Az 1870-ben átadott Budavári Siklónak két születésnapja van. 2020. március 2-án 150 éves fennállását, most június 4-én pedig újjászületésének évfordulóját ünnepeljük. 35 éve adták át az újjászületett Budavári Siklót. A csodálatos panorámát biztosító Budai Hegypálya a második világháborúban olyan súlyosan megrongálódott, hogy üzemeltetése egészen az 1985-ös teljes körű rekonstrukcióig szünetelt. Az utasok pedig csak 1986. június 4-én vehették ismét birtokba.

budavari siklot

A Budavári Siklót, amely 1987 óta Budapest Duna-parti látképének részeként az UNESCO Világörökség listáján is szerepel, a Budavári Palota megközelítésének egyik különleges eszközeként használták. Alsó állomása a Clark Ádám téren a Széchenyi Lánchíd budai hídfőjénél, az alagút bejárata mellett található, felső állomása pedig a Szent György téren, a Budavári Palota és a Sándor-Palota között helyezkedik el.

Az eredetileg gőzüzemű Budavári Siklót gróf Széchenyi Ödön kezdeményezésére, Wohlfahrt Henrik tervei alapján 1868 és 1870 között építették.

Az eredeti gőzüzemű gépház az alsó végállomáson volt. A világháborúban megsérült, 1948-49-ben elbontott hajdani Budai Hegypálya üzemelése az 1985. évi teljes körű rekonstrukcióig szünetelt. Ez idő alatt pedig több elképzelés is született a helyreállítására vagy pótlására. Még „Sikló Bizottság” is alakult, ám a megvalósítás újból majd két évtizedre elhalt, mígnem az egyik terv kivitelezését a BKV-ra bízták.

A felújítás során természetesen nem az eredeti gőzüzemű meghajtást állítottuk vissza, a szerkezetet jelenleg egy elektromos motor működteti a felső végállomás alatti gépteremből. Eredetileg az alsóállomás alatt helyet foglaló gépház (a vonóberendezés és annak csaknem 3 méter átmérőjű hajtótárcsája) az átépítés során a felső állomás alá került. A sikló normál nyomtávolságú (1435 mm) vasúti jármű, pályájának hosszúsága 95 méter, alsó és felső állomása közötti szintkülönbség pedig 50 méter.

Az egyenkét 24 fő befogadására alkalmas, egyenáramú villanymotor hajtotta két kocsi – a „Margit” és a „Gellért” – ingajelleggel van összekötve, vagyis miközben az egyik kocsi felfelé indul, a másik lefelé szállít utasokat. A balesetek kiküszöbölésére automatikus biztonsági berendezést is beépítettek a szakemberek, amely beavatkozik, ha a rendszer túllépi a megengedett sebességet.

budavari siklot

A jelenlegi szerkezet 3 m/s sebességűre lett kiépítve, de ezt a tempót 1988-ban az utasok kérésére a felére csökkentették, hogy az egyedülálló panorámában minél hosszabb ideig lehessen gyönyörködni.

Az újraindulás után, 1986-ban csaknem 825 ezren utaztak rajta fél év alatt. Vagyis gyorsan ugyanolyan népszerű lett, mint fénykorában, amikor még közforgalmi célokat szolgált. Funkciója mára a XIX. századihoz képest jelentősen megváltozott, elsősorban a turisztikai igényeket elégíti ki ez a méltán népszerű közlekedési eszköz. 2018-ban és 2019-ben jóval több mint 1 millió utast szállított évente, és bízunk abban, hogy hamarosan – a külföldi és hazai turizmus fellendülésével – ismét megközelítjük akár a 35 évvel ezelőtti utasszámot is.

Kezdhetjük is az ünneplést egy születésnapi utazással! Ünnepeljük a Budavári Siklót!

2021. június 4-én a Budavári Siklóval felfedezhetjük Budapest csodálatos esti panorámáját is, hiszen ezen a napon hosszított nyitvatartással, 23 óráig várjuk kedves utasainkat!

Jegyek a helyszínen vásárolhatók a jármű alsó vagy felső állomásán.

Információ: BKV Sajtó

 

Kapcsolódó cikkünk

 

Hozzászólások