Lassan megismeri a gyógyítókat és azokat, akik a gyógyítók és az ő segítségére sietnek. Belép az életébe a pszichológus, a gyógytornász, a dietetikus, a szociális munkás, de bármennyire kedvesek vele, ők is ismeretlenek, a munkájuk is az. És egyszer csak bekopogtat a kórházpedagógus. Valaki, akinek érti a szavát. Azon a nyelven beszél, amelyiken otthon, az iskolában beszéltek a tanárai, az osztálytársai, amikor még egészséges volt. Bízni akar benne. Belekapaszkodik.

Albert Schweitzernek tulajdonított gondolat: “A világnak leginkább azok az emberek hiányoznak, akik mások hiányaival törődnek.”

A kórházpedagógus – ha igazi – éppen ilyen ember. Ismeri a gyerekeket. Pontosan tudja, milyen életszakaszban mi a legfontosabb nekik. Tisztában van vele, hogy a kórházi lét mit vesz el a gyerekektől, milyen félelmeket kelt bennük. Hivatása pedig az, hogy amit lehet, visszahozzon a gyerekek életébe a kórházban is, sőt minden eszközzel gazdagítsa ezt a másféle életet. Vállalt feladata úgy szervezni a mindennapokat, hogy a beteg gyerekeknek ne szakadjanak meg korábbi kapcsolataik, ám új barátokat is találjanak. Ne legyenek magányosak a kórházban sem! Tanulhassanak, de olyan módszerekkel, amelyek szorongás helyett a felfedezés örömét hozzák, mert a természetes érdeklődést követik, és mivel különleges teljesítményre teszik képessé a gyerekeket, erősítik önbizalmukat, önbecsülésüket.

Mi kell ehhez? Milyen embernek, milyen szakembernek kell lennie a kórházpedagógusnak? Bemutatok egyet közülük.
Patrik nagyon nyitott a világra, kíváncsi ember, aki tud már annyit az életről, hogy lássa, mennyi mindent nem tud róla.  Sokat olvas, sokat tanul másoktól. Carl R. Rogers szemlélete nagyon közel áll hozzá. “A leghatékonyabb érzelmi gyógyító erő a figyelő, értő, reagáló, gondoskodó emberi jelenlét.” Minden törekvése, hogy így álljon a tanítványai előtt, őszintén, álarc nélkül.

Amikor először találkozik az új tanítvánnyal, engedi, hogy az érkező lány vagy fiú hasson rá teljes valójában. Megfigyeli a külsejét, a rezdüléseit, ahogyan a szüleivel együtt van, ahogy az orvosra, a nővérekre, a műszerekre néz. Megnézi mit hozott magával. Milyen játékok, könyvek veszik körül? Szereti-e a számítógépet? Mire szokta használni? Elhozta-e az iskolai felszerelését? Milyen az írása? Mi kerül a párnájára? SpongyaBob, Pingvin Péter vagy éppen Barika lesz vele még akkor is, amikor a szülei nem lehetnek ott? A kórházpedagógus kulcsot keres az ilyenkor általában ijedt gyerekhez, hogy mielőbb megismerve a segítségére lehessen abban, hogy még itt is, még ilyen állapotban is beteljesíthesse az emberi élet célját, amit Kierkegaard így fogalmaz meg egyszerűen, tisztán: “Hogy azzá lehessünk, akik valóban vagyunk”. Mert ez a fejlődés önmagunk legjobbjáig ugyanolyan fontos, mint életben maradni, meggyógyulni.

Patrik megbeszéli a tanulás lehetőségeit a családdal és engedélyt kér arra, hogy felvehesse a kapcsolatot az iskolával. Semmit nem tesz a család, a gyerek beleegyezése nélkül. Felhatalmazásuk birtokában azonban elmegy az iskolába, jó esetben a kezelőorvos és a pszichológus társaságában, ahol együtt válaszolnak a gyerekek, a szülők és a tanárok kérdéseire. Az osztálytársakkal, tanárokkal megbeszéli, hogyan segíthetnek. Elmondja, milyen fontos, hogy a beteg ne maradjon ki az osztály örömeiből. Mekkora boldogság, ha írnak neki az életükről, arról, hogy hiányzik, hogy törődnek a testvérével helyette is. Mekkora erőt ad, ha a beteg tudja, hogy ők is erőfeszítéseket tesznek a maguk életében, hogy kitartásukkal ösztönözzék osztálytársukat a betegség elleni harcra. Hogy mindezt érte és magukért is teszik.

Milyen szívesen vesz a kezébe olyan olvasnivalót, amit ők, a barátok, osztálytársak ajánlottak neki. Milyen jólesik, ha az ő kedvenc könyvéről is beszélgethetnek, mert a barátok azt is szívesen elolvassák. Elmondja Patrik, hogy milyen jó érzés az otthoniak törődése a kórházban gyógyulónak. Megbeszéli a tanárokkal, hogy hogyan szeretné segíteni a kórházban a tanulást. Például ha a beteg kedvenc állata a pingvin, azt vállalják, hogy a Déli-sark szakértőjévé válnak, és mert ez nagyon érdekli a tanítványát, a tanulnivalót erre a témára fűzik majd fel. Biztatja az osztálytársakat, hogy a Déli-sarkkal kapcsolatos kérdéseikkel forduljanak a kórházban gyógyuló barátjukhoz.

Patrik és a beteg gyerek naponta megkeresik a kórházban azt a jót, aminek örülni lehet. Közben megy a kutató, felfedező munka az internet segítségével, és – ha a tanítványa szeretné – Patrik is elmondja, amit ő tud a témáról. Együtt megkeresik, ami a tankönyvekből megtudható. Ha már számottevő az ismeret a témában, készülhet előadás az otthoniaknak, esetleg születhet egy érdekes témafüzet vagy társasjáték a Déli-sarkról. Magyarok is jártak az utóbbi években ott, hátha ellátogatna egyikük a kórházba, hogy a kíváncsi kis beteg őt is kifaggathassa.

Talán összehozható egy beszélgetés a környezetvédőkkel is, akik a környezetszennyezés vagy az illegális bálnavadászat ellen harcolnak. Patrik megszervezi a találkozókat és fotókkal is dokumentálhatják azokat. Az önkéntesek között biztosan lehet találni olyan fiatalt, aki szívesen megtanítja, hogyan lehet a számítógépen különleges bemutatót összeállítani. No, és a többi önkéntes segítő is érdekessé, örömtelivé teheti a mindennapokat. Lehet velük kézműveskedni, muzsikálni, beszélgetni, játszani, szívesen mesélnek vagy alkotnak mesét együtt a beteg gyerekekkel. Az alkotásokat és a gondolatokat meg lehet mutatni a sorstársaknak és az otthoniaknak, megjelenhetnek a kórházi gyermekújságban is. Néha a bohócdoktorok is vizitelnek, nagyokat lehet nevetni a “vizsgálataikon”. Furcsa, de másnap még a laboreredmények is jobbak. Patrik a pszichológussal karöltve koordinálja az önkénteseket, kollégáival és a gyerekekkel szerkeszti az újságot.

Közben folyik a komoly gyógyítás, gyógyulás. Patrik abban is segít, hogy tanítványa ne féljen a rá váró vizsgálatoktól. A gyógyítókkal együtt válaszolnak minden kérdésre. Hogyan zajlik a vizsgálat, a kezelés? Hogyan működik a röntgen, a CT, az MRI készülék? Ha kíváncsi a beteg, talán még az is kideríthető, hogyan készül a labor lelet. Amit ismerünk, attól pedig már nem is félünk annyira. A tevékeny, mozgalmas napokon könnyebb elviselni a kellemetlenségeket is. Patrik pedig olyan, mint a legjobb barát. Nem ismeri a tabukat. Bármit meg lehet beszélni vele, meg lehet kérdezni tőle. Ha képes rá, válaszol. Ha nem tudja a választ, utána jár.

Ha pedig véget ér a kórházi kezelés, Patrik segít a hazatérésben is. Ha a gyógyuló beteg szeretné, a csapat – orvos, pszichológus, kórházpedagógus – visszakíséri őt az iskolába. Elmondják az osztálynak, hogyan óvhatják, segíthetik a gyerekek barátjukat a teljes felépülésig.

Néha azonban előfordulnak szomorú tragédiák. Néha megtörténik, hogy a betegség győz a küzdelemben. Patrik ekkor is, az utolsó órákban is a beteg tanítványa mellett áll. Neki azt is el lehet mondani, amit Apának és Anyának nem, mert félti őket, mert nem akarja tetézni a fájdalmukat. Patriknak elmondhatja, hogy fél, hogy jó lenne tudni, mi lesz azután. Hogy lesz-e valami, vagy minden véget ér? Vajon meddig fognak emlékezni rá?

Neki el lehet mondani, hogy kinek szánja a kedvenc ceruzáját, mit üzen a legjobb barátjának. Addigra Patrik már félszavakból vagy szavak nélkül is érteni fogja őt és szereti, nagyon szereti. Patrik segíteni fog az otthoniaknak is, hogy megőrizzék őt jó emlékezetükben. És Patrik sem fogja őt soha elfelejteni. A részévé vált. Patrik több lett általa, a tanítványa által és jobb is. Jobb ember és jobb kórházpedagógus.

Orosházi Katalin (O. K.), Piliscsaba


Hozzászólások