Az adventi naptár használatának népszokása 1900 körül kezdődött, kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a megszokott karácsonyi ajándékok miatt.

adventkrehab1

Az édesanya ezért érdekes és meglepő játékot talált ki gyermeke számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet-egyet közülük. Mikor a kisfiú felnőtt, nem felejtette el édesanyja meglepetését, és üzleti vállalkozásba kezdett. Olyan naptárt szerkesztett, amelyen huszonnégy ablakocska mögé egy-egy darab csokoládé vagy cukorka volt elrejtve, s ezek csak a spaletták kinyitása után váltak láthatóvá.

Én az idén 24 apró papírzsákot készítettem az alábbi hajtogatással: 6 db A4-es színes papírt négybe vágtam. Így készítettem el a 24 db kis zsákot.

adventimsptarhajt

Egymáshoz ragasztottam, sőt egy hímzőfonalra is felfűztem az elkészült papírzsákocskákat, és koszorút formáztam belőle.
Majd a fonalra ragasztottam a számokat a zsákszájak közepére, amelyek december 1-24-ig számozottak.

adventkrehab2
Tehetünk beléjük a gyerekeknek apró cukorkát-csokoládét, de a felnőtteknek egy kis papírcsíkra idézetet is írhatunk.

Tegnap kaptam egy barátnőmtől selyemvirágokat, amelyet egy tálba helyeztem és egyelőre a koszorú közepébe helyeztem.

img_0925
A számokhoz a szabásminta:

adventiszam

 

Antalffy Yvette

 

Forrás: KREHAB-Y

 

Hozzászólások