Márciusi Éjszakai Forgatag – 2019. március 29-én tartotta az Éjszakai Forgatagot a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér asztalitenisz csarnokában. A délutáni órákban a nevezések után a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat munkatársai interaktív játékokkal készültek.

A szokásos versenyek mellett „A természetvédelmi őrszolgálat legjobb orra” címmel előadást tartott Gálos Anna, a Kiskunsági Nemzeti Park természeti őre. Előadásában bemutatta, hogy az illegális mérgezéseknél hogyan alkalmazzák a kutyákat, milyen képességekkel kell rendelkezni egy méreg- és tetemkereső kutyának. Emellett felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy ha elhullott állattetemet találnak, soha ne nyúljanak hozzá, és azonnal forduljanak szakemberhez.

  

A kora esti órákban megkezdődött a kezdő asztaliteniszezők versengése, ahol a nagy létszámra való tekintettel a lányok és a fiúk külön versenyeztek. A lányoknál Jeney Johanna arany, míg Tóth Julietta ezüstéremmel térhetett haza. A fiúknál Capitan Tom bizonyult a legjobbnak, őt követte Klein Máté, majd a 3. helyen Balogh Martin.

A darts versenyben Szabó Anita zárt a képzeletbeli dobogó legfelső fokán, a másodikon Bubori Kis Márk, a harmadikon pedig Capitan Tom. Később megkezdődtek a csocsó és a profi asztalitenisz versenyek is. A csocsó mérkőzések győztese a Solymosi Gábor – Pető Anna Karina páros lett, míg 2. helyen Nyúl Krisztián és Zsitva Vivien, 3. helyen pedig Vörösváczki Benjámin és Bubori Kis Márk zárt az éjszaka folyamán.

  

Az asztalitenisz profi kategóriában hatalmas meccseket láthattunk. Aranyéremmel térhetett haza Novák Laura, Kurtz György ezüstéremmel, Nagy Zsombor pedig bronzéremmel távozhatott ebben a hónapban.
Az Áprilisi Éjszakai Forgatag a szokásos menetrend szerint a hónap utolsó péntekjén, április 26-án lesz 17-24 óráig. A részletes programokról később lehet tájékozódni a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér facebook oldalán.

 

 

 

 

Hozzászólások