozó intézkedés nélkül kedvükre válogathatnak az egyhetes rendezvénykínálatból.

A központi könyvtár mellett a város különböző részein található fiókkönyvtárakban is várják a kultúraszerető kicsik és nagyok jelentkezését. Az összefogás működik…

osszefogas

Október 10-én – sokak örömére – ismét Könyves Vasárnap! A könyvtár zenés könyvtárnyitással, rendhagyó programokkal, izgalmas meglepetésekkel vár mindenkit. 10.00 és 19.00 óra között biztosan minden gyerek és felnőtt talál majd kedvére valót.

A részletes programról itt tájékozódhatnak az érdeklődők 

 

Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár
Kecskemét, Piaristák tere 8. 6001 Pf.: 127.
Tel.: 76/500-550 • Fax: 76/500-570
E-mail: kjmk@kjmk.hu

 

A könyvtári programokról ITT  is hírt adtunk magazinunkban

 

 

Hozzászólások