Vidám búcsú

Dalolva járok köztetek,
dalolva pengetem víg lantomat,
vígan dalol, mégis bús hangot ad,
így búcsúzom most tőletek.

Vígadjatok, nevessetek,
és engem majd felejtsetek hamar,
ha éjjelenként tombol a vihar,
engem ne emlegessetek.

Szemem lehunyva távozom,
csak dalaimat hagyjátok vinnem,
és amit viszek magammal innen,
azt többé vissza nem hozom.
(1940)

“Polgárista” koromban már családi újságot szerkesztettem, ugyancsak kézírással. Ezekben nem csak a családi eseményeket írtam meg, de már itt-ott valami versfélét is. Amikor még jobban tudatosultak ezek bennem, szándékom szerint is verseket írtam. Ma is vállalom ezeket a verseimet. Ez az említett családi lap 1941-től létezett, később már táskaírógéppel íródott Családi Kör címmel évtizedeken keresztül, több száz oldalon. Az új családi közegemben Napjaink címmel több ezer oldal bizonyítja naplóírásomat.

Fiam születése után

Alszik a fiam…

Az ablakunk előtt
egy villanyoszlop áll,
és be-beles kíváncsian,
tán azt lesi,
milyen édesen alszik a fiam…
(1952.)

Szóval belenőttem az irodalomba. Nem csak a versírás birodalmába, de elkezdtem meséket fordítani, majd novellákat, elbeszéléseket is. Tehát nem tudom igazán a kezdet idejét. Az eső írásom 1939-ben jelent meg. A kis történet a Magyar Cserkészben látott napvilágot. 1940 augusztusában pedig az első versem a Bihari Hírlapban, novemberben a debreceni lapban egy versem, egy irodalmi pályázaton díjat nyertem egy versemmel, és lényegében ettől kezdve szinte folyamatosan mind a mai napig jelentek és jelennek meg írásaim, főként verseim, de fordításaim, prózáim és meséim is. Nem tudom a számukat, több száznyi. Büszke vagyok arra, hogy a Herczeg Ferenc által szerkesztett és tudomásom szerint annak az időszaknak a legnívósabb és legelismertebb folyóiratában megjelent egy versem és „Kínai mondások” fordításaim. Ez 1943-ban történt, 19 éves voltam ekkor.

Antalfy István egyik dallammal ellátott verse

Hol jelentek meg a verseid?

Nem tudom igazán, hány napilap, hetilap, folyóirat közölte írásaimat. Csak úgy emlékezetből néhány országos lapot említek: Nők Lapja, Magyarország, Új Ember, Keresztény Élet, Dörmögő, Népszabadság-Népszava (rnesék), Kossuth Rádió, Petőfi Rádió, Televízió, Ország-Világ. Egy időben szinte valamennyi megyei folyóirat: Kiskunság, Alföld, Látóhatár, Forrás, Föveny (állandó munkatársa vagyok), Hévíz, National Geographic, stb.

Krúdy-est, Nyíregyháza – Kanizsa Józseffel

A Krúdy Kör folyóiratában, a Klárisban verselméleti prózáim, tanulmányok jelentek meg. Ettől a laptói is, a Fövenytől is kaptam Emléklapot. 2013-ban pedig Életmű-díjjal jutaimaztak. Jó néhány Emléklapom van már bizonyos fórumoktól. Ide sorolhatók az irodalmi társaságok, amelyeknek tagja voltam. Ma már csak a Krúdy Körnek, illetve Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének.

Hány versesköteted jelent meg életed során? Kiadók jelentették meg, vagy szerzői kiadásként te magad finanszíroztad?

Versesköteteim száma 27, az első 1990-ben jelent meg. Emellett mesekötetek, illetve két gyermekvers-kötetem van. A legutóbbi a Holnapok tegnapjai. Két antológia kötetem is olvasható. A köteteim kiadását én finanszíroztam, vagyis az én kiadásaim.

A Kultúra Lovagja – a szertartás

Költői, irodalmi munkásságod elismeréseképpen milyen díjakkal jutalmaztak eddig?

Díjak, jutalmak? Igazából a Pilinszky-díj az, ami érdemleges. A Kultúra lovagja vagyok, karddal avattak. Jó néhány emléklapom van, de úgy gondolom, ezek nem érdemlegesek. Nem vagyok se Petőfi-, se Katona-díjas. A Forrás szerkesztősége illetve a hivatalos irodalom itt, Bács-Kiskun megyében tudomást sem vesz rólam. A rendszerváltás előtt nem így volt, pedig nem voltam soha, sehová elkötelezett!

Akár csak egy …

Nem a kereszt. A rajta függő.
A test, a felfeszíttetett.
Nem a kereszt a bűnös és nem
a kezekbe vert vasszegek.

Nem az üvöltő, csorda-nép, nem!
De mégis! Ők is bűnösök!
„Feszítsd meg!” ordítozta:  nem volt
egy igaz a tömeg között!

… Mert akkor a húsvét közelgett.
És kellett az áldozat.
Gyilkos adta ki a parancsot,
azt hívén, nyoma sem marad.

Akkor dicsőült igazán meg,
megrendültek erős falak:
gyászolt az ég s föld, egy kiáltás:
„Atyám! Mentsd meg a Fiadat!”

Fejét lehajtva, – érted, értem
kereszten halt meg, véresen.
… Míg Róla írok, ily profánul,
elernyed,  megreszket kezem.
(2013. szeptember 1.)

Az ország irodalmi életének élvonalába tartozol. Milyen irodalmi körökkel, neves személyiségekkel állsz kapcsolatban?

Igazából soha nem kerestem – főképpen nem személyesen – a kapcsolatokat irodalmi személyiségekkel. A sors hozott össze velük így vagy úgy. Említhetem Bajor Nagy Ernőt, Jókai Annát, Mécs Lászlót, Nadányi Zoltánt, Pomogáts Bélát, Goór Imrét, Baranyi Ferencet (nagyon szép ajánlást írt az előző kötetemhez), Göncz Árpádot, Szécsi Gábort, stb. Annak idején Simon Istvánnal jó barátságban vol
tunk, Pistának hívtuk egymást.

A budapesti Krúdy Kör tagjaként több mint húsz éve kölcsönösen segítjük egymást. Korábban több helyre eljutottam irodalmi találkozókra. Az utóbbi időben jó néhány szereplési meghívást nem fogadtam el. Nem hiányzik, talán már bejártam a nekem szánt utakat. Elvileg tagja vagyok a Katona József Társaságnak, az Írószövetségnek és az Újságíró Szövetségnek.

Elfoglaltságaid gyakran Budapestre szólítanak. Lapszerkesztő is vagy …

Igen, önkéntes elfoglaltság. 1992-ben tudtam meg, hogy létezik a Hadifogoly Szövetség, illetve annak lapja, a Hadifogoly Híradó Budapesten. Azonnal jelentkeztem, utaztam, beléptem és a Híradónál is jelentkeztem. A főszerkesztő, dr. Vértessy László örömmel, szeretettel fogadott, és a lap 2. számánál már volt feladatom, szerepem. A főszerkesztő halála után dr. Papp Tibor alezredes vette át a lapot, majd néhány év múlva lemondott, és akkor rám maradt a lap szerkesztése.

A Hadifogoly Szövetség Híradó Szerkesztősége

Mivel nincs „alszerkesztő”, azaz szerkesztő helyettes, teljesen egyedül dolgozom: én végzem az írások begyűjtését, a gépelést, a szerkesztésen át a nyomdai munkák kezeléséig, enyém a korrektúra, sőt a lap postázása is. Kezdetben tíz, majd 8, később 6, most már csak évi 4 alkalommal jelenik meg anyagi körülmények miatt: egyetlen fillér hozzájárulást, állami támogatást, segítséget nem kap a Hadifogoly Szövetség! A veteránok! Immár 21. éve dolgozom itt, és nem szégyellem megemlíteni, hogy egyetlen forint anyagi juttatás nélkül végzem ezt a munkát. Sőt, bizonyos költségei engem terhelnek. Tehát igen, lapszerkesztő is vagyok, a Hadifogoly Híradó szerkesztője.

Antalfy-est a Művészetbarátok Egyesületénél

Munkásságod hogyan illeszkedik városod, Kecskemét kulturális-irodalmi életébe?

Mondhatni, csak baráti-ismeretségi alapon. A hivatalos fórumok nem ismernek, azokat nem is keresem, nem számítunk egymásnak. De igyekszem a város irodalmi, kulturális megmozdulásain részt venni. Annak idején beléptem a Katona József Társaságba is. Az „akkori” városi, megyei kulturális vezetők, ismertek, a mostaniak nem. A Pilinszky-díjat is váratlanul kaptam, amikor Kőtörő Miklós volt az elnök. Az irodalmi körök (Baráti Kör, Sántha Emlékkör, Irodalmi Kávézó, Szent Család közössége, Katona Emlékház, HOHE, Planetárium, stb.) közösségében részt veszek. Szegedre, Nyíregyházára, Ladánybenére is elmentem, ha hívtak, de soha nem én kezdeményeztem a részvételemet, szereplésemet. A könyveimet nem árultam, nem árulom soha. A barátaimnak szétosztogatom. (A Montázsmagazin Webáruházába adtam néhányat, hogy segítsem az áruház beindítását.)

Végrendelet?

Nem rendelkezem semmivel.
Nem osztozkodom senkivel.
Papír-hegyek, papír-pokol!
Majd velem együtt haldokol,
csak annyiból lesz más a vég,
én por leszek, az lánggal ég,
semmi másra nem lesz való,
hogy én se lehessek csaló.

E vagyont bármelyik napon
öt perc alatt én átadom.
(2013. június 29.)

Nagyon szerény ember vagy. Taníts meg bennünket is szerénynek és alázatosnak lenni! Mi életed ars poeticája?

Az életem ars poeticája: becsületben, szeretettel és szeretetben élni. Vallásos vagyok ugyan, de nem bigott. Nem szeretem a ronda beszédet. Igyekszem mindenkor segíteni, ha tudok, őszinte emberként akarok élni. Nem biztos, hogy szerény vagyok, lehet, hogy ezt tudom kihozni magamból.  Nem tartom magam költőnek, nálam érdemesebb emberek is vannak: Sok érdemes embertől van köszönő levelem, még a pannonhalmi főapáttól is. Ezeket megőrzöm. Szeretettel: Antalfy István

A feleségem, Magda, 81 éves

A fák megnőttek

A fák megnőttek, óriásra:
aki akarja, tudja – lássa!
A legnagyobb egy dús fenyő lett,
lehagyva mind, a több – fenyőket.
A diófánk is, óh, de szépen
rajzolódik árnya az égen!
Nem sok dió lesz, de az ágak
súlyuktól, le a földre vágynak,
cseresznye, meggy, szilva – lenéznek
ránk, pedig gyenge, csenevészek,
„gyermekek” voltak, mikor – „akkor”
mi ültetgettük, pirkadatkor …
Évtizedek múltak azóta,
már máshogy is kerülnek szóba:
mit is teremnek, hogy teremnek?
Mi már tudjuk: vége a rendnek,
nem hozzák, ami nekünk „járna”,
csak emlékszünk sok régi nyárra!
Fiatalok voltunk, és ők is,
már mindenki – emléket őriz!

Nem bántjuk őket,  – ők se minket,
itt „vezekeljük bűneinket”.
Örök természet! Csodák, álmok!
Benne találunk jó barátot,
az óriások óriása, –
úgy nézünk fel a diófára,
a cseresznyefa is: magasban
maradt gyümölcse, számolatlan,
leszedhetetlen. Semmi bánat!
Csemegéje lesz sok madárnak!

Mi ámulunk: Természet! Élet!
A Teremtő e szellemének
sátrában, szinte akaratlan,
így áldoz  a szív, e szavakban!
(2013. június 29.)

Weninger Endréné

2013. szeptember 11.

Hozzászólások