Az Arany-emlékév egyik központi helyszíne, a Petőfi Irodalmi Múzeum a tavaszi Aranyvasárnaphoz hasonlóan szeptember 24-én, vasárnap ismét megrendezi ingyenes családi programját, sőt az őszi rendezvény már előző nap, szombat délután 16 órától elkezdődik.

A kétnaposra bővült Aranyhétvégén a múzeum kertjében és a Károlyi Palota impozáns termeiben színes programokkal várják a szülőket, gyerekeket, nagyszülőket, unokákat, hiszen a rendezvényen minden korosztály találhat magának kedvére valót, és természetesen a jubileumi év alkalmából létrehozott „Önarckép álarcokban” c. Arany kiállítás is megtekinthető, méghozzá ezen a hétvégén ez is ingyenesen látogatható.

Elsősorban a családokat invitálja tartalmas időtöltésre a Petőfi Irodalmi Múzeum, ahol négy helyszínen lehet majd válogatni változatos események közül, szombaton 16 órától-19 óráig, vasárnap 10-től 18 óráig a kertbéli nagy színpadon, a verssátrakban és az emeleti termekben várják a látogatókat.

A Versfaragó műhelyben mindenki elkészítheti saját örökbecsű költeményét, Varró Dániel és Horváth Kristóf-Színész Bob közreműködésével. 23-án fellép Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar, valamint Szirtes Edina Mókus és Jamal. Lesz gyerektáncház, Langaléta Garabonciások gólyalábas színháza, Arany- vetélkedő, kézműves foglalkozások, Kádár Ferkó Fotószínháza, népi ügyességi játékok, Vitéz László bábjáték automata, Csalá-Dia-Filmvetítés, Olvasóliget nyugágyakkal és könyvjutalom minden játékos családnak. A bejáratnál Arany János és Petőfi Sándor „személyesen” köszönt minden érkezőt. A múzeumkertben és az utcafronton lovaskocsi, fúvószene és versfaragó műhely várja az érkezőket.

Vasárnap a Díszteremben 10.30-kor és 12.30-kor marionett előadást nézhetnek meg a legkisebbek. A kerti színpadon pedig a családoknak szóló irodalmi vetélkedőn kívül 11 órakor Levente Péter ad gyerekkoncertet, 14 órakor a Kolompos Együttes, 15.45-kor Rutkai Bori Bandája, 17 órakor Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar lép fel. A sátrakban és a múzeum egyes termeiben a legismertebb Arany költemények kelnek életre, de lesz fotószínház, Vitéz László bábjáték-automata, szó-kincs-kereső kalandtúra és családi diavetítés is. Az egész napos rendezvényen természetesen a jutányos áron elérhető vendéglátásról is gondoskodnak a szervezők, és a kertben étkezésre is lesz lehetőség.

Aranyhétvége
Időpont: 2017. szeptember 23. (szombat) 16-19 óra és 24. (vasárnap) 10-18 óra
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum, 1053 Budapest, Károlyi u. 16.

A részletes szombati program itta vasárnapi program itt érhető el.
Az Aranyhétvége az Arany-emlékév keretében valósul meg.

 

Forrás: PIM

 

Hozzászólások