Arcok a vitrin túloldaláról – Azt gondolhatnánk, hogy rendíthetetlen optimizmusa annak köszönhető, hogy a tenyerén hordozta az élet. Pedig Nagy Erzsébet kolléganőnket, a Cifrapalota nagyon sokak által ismert pénztárosát igencsak próbára tette a sors. Ő azonban kiállta a próbatételeket. Még a legviharvertebb időszak csapásai ellenére is felállt, továbblépett, és csak azért is megtalálta mindenben a jót. Ez a szemlélet vált hitvallásává, s őrizte meg őt mosolygósnak, derűsnek és optimistának. Több százezer látogatónk, a családja és persze mindannyiunk legnagyobb örömére.

arcok a vitrin tuloldalarol

Az optimizmus veleszületett vagy tanulható képesség?

Adottság, isteni áldás, de véleményem szerint tanulható is. Elhatározás kérdése, hogy mit veszünk észre az életben: azt, ami megadatik, vagy azt, ami nem.

Az életszemléletedet otthonról hozod? Milyen családból származol?

Édesapámra hasonlítok e tekintetben, ő volt nagyon derűs és jókedélyű ember. Csodálatos gyermekkorom volt, csak hálával és köszönettel tartozom érte a szüleimnek. Városföldön, egy tanyán nőttem fel, egyszerű körülmények között, de végtelen szeretetben. Édesapám kétkezi munkából tartott el bennünket, édesanyámat, két testvéremet és engem. Rengeteg önfeledt játék és gondtalan szabadság jellemezte a gyerekkoromat, amellett, hogy mi is kivettük a részünket a munkából.

Óriási élmény volt, amikor összejöttek a rokonok, a szomszédok, kukoricát fosztottunk, disznót vágtunk és beszélgettünk. Én ezt a miliőt már nem tudtam megadni a gyerekeimnek, de amikor csak lehetőségem nyílt rá, kivittem őket a szüleimhez. Sőt, az unokáimmal is gyakran kivonatozom Városföldre. Leterítünk egy plédet az alá a fa alá, melyen én is időztem gyerekként forró, nyári napokon, s elmerülünk abban a bájban és szépségben, amit a tanyasi életforma nyújt.

arcok a vitrin

Ezek szerint a te életed más irányt vett?

A 8. osztály elvégzése után nem tanultam tovább. Fodrász vagy könyvkötő szerettem volna lenni, de abban az évben mindkét szak teltházas volt, nem vettek fel, így a kecskeméti barneválban kötöttem ki. 14 évesen a szalag mellett megtapasztaltam, milyen a kőkemény, gyári munka.

De szerencsére pozitív fordulatok sora köszönt rád hamarosan.

A feletteseim láttak bennem valamit, mert két hónap múlva felajánlották, hogy ünnepi időszakokban a barnevál boltjában segédkezhetek az eladóknak. Ott olyan jól megálltam a helyem, és annyira megkedveltek a munkatársaim, hogy néhány hónappal később már állandó munkahelyemmé vált a gyárnál, majd a piacnál lévő baromfi mintabolt is. Itt volt lehetőségem megtanulni, hogyan kell a vevőkkel bánni, s elérni, hogy elégedetten távozzanak, és szívesen térjenek vissza.

Később tejbárokban dolgoztam, ahol ugyancsak emberekkel foglalkoztam, de szorosabban, mint eddig. Nagyon szerettem ezt a munkát is, rengeteg embert ismertem meg ebben az időben. A taxisok rendszeres vendégek voltak a tejbárban, sőt, büszkeségemre budapesti ügyvédek is bejártak hozzám kávézni.

Később sem jött meg a kedved a tanuláshoz?

De, GYES alatt elvégeztem egy ABC eladói OKJ-s képzést, mert megszerettem a kereskedelmet. Az itt megszerzett tudásomat azonban már nem a tejbárban, hanem a Cifrapalotában kamatoztathattam. Akkoriban jött Károly herceg Magyarországra, s toborozták az embereket a Cifrapalotába ablakot tisztítani. Örömmel mentem, s az akkori vezető, miután megismert és megtudta, hogy hivatalos pénztárgépkezelői végzettségem is van, elhívott pénztárosnak a Cifrapalotába.

Boldogan mondtam igent. (2011-ben aztán még egy biztonsági őr tanfolyamot is elvégeztem sikeresen.) Ennek éppen 27 éve, azóta megszakítás nélkül itt dolgozom. Ma már sajnálom, hogy nem tanultam tovább, akkor biztos másképp alakult volna az életem.

arcok a vitrin

Mikor sűrűsödtek föléd a viharfelhők?

Az első súlyos csapás akkor ért, amikor férjemet 3 évnyi házasság után elrabolta tőlünk a halál. 24 évesen két kicsi gyermekkel maradtam egyedül, özvegyen. A lányaim és a szüleim tartották bennem a lelket. A körém font kitartó, szeretetteljes, gondoskodó védőhálónak köszönhetően vészeltem át ezt az időszakot. Pár év múlva megismerkedtem a második párommal, akit 3 év után ugyancsak eltemettem. Ezt követően szeretett édesapám elvesztésével kellett megbirkóznom, akinek a hiánya ma is nagy űrt jelent az életemben. Istennek hála, édesanyám még él, itt van közöttünk, minden nap ajándék vele.

S itt nem ért véget a megpróbáltatások sora… 2007-ben és 2008-ban rákot diagnosztizáltak nálam, s 10 hónapig a halál torkában voltam. A családomon kívül a múzeum akkori vezetőjének is nagyon sokat köszönhetek, aki mindvégig tartotta bennem a lelket és biztatott: „Erzsike, vagy te olyan stramm csaj, hogy ezt meg tudod csinálni”. És meg tudtam csinálni! Az erőmre azonban még ezt követően is szükségem volt: később ugyanis hónalji áttétem lett, ezért újabb műtétre került sor.

Bár azóta is folyamatosan egészségügyi kihívásokkal kell szembenéznem, de mindent megteszek az egészségem megőrzése érdekében. Emberpróbáló évek voltak, de túléltem, itt vagyok, és ezért végtelen hálát érzek.

arcok a vitrin

Június 1-jén lesz 27 éve, hogy a Cifrapalota munkatársa vagy. Mi tartott itt közel 3 évtizedig?

A kulturális közeg, a csodaszép épület, és az, hogy emberekkel foglalkozhatok. Komoly megtartó erő a kollektívánk is. Szerencsém van, mert a munkatársaimmal összhangban, egymást kiegészítve tudtunk mindig is dolgozni. Én a régi kollégákhoz is ragaszkodom, tartom velük a kapcsolatot, rendszeresen beszélünk, s ha tudunk, találkozunk egy fagyira vagy kávéra.

Nagyon sokan szeretnek, miben rejlik a személyes varázsod?

Talán a mosoly és őszinte kedvesség, mellyel mindig az emberek felé fordulok. Én senkit nem ítélek el, mindenkinek megadom a tiszteletet és bizalmat, s igyekszem minden korosztállyal megtalálni a közös hangot.

Köztudott rólad, hogy a pénztárosi munkakör neked a szó szoros értelménél jóval többet jelent. Mennyiben?

Talán az első és legfontosabb: ha bejön egy vendég a Cifrapalotába, az számunkra megtiszteltetés. Velünk, a frontszemélyzettel találkozik először, ezért kulcsemberek vagyunk, hiszen az első benyomást az intézményről mi váltjuk ki benne. Úgy kell bánnunk vele, hogy legközelebb is legyen kedve hozzánk ellátogatni.

A pénztárosi munka nem csak abból áll, hogy elveszem a pénzt és átadom a jegyet. Én szeretem megkérdezni, ki honnan jött, hol hallott rólunk vagy a kiállításról, ha tehetem, felkísérem, útbaigazítom őket. Mindezt kedvesen, ténylegesen rá figyelve, az ő igényeit szem előtt tartva – örömet, kedves emléket okozva.

Más területeken is megálltad a helyed, mik voltak ezek?

Többször volt lehetőségem tárlatot vezetni ovisoknak és nyugdíjasoknak itt a Cifrapalotában és külső helyszíneken is. De külföldre is több alkalommal elkísértem a kollégáimat. A legemlékezetesebb talán az volt, amikor a Kolozsvári Magyar Napokon kint jártunk és gyerekeknek tartottunk foglalkozásokat.

Ha a 27 évből ki kéne emelned egy emlékezetes pillanatot, melyik lenne az?

Megszámlálhatatlanul sok élményt és emléket őrzök, nehéz egyet kiválasztani. Jó pár évvel ezelőtt egy ünnepélyes kiállításmegnyitó zajlott a Cifrapalota Pávás Termében. Észrevettem, hogy egy igen idős bácsi toporog a bejáratnál. Szeretett volna az eseményen részt venni, de elmondta, hogy nagyon rossz élmények fűzik a díszteremhez. Ott közölték vele ugyanis, hogy Oroszországba kell mennie harcolnia, ahonnan bár hazatért, de gyötrelmes hónapokat töltött az orosz fronton.

Nem sokat tétováztam, odanyújtottam neki a karomat, együtt felsétáltunk a terembe és leültettem a reszkető lábú bácsit. 10 perc múlva könnyed léptekkel lejött és kisurrant a bejárati ajtón. Hamarosan egy szál rózsával tért vissza… Azt mondta, nekem köszönheti, hogy a dermesztő félelem emelte gátat annyi év után végre át tudta törni. Hát, ezekért a pillanatokért érdemes…

arcok a vitrin

A facebook oldaladon minden második posztod az olvasás szeretetéről szól. Igazi könyvmoly vagy?

Imádom a könyveket, főképp a régi, antikvár köteteket, és rengeteget olvasok. Azt szeretem az olvasásban, hogy a fantáziám segítségével ezer és ezer helyen járhatok, melyek az én fejemben születnek. Most, felnőttként újraolvasom az iskolás éveim kötelező olvasmányait is. A lányaimnak még iskolás korukban is olvastam, sőt, most az unokáimnak is. A kedvencük, az, amikor csak a feléig olvasom fel nekik a mesét, majd közösen megálmodjuk a befejezését.

40 dolgos év után hamarosan elköszönsz a munka világától. Milyen terveid vannak a nyugdíjas évekre?

A gyerekekben mindig is nagy örömömet leltem. Csodás kapcsolatom van a lányaimmal, s a 3 unokámmal is, akikkel szeretnék minél több időt eltölteni. Sok-sok terhet cipeltem az évtizedek alatt, kissé elfáradtam. Vágyom megpihenni, magamra figyelni. Biztosan nagyon fognak hiányozni a látogatóink, az idegenvezetők, a munkatársaim, egyszóval a közösségünk. De nyugdíjasként is ugyanaz a cél fog vezérelni, mint egész életem során: „Élj úgy, hogy az életed ajándék legyen mindazoknak, akik szeretnek téged.”

 

Kecskeméti Katona József Múzeum

Arcok a vitrin túloldaláról sorozat korábbi cikke

 

Hozzászólások