Rendhagyó módon, a járványügyi helyzet miatt zárt körben nyílt meg a Tornyai János Múzeum A hódmezővásárhelyi népi szecessziós kerámia című kiállítása, amely öt egykori vásárhelyi fazekas alkotásait mutatja be, s mostantól december 13-ig várja a látogatókat.

Jelentős hagyományai vannak a vásárhelyi fazekasságnak és az arra alapozott kerámiaiparnak, s a polgári lakáskultúra kialakulásával – a parasztpolgárosodás részeként – ezek a tárgyak már nem funkciójukban voltak használatosak, hanem díszítőelemként jelentek meg, így a fazekasság művészetté vált – fogalmazott köszöntőjében Miklós Péter.

A Tornyai János Múzeum igazgatója emlékeztetett: e művészetnek a városban komoly műhelyei működtek. Ennek a világnak ismerője Nagy Vera néprajzkutató, a közgyűjtemény egykori igazgatója, a kiállítás kurátora, aki a tárlat nagyobbik részét saját gyűjteményéből, kisebbik hányadát a múzeum anyagából állította össze Trendi Viktória, a közgyűjtemény néprajzkutatójának közreműködésével.

– Öt vásárhelyi fazekasmester mintegy száz munkájából állt össze a kiállítás, amelyeknek többsége a harmincas években, a népi szecessziós stílus virágkorában készült – jelentette ki Nagy Vera.

E stílusnak ilyen nagyszámú bemutatása először történik meg a múzeum keretei között – hívta fel a figyelmet a néprajzkutató. Emlékeztetett: ezt a kerámiastílust a szocialista kultúrpolitika polgári giccsnek minősítette, a művészettörténészek nem találták eléggé művészinek, a néprajzkutatók pedig elég népinek.

A stílus megszületésében szerepet játszott, hogy a 19. század végén az olcsó, gyári készítésű edények megjelenésével megcsappant a kereslet a fazekasok által készített használati tárgyak iránt, viszont a parasztság polgárosodásával új igények jelentek meg. Nemcsak a festett bútorokat cserélték le polgári bútorokra, hanem a fazekasok által készített, elérhető árú díszedények iránti kereslet is megnőtt, amelyet a mesterek igyekeztek kielégíteni.

A vásárhelyi képzőművészek 1912-ben a vásárhelyi fazekashagyományokra alapozott, európai szintű kerámiahagyomány megteremtésének céljával hozták létre a Majolikatelepet. A város fazekasait az itt született tárgyak inspirálták szecessziós kerámiák készítésére.

Nagy Vera felidézte: munkásságában és személyes sorsában is kapcsolódik egymáshoz a kiállítottak közül három mester élete.

A századelőn hatalmas műhelyt működtetett Lázi István, ahol segédként dolgozott Csenki István és Bán Imre is. Lázi 1917-ben bekövetkezett halála után özvegye tovább működtette a műhelyt, ahol Csenki és Bán kialakította a díszedények egységesnek tekinthető szecessziós stílusát, amelyben feleségeik, az írókázással foglalkozó két Lázi-lány, Rozália és Etelka is szerepet vállalt.

A kiállításon láthatók továbbá a pályáját egykor kályhásként kezdő Fejes Sándor alkotásai is, akinek sajátos, rajzos díszítéssel készült munkái fővárosi és külföldi kiállításokon is szerepeltek.

A vásárhelyi kerámia történetében jelentős törést jelentettek az 1950-es évek, amikor a Majolikatelepet és a fazekasmesterek műhelyeit államosították, s a mestereknek a Porcelángyárban kellett korongosként munkát vállalniuk – tette hozzá a néprajzkutató.

A kiállításon látható tárgyegyüttes a stílus korábbi mellőzöttsége ellenére fontos részét képezi a hódmezővásárhelyi kerámiakultúra fejlődéstörténetének, továbbá a város társadalmának, kultúrájának korabeli változásait is visszatükrözi.

Forrás: Emlékpont – Hódmezővásárhely tornyaimuzeum.hu

Hasonló cikkünk:

Hézső Ferenc, a gyűjtő – A festőművész gyűjteményéből gyarapodott a Tornyai János Múzeum

 

Hozzászólások