Címünk értelmileg kölcsönzött szavait máris mondatként egészítjük ki: Batsányi János nemcsak „Párizsra vetette vigyázó szemét”, hanem: a magyar Hazára, annak kultúrájára és azon belül az anyanyelvre, annak művelésére, boldogítására… Ezt előrebocsátva, emlékezzünk a felvilágosodás korának jeles költőjére, írójára, irodalmárjára és irodalomszervezőjére: Batsányi Jánosra. 175 esztendeje, 1845. május 12-én hunyt el: 82 évesen, hosszú évtizedek óta kényszerű távolban szeretett Hazájától.

batsanyi janos kolto

A címbeli, némileg megváltoztatott Batsányi-idézet egész pontosan ekképp hangzik: „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” Ez az 1789-es költemény = friss reagálás a nagy francia polgári forradalomra. Mi más is lehetne a címe, mint „A franciaországi változásokra”! Az epigramma zárósora immár több mint 230 esztendő óta szállóige-számba megy. Csakúgy, mint az ugyanezen évben keletkezett „A látó” záró sorpárja: „Vidulj, gyászos elme! megújul a világ, / S előbb, mint e század végső pontjára hág.”

Maradjunk még a szállóigéknél! Batsányi versei közt tallózva, őket ízlelgetve-vallatva, akad néhány, kifejezetten a nyelvvel kapcsolatos sora is. Megkíséreljük egyiket-másikat a szállóigévé válás útján elindítani. Azaz: jubiláris emlékévében felfrissíteni, újjáéleszteni őket.

Szépen fogalmazza meg „Bárótzi Sándorhoz” címzett verses levelében:

Felfedezvén nyelvünk fényes méltóságát,
Elűzted sok magyar előbbi vakságát.”

Az Etendire című csípős epigrammáját egészében idézhetjük:

Sem vers, sem nyelvünk nem tetszik néked, Etendi!
Hasztalan ez; nem fér úri nemedhez amaz.
Úgy van. Apollónak gyűlölnek húgai; s nyelvünk
Mennyei szépségén nem kap akármi majom!”

Barátjához, Szentjóbi Szabó Lászlóhoz írta „Levél egy régi várból” című hosszabb versét; beszédes az alcíme: „A nemzeti nyelv és nemzetiség ügyében”. A legvégére érvén, érezzük, többről is szó van, mint amit témául megjelölt az elején:

„Higgyük: előbb, vagy utóbb, diadalmaskodni fog a köz
Értelem és akarat;; diadalmaskodni fog egykor
A nagy egész hasznát kereső törvényes igazság,
Mellyet minden nyelv, minden szív, minden erő véd,
S mellyet az ész, mint bölcs kalauz, vigyázva vezérel.”

És még egy fenséges, a Nemzetét megszólító ódára hadd utaljunk. Címe: „A hazai nyelv és tudományosság”. Álljon itt az 5. versszaka:

„Bételt rég a világ tetteid hírével;
Tudja, mit végezhetsz fegyvered élével.
Mutasd ma, hadd lássa, mit tehetsz elmével –
Győzz meg minden népet nyelved szépségével!”

Már az iménti sorok is meggyőztek tehát bennünket Batsányi János nyelvművelő és a nyelv ügyéért harcoló buzgalmáról. Még inkább hűek leszünk a megemlékezés címadásához, ha Batsányi prózai munkáit is fellapozzuk. Jó tudatosítanunk és fölelevenítenünk ama tényt, hogy első irodalmi folyóiratunk, a Magyar Museum Kazinczy és Baróti Szabó Dávid mellett épp Batsányinak köszönhető. A folyóirathoz írt bevezetőjében a külföldön már élő akadémiák és tudós társaságok példájára hivatkozva ezt is kifejti:

batsanyi janos

„… Szükségünk vagyon minékünk ilyen egy társaságra; mely mind a maga tagjait kölcsön segítséggel, mind más magyar írókat hasznos tanácsadással a tudományoknak hazánkban való terjesztésére, s az anyai nyelvnek szépítésére serkentse és ösztönözze. …”

„… Mindenekfelett szükséges volna talán, hogy az a társaság egy olyan nyelvkönyvet dolgozna ki, melyben minden magyar szók és szóllás módjai s különös tulajdonságai feltaláltatnának; hogy azok szerént a nyelvnek tisztaságát megítélni lehetne. Számtalan magyar szók találtatnak hazánknak némely környékiben, melyek a második, harmadik vármegyében már érthetetlenek; s amelyeket írásainkban gyakorta csak azért nem alkalmazhatunk, mivel azok vagy ismeretlenek, vagy legalább határozatlan értelműek. Mennyi sok szavaink vagynak, melyek Páriz-Pápaiban fel nem találtatnak? – Az ilyen közönséges nyelvkönyvnek nemlétéből következik, hogy írásainkban vagy a sok idegen szót halmozzuk, vagy gondolatainkat teljességgel magyarul akarván kifejezni, új szókat koholunk, s nyelvünknek könnyű, természetes folyását a sok –delem, -dalom, -vány, -mány, s több efféle végzetű idétlen hosszú szókkal rútítjuk.”

„Amíg tehát ez az óhajtott nap felvirradna, s hazánknak valamely szerencsés környékén oylan egy társaság felállhatna; eltökéllettük mi egynehányan magunkban ebbéli fogyatkozásunkat valamennyire másként kipótolni. …”

Ügybuzgalmának Batsányi János a levelezésében is hangot ad. Forgách Miklósnak, az 1790 körül kibontakozó nemesi ellenállás egyik vezérének így körvonalaz:

„… Állíttassék fel tehát az országnak s királynak pártfogása alatt, közönséges költséggel, egy olyan Magyar Tudós Társaság, mely kötelessége szerént a hazai nyelvet mívelje, közönségessé tegye, s a tudományokat az országban ugyanazon nyelven terjessze, virágoztassa. Ha egyszer sokféle, szép, tudós könyveink lesznek; ha nyelvünknek illendő becse lészen: majd önként fogják azt még az idegen-országbéliek is tanulni. Általlátják majd a horvátok és a tótok is, hogy tanácsosabb egy költséges holt nyelv helyett azon nemzetnek élő nyelvét tanulniok, s ügyüket rajta folytatniok, melynek koronája s védelme alatt bátorságos szabad életet élnek. …”

Végül „A Magyar Nemzeti Játékszín ügyében” is lépni kívánó és ez ügyben a nemzet nagyságait is megszólító Batsányira figyeljünk:

„… A nemzeti nyelvnek és erkölcsöknek állapotjával együtt jár és változik a nemzetnek sorsa. … Az a nemzet, amelynek tulajdon és országos nyelve nincs, nemcsak nem szabad nép avagy nemzet, de az európai okos világban még csak arra sem tartatik méltónak, hogy nemzetnek neveztessék. … A nyelvnek és erkölcsöknek gyarapítására … egy a jól rendelt Nemzeti Teátrom: … a nyelv és erkölcsök oskolája. …”

Tisztelettel emlékezzünk a nyelvünk ügyében buzgólkodó Batsányi Jánosra! Példája serkentsen bennünket is anyanyelvünk szeretésére, művelésére, őrzésére-védésére és a jövő számára való továbbmentésére!

 

Holczer József

A szerző korábbi cikke:

Akinek „az szók kevés bizonyságok” voltak… – 400 éve született Zrínyi Miklós

 

 

Hozzászólások