A Sant’Egidio közösség 1982 óta évről évre vendégül látja karácsonykor nehéz sorsú barátait. Idén Magyarországon Budapesten, Pécsen, Monoron és Balatonalmádiban rendezték meg az ünnepet.

Az első évben húsz meghívott vett részt a római Santa Maria in Trastevere-bazilikában rendezett ünnepségen. Az ünnepi asztal évről évre egyre nagyobb, egyre több teríték kerül fel rá: a közösség tagjai ma már a világ minden táján, Magyarországon is együtt ebédelnek karácsony napján a szegényekkel.

                                                         

Idén hazánkban négy városban hívták meg szegény, magányos, idős barátaikat: Budapesten, Pécsen,  Monoron és Balatonalmádi-Vörösberényben. A közösség tagjai adományokból, főként templomi gyűjtésekből származó felajánlásokból rendezik meg az ebédet, veszik meg a személyre szóló ajándékokat.

                                                         

Budapesten a Jézus Szíve templomban 12 órakor Székely János esztergom-budapesti segédpüspök mutatott be szentmisét, majd a jezsuita rend által  működtetett Párbeszéd Házába mentek át az ünnepi ebédre. 100 hajléktalan, 15 intézetben élő idős ember és számos jóakaratú, segíteni vágyó ember ünnepelt együtt. Minden évben egyre többen vannak a meghívottak, és egyre többen vannak azok is, akik segítenek a szervezésben, a felszolgálásban.

                                                          

Pécsen a Belvárosi templomban bemutatott szentmise után a ciszterci rend Nagy
Lajos Gimnáziumában várták a vendégeket a terített asztalok.

Monoron idén először került sor a karácsonyi ebédre a katolikus templom közösségi épületében. 22 vendég ült az asztaloknál, főként olyan szegény emberek, akik nem hajléktalanok ugyan, de fűtetlen helyiségekben, nagy nélkülözésben élnek és élelmet sem tudnak mindennap venni maguknak. Mocsári Károly zongoraművész orgonajátékát követően került sor az ünnepi ebédre.

Balatonalmádi-Vörösberényben a helyi Karitász és a Szent Imre-templom plébánosa segítségével december 24-én terítettek asztalt a városban élő  szegényeknek, egyedül élő időseknek.

Forrás: Magyar Kurír

2012. december 26.

Hozzászólások