Július 26-án indultunk a hatnapos útra. Murány (Muran) településen megszakítottuk utunkat, és felmásztunk Murány várába. Eleinte viszonylag könnyű a túra a tanösvényként is funkcionáló úton. A táblákról megismerhetjük az állat és növényvilágot, a forrásnál a karsztforrás keletkezését, a karsztosodást, stb. A vár építtetőjének személyéről nem tudunk biztosat, valószínűleg IV. Béla volt. 1271-ben már állt a vár. A tulajdonosok sokszor változtak, leghíresebb a „Murányi Vénusz”, Széchy Mária volt, aki megtagadva ősei császárhűségét, I. Rákóczi György fejedelem katonájának, Wesselényi Ferencnek átjátszotta a várat 1644-ben. Később hozzá is ment feleségül.

1678-ban Thököly Imre seregei, 1702-ben tűzvész pusztította a falakat. 1720-ban Koháry István kapta, majd a Koburg hercegek tulajdona lett. Az 1840-es években a herceg turistaházat emeltetett a vár közelében, mely ma is működik. Hatalmas obeliszk emlékezik Augusto Saxo Coburg et Gotha hercegre. Innen már komoly emelkedővel jutunk fel a várkapu tornyához. Három évvel ezelőtt voltunk a várban, azóta nagyon szépen halad a feltárás, sok falat kibontottak, megőriznek (most is dolgoztak rajta). A vár több pontjáról, pl. a Cigány toronyból csodálatos kilátás nyílik a környező hegyvonulatokra, a falura, a körötte elterülő síkságra.

Július 27-én, szombaton Csingói (Cingov) csomópontba buszoztunk, ahonnan a Hernád áttörés (Prielom Hornádu) egy szakaszával kezdtük a túrát. Kényelmesen kezdődik a túra, mely hamarosan a Tamásfalvi kilátó (Tamasovsky vyhlad) alatt vezet el. Kicsinek látszottak fent a turisták. Magas sziklafalak között zubog a Hernád. A Fehér patak (Biely potok) torkolata után kezdődnek a bonyodalmak: ringó függőhídon csattogunk át, aztán gyönyörű fenyvesben gyökerekkel teleszőtt úton hullámzunk le-föl a hegy oldalán a Hernád felett. Majd treplik, fekvő- és emelkedő létrák, lánc mellett fel a sziklára, le a folyóhoz, majd vissza, stb.

Ezeket a műveleteket ismételgettük szeszélyes sorrendben a Létánfalvi malom (Letanovsky mlyn) maradványáig, ahol a szép virágos tisztáson a faházak és büfé között megebédeltünk. Ebéd után hasonlóképpen még hosszan folytatódott a Hernád mellett, felett a Kék sávval jelzett út. Elérve a Kolostor szakadék (Klástoriská dolina) bejáratát a Zöld jelet választva elhagytuk a Hernádot, és a Menedékkő (Klástorisko) alatt eredő, a Hernádba ömlő patak medrében haladtunk tovább. No, persze ez sem könnyű séta!

Érintetlenül hagyják a természet munkáját. A sekély vizű patak nagy kövekkel tarkított medrébe bedőltek a fák. Létrák, láncok segítik a túrázót. Többször kerültünk sziklakatlanba, ahol egy-egy vízesés csorog alá a falról. Ilyen helyeken függőleges vaslétrán kellett felmászni a patak következő szintjére. Az első vízesést a felfedezőről, Anton Strakaról nevezték el: több ágból ömlik le a patak vize a sziklafalról. Láncos és lánc nélküli sziklamászás, nagy köveken lépegetés után a következő vízesés a Szivárvány (Dúhovy) vízesés. Ez magasabbról jön, szélesebb és szebb. A következőnél a létra alatt és mellett lépcsőzetesen esik le a patak vize. Ez a Kaskády Gustáva Nedobrého, Gusztáv Nedobryról elnevezett zuhatag, aki szintén felfedező, túraút építő volt.

Rengeteg gyökér között araszolva felfelé, rossz falétrán át érkezünk a nevéhez illően Kis (Maly vodopád) vízeséshez. Az utolsó vízesés keskeny favályúból csorog alá, neve Kartuziánok (Kartuziánov vodopád) vízesése. Itt elhagyjuk a patakmedret és bükkös fenyőerdőben kaptatva felfelé, hamarosan megpillantjuk a Kartauzi kolostor romjait és a Menedékkő (Klástorisko) turistaházat. Innen a Kék-Sárga jelen indulva, áthaladunk egy gyönyörű virágos réten. Az erdőben a Sárga jel elmegy a Kysel felé. Még egy szép rét következik, és csodálatos kilátás jobbra, a hegyvonulatokra. Esett egy kicsit az eső, mely arra volt jó, hogy nedvesek legyenek a kövek és gyökerek. Nagyon figyelni kellett a csúszásveszély miatt. Meredek szögben kanyarog az ösvényünk lefelé – néhol lánccal segítve a túrázót – egészen a Fehér patak elágazásáig, ahonnan már az ismert úton folytatjuk Csingóig. Feledhetetlenül szép utat tettünk meg, amelyen bővel volt részünk a magashegyi túrák nehézségeiben is.

Július 28-án, vasárnap: Ótátrafüredről (Stáry Smokovec) lanovkával felmentünk Tarajka hegy (Hrebinok) 1285 méteren lévő állomásáig. Innen felgyalogoltunk a Reiner menedékházhoz (Rainerova Chata). A kis „mézeskalács házikónál” rövid ideig maradtunk. Aki még nem látta, megnézte a turisztikai kiállítást az épületben. Balra tőlünk emelkedik a Nagyszalóki (Slavkovsky) csúcs, melyet tavaly hódítottunk meg a Királyorrig, 2283 méterig (a csúcs 2345 m). Előttünk a Lomnic nagy tömbje. A menedékház közelében a Kis- és Nagy-Tarpatak (Studeny potok) vizének összefolyásánál megcsodáltuk az Óriási (Obrovsky) vízesést.

Csodaszép a magasról lezúduló víztömeg, mely keskenyre összeszoruló mederben rohan tovább. Eleinte kövekkel kirakott úton, később természetes hepehupát meghagyó útfelületen emelkedtünk felfelé a szeszélyes, bizarr alakú sziklaképződmények mellett. A fák próbálkoznak a sziklák közé férkőzni gyökereikkel, ráülnek a sziklatömbökre. Az útelágazásnál elhagytuk a Piros Magisztrále utat, és a Zöld sávval jelzett úton néhány perc alatt megérkeztünk a Zamkovsky (Zamkovského) menedékházhoz, mely 1475 méteren áll. 1943-ban építtette Zamkovsky István (1908-1961), 1951-ben államosították, most az unokájának a tulajdonában van. 20 férőhelyes.

Pihenőt engedélyezve magunknak megebédeltünk, aztán indultunk tovább a Magisztrále úton, 1530 méteren fekvő Lomnická vyhliadkáig (Lomnici kilátóhely). Csodálatos a panoráma a Nagyszalóki hegyre, annak jeges lejtőire, mélyen alattunk a völgy, közelben lent a Reiner menedékház. Nem mentünk tovább. Dörögni kezdett az ég, majd nagy cseppekben megjött a „menetrend szerinti” eső. Áztunk egészen Hrebinokig.

Július 29-én hétfőn: a Csorba tótól (Strbské pleso) a Malompataki völgyön át (Mlynická dolina) a Fátyol-vízeséshez (Skok vodopád) gyalogoltunk. 1350 méterről 1780-ig. Mellettünk balra a Szoliszkó-gerincen (Hreben Soliska) folyamatosan közlekedtek a felvonó székei. Jobbra a Bástya gerinc (Hreben Bást), mellette a Pátria 2203-es csúcsa, és a Sátán (Satan) 2432 métere emelkedik. Csodálatos hely! Felmásztunk a láncok segítségével a vízesés fölé, az 1801 méter magasan lévő Fátyol tóhoz (Pleso nad Skokom), mely a vízesést táplálja. A víz a kb. 100 méteres magasságban lévő sziklaküszöbnek ütközve, hirtelen leugrik a szikláról (skok=ugrás szlovákul) és lépcsőzetesen rohan lefelé. A tényleges vízesés magassága kb. 25 méter. Lejjebb kiszélesedik, fátyolszerűen szétterül.

A jobb oldalon van egy keskenyebb külön zuhatag is. Csodaszép! Gyönyörű a felette lévő tó is, és a folytatása a sokfajta virágból álló virágmező. Továbbmenve a lábunk alatti nagy kövek között szalad a patak. Haladtunk felfelé, de ¾ 2-kor vissza kellett fordulni. Mentünk volna még tovább is, de a túravezetőnktől kapott engedély lejárt, vissza kellett menni. Néhány évvel ezelőtt már jártunk itt, de akkor csak a vízesés lábáig jöttünk. Örülök, hogy most további csodában lehetett részem!

Július 30-án, kedden: A Csorba tótól (Strbské pleso) 1346 méterről indulva kapaszkodtunk fel az 1494 méter magasan fekvő Poprádi tóig (Poprádské pleso). Keresztülmentünk a Szimbolikus temetőn (Symbolicky cintorin), mely az Osterva (Ostrva) sziklafala alatt található a cirbolyafenyő ligetben 77 éve. A sziklatömbökön jelenleg 325 táblán 463 áldozatra emlékeznek, akik a Tátrában halálos balesetet szenvedtek. Köztük vannak magyar áldozatok is. Újabban más magashegyi túrákon életüket vesztett szlovákok táblája is ide kerül. A legmagasabb ponton kis kápolna áll, a kőtömbök között színes, népi motívumos keresztek díszlenek. Ide már közel van a Poprádi tó és menedékház. Csodaszép a tó, mint egy mesebeli táj. Kék vizében tükröződnek a körötte álló hegyek, az Osterva, a Tompa hegy (Tupa) meg a többiek, és a 2011-ben felújított menedékház.

Némi pihenő után tovább indultunk Magisztrále (Piros) úton az Oszterva nyeregbe. Kőtömbökkel kirakott úton törpefenyők, kőfolyások között erősen kanyarogva visz felfelé meredeken az út. Egy mélyedésben virágmező húzódik le a tóig. 1966,4 méter magasan van a nyereg, ahonnan csodálatos a kilátás. Felmásztunk a nyereg feletti kis csúcsra is, ahol a turisták kis kőtornyokat építettek. A tóig lefelé ugyanazon az úton jöttünk, onnan pedig a már többször bejárt Menguszfalvi völgyön át vissza a Csorba tóhoz. Eredeti terv szerint Felső-Hágiba ereszkedtünk volna le a nyeregből, de az éjjel és reggel is esett az eső, későn tudtunk elindulni. Egy kicsi esőt most is kaptunk az Oszterváról lefelé jövet.

31-én, szerdán az utolsó napot töltöttük a Tátrában. Tátralomnicról zárt kabinos lanovkával felmentünk a Kőpataki tóig (1751,1 m). Itt felmentünk a Csillagvizsgálóhoz a deszkapallókon. Bűvöltük a felhőket, hogy előbújjon a Lomnici csúcs, de azok csak gomolyogtak, mindig jött a távozó helyére másik. Körbejártuk a sekély tavat, aztán kétszemélyes nyitott felvonóval felmentünk 2190 méterre, a Lomnici nyeregbe (Lomnicko sedlo).

Szerencsénk volt, kitisztult az ég, ragyogott a 2634 méteres hegytető és a számtalan hegyorom a közelben. A mélyedésekben szürkésfehér hófoltok lapultak. A nyereg keskeny peremén végigsétálva benéztem a réseken a szomszédos hegyekre. Egyik helyen el akart sodorni a peremről a szél, olyan erővel süvített. Mély szakadék után szinte karnyújtásnyira emelkednek egymásra árnyékot vetve a tarajos hegycsúcsok. Félelmetesek és gyönyörűek. Alattunk síkság terül el a hegy lábánál.

Miután eleget gyönyörködtünk a látványban, lementünk a felvonókkal Tátralomnicra, onnan a buszunkkal a szálláshelyre, Felsőerdőfalvára (Stara Lesná). Elfogyasztottuk a Taverna Montisban a kései ebédet. Elköszöntünk a szinte barátnak számító pincértől, Lacitól. Elbúcsúztunk a kedves szállásadónktól, Ágitól, és elindultunk haza. Csodálatosan szép napokat töltöttünk a Tátrában! Hálásan köszönjük Szabó Endrének a szervezést és a vezetést!

Várhalmi Lászlóné
2013. szeptember 15.


Hozzászólások