Hogyan emlékszel vissza a gyerekkorodra? Milyen érzés volt festőművész gyermekének lenni?

Apám mindig dolgozott a festés mellett. Nem volt olyan nagy dolog számomra, hogy fest, mint amit a kérdés sugall. Az biztos, hogy már fiatalon próbálkoztam én is a festéssel, mivel nagyon kézenfekvő volt a lehetőségek miatt kipróbálni. Soha nem éreztem, hogy festőnek lenni valami különös dolog lenne, ma meg már egyáltalán nem tartom annak. Van az életünkben egy hosszú időszak, amikor távol voltam a családtól. Fiatal voltam, amikor édesanyám meghalt, és ez megváltoztatta az életünket. Talán 1975-től ismerem jobban apám munkásságát. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy 16 éves koromban apám elvitt Tokajba a Művésztelepre, és ott nagyon szívesen festettem a sok festőművész között. Pataki Ferenc szegedi festőművész is itt volt tegnap a megnyitón, őt még Tokajban ismertem meg talán 1965-ben.

Mennyire befolyásolt téged a pályaválasztásban édesapád életútja?

Talán befolyásolt, de semmiképpen nem volt tudatos. Dunszt Ferenc tanár úr felkészített felvételire a Testnevelési Főiskolára, és én ennek ellenére választottam utolsó pillanatban a rajz szakot a Szegedi Tanárképző Főiskolán.

A főiskola elvégzése után 3 évig tanítottál. Utána másfelé kanyarodott az életed, és 26 év kihagyás után tértél vissza a festészethez. Hogy érzed, sok mindent kell pótolnod?

Az a másfelé a Petőfi Nyomdát jelenti, ahol szinte mindig kapcsolatban voltam az alkalmazott grafikával, és ennek örültem is. A csomagolóanyagok gyártása műszaki dokumentációk és grafikai anyagok birtokában indítható, és ezekből sok ment át a kezemen. Többek között grafikai csoportvezető beosztásban is dolgoztam a 70-es évek vége felé. A csoport sok grafikai tervet készített.

A 26 év alatt elsősorban a nyomdai elfoglaltságaim miatt nem festettem. 2000 után azonban nagyon sokat dolgoztam és sok tapasztalatot szereztem, de van még bőven hátra lehetőségként. Nagy kérdés mindig, hogy az ember meddig jut. Tudatosan megyek alkotótáborokba dolgozni, mert mindegyik egy tréning. 10 év alatt voltam legalább 20-30 helyen dolgozni ilyen táborban. Nem szeretek műteremben festeni, a táborokban pedig legtöbb helyen a szabadban való festés az “elvárás”. Sokat rajzolok, mert anélkül nem lehet előre haladni. Van még hátra bőven, de a legnagyobbak is mindig tanulnak új dolgokat.

Mit jelent számodra ez a közös kiállítás az édesapáddal?

Úgy gondolom, hogy egy olyan életmű, mint apámé, csak tiszteletet érdemel. Amikor újra kezdtem a festést, sokszor elmondta a véleményét a munkáimról. Egy alkotó soha nem lehet oda a munkáitól, igazán a közönsége és alkotótársai alkalmasak csak véleményt alkotni róluk, kiállítás nélkül pedig nem lehet azokat bemutatni. Egy alkalommal volt már Szentesen közös kiállításunk (évekkel ezelőtt), így a gondolat nem volt már idegen. Ez a közös kiállítás azonban nem az én ötletem volt, én csak felvállaltam és megcsináltam, természetesen kaptam ehhez segítséget bőven. Ha a színvonalunk el is tér egymástól, azt gondolom, hogy érdemes volt megcsinálni. Egy érdekes kiállítást tudtunk összehozni. Közös kiállítások léteznek, a családi is egy közös kiállítás, csak mélyebb alapokon nyugszik. Jó érzés nekem együtt látni a munkáinkat.

Festményeid a természet szeretetéről szólnak. Melyik a kedvenc technikád, amivel a legszívesebben ábrázolod a környező világ szépségeit?

Szeretek akvarellel, akrillal, pasztellel és olajjal is dolgozni, de leginkább a vizes technikákat kedvelem. Ennek az oka az, hogy a festék felvitele számomra így könnyebb, élvezetesebb. Jellemzően gyorsan dolgozom, és a száradás akadályoz az olajnál, de vannak együléses olajképeim is, aminek külön örülök.

Ez után a csodálatos kiállítás után milyen terveket szövögetsz a közeljövőre?

Nagyon sok tervem van, de nincs köztük semmi különleges. További alkotótáborok előtt vagyok, és folytatom a rajzolást is, folyamatosan fejlesztem tovább magam. Szeptember 23-án már táborom van. Nem tervezek a közeljövőben kiállítást. Csoportos kiállítások azonban lesznek. Ez az utóbbi kiállítás egy fontos állomásom. Legalább öt évet akarok dolgozni, és azt követően tervezem esetleg újra a bemutatkozást. Remélem, a lehetőség előttem van még annak ellenére, hogy nem vagyok már fiatal. Semmit nem erőltetek, így valamilyen nagy váltáson sem gondolkozom, mert a festészetnek belülről kell mindig indulnia, és szerintem semmire nem szabad kényszerítenie magát az alkotónak.

Gratulálok a kiállításhoz! Édesapádnak és neked is jó egészséget és további sikeres alkotómunkát kívánok!

Almási Zsuzsanna
2013. szeptember 14.

Hozzászólások