Augusztusban újra az orgonáké a főszerep! A Filharmónia Magyarország színes programjai által betekintést nyerhetünk ennek a páratlan hangszernek a birodalmába, megismerhetjük különlegességeit, amelyeket sokan nem is sejtenek. Pécsett a sorozat különböző állomásait számos érdekes hangszerpárosítás és az orgona-énekhang együttese kíséri. Augusztus 8-án pedig még az éjszakát is a hangszerek királynője uralja.

Az OrgonaPont idén közel 40 városban, több mint 50 koncerttel várja kedves közönségét. Többek között Pécsett is találhatnak programot az érdeklődők, például az Éj királynőjének és a hangszerek királynőjének találkozásának is fültanúja lehet a közönség.

Ha péntek, akkor OrgonaPont Pécsett! Mennyei találkozás augusztus 7-én a Bazilikában Miklósa Erikával, Somogyi-Tóth Dániel orgonaművésszel és Tóth László trombitaművésszel!

Miklósa Erika, Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán énekesnő. A varázsfuvola Éj királynőjének szerepében meghódította a világ összes jelentős színpadát. Az opera műfaja mellett szívesen kalandozik a musical, az operett világába is. Számos exkluzív gálakoncert főszereplője. Somogyi-Tóth Dániel a Kodály Filharmónia Debrecen igazgató-művészeti vezetője, a Csokonai Nemzeti Színház zeneigazgatója, Debrecen város főzeneigazgatója.

Miklósa Erika

Tóth László trombitaművész repertoárja a historikus barokk zenétől a klasszikus műveken át egészen a kortárs műfajig terjed. A trió egy összeszokott páros, gyakran lépnek fel együtt hazai és határon túli székesegyházakban. Az OrgonaPont hangversenyén többek között felcsendülnek Händel, Vivaldi, Orff, Fauré és Léon Boëllmann művei.

A következő pénteken az orgona a trombitával randevúzik a Bazilikában. Bán István orgonaművész és Hara Fruzsina trombitaművésznő duettjét hallhatják.
Majd augusztus 21-én koronázza meg a hosszú hétvégét Etienne Walhain belga orgonaművész és Szendrői Zsuzsanna szaxofonos koncertjével!

A Filharmónia Magyarország 2019-ben, hagyományteremtő szándékkal hívta életre az Orgonák éjszakája programot. Idén augusztus 8-án újra megtelnek a templomok, a programsorozat idén is tartogat különlegességet.

Ön hallgatott már koncertet a sötétben? Augusztus 8-án 20 óra 20 perckor látássérült művészek előadásában Láthatatlan dallamokkal élhet át felejthetetlen pillanatokat a közönség a pécsi Bazilikában. Hallgassa meg Péterfay Ferenc orgonaművész és Bán Tamás klarinétművész koncertjét, valamint a Kopa testvérek, Marcell és Dóra csodálatos verseit. Vegyen részt Ön is a jótékonysági koncerten és támogassa a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét.

A Filharmónia Magyarország nemcsak a felnőtteket, de a fiatalabb korosztályt is szeretné megszólítani, ezért ehhez a rangos eseményez kapcsolódva „Az én orgonám” címmel pályázatot hirdet általános és középiskolások részére.

Engedje, hogy Önt is elvarázsolja az orgona hangja által életre hívott hangulatok széles skálája.
Jegyek válthatók a Kodály Központban, a Filter Jegybárban, a Ticket Expess irodáiban, valamint online a Jegymester.hu oldalon. További információ a programokról a www.filharmonia.hu weboldalon található.

Forrás: Filharmónia Magyarország Kft.

Az OrgonaPontról írt korábbi cikkünket  itt találja.

 

 

 

Hozzászólások