A kenyér világnapja – Október 16.

A svájci székhelyű Pékek Világszövetsége 2001-ben október 16-át szavazta meg a kenyér világnapjának. A célkitűzések között szerepelt a kenyér értékes beltartalmi paramétereinek hangsúlyozása, illetve lehetőséget adnak a pékek munkájának bemutatására is. Közel 30 ország ünnepli meg évről évre ezt a napot, melyen a pékek adományaikkal is segítik a rászorulókat.

„… Egyiptomban a kenyér hozzátartozott a mindennapi élethez, és tulajdonképpen az egyiptomiakat tekintjük az első kenyeret készítő embereknek. A falfestmények az isteneknek felajánlott kenyeret ábrázolják, amelynek ovális alakja megszólalásig emlékeztet az Egyiptomban ma is fogyasztott kenyérfélére, az ajisra.

A Krisztus előtti utolsó évezredben már elkezdtek kovászt használni a kelesztéshez, és a kenyeret kemencében sütötték. … Némileg különböző formában ugyan, de a világ minden részén fogyasztják.

Még ma, a 20. század végén is, amikor a kenyér már más ételek kísérőjeként vagy „hordozójaként” az étrend természetes velejárója, különleges jelentőséget tulajdonítunk neki. Némely nyelvben a „kenyér” szó „élelmet” jelent, Spanyolország és Olaszország bizonyos vidékein a kenyeret megáldják vagy megcsókolják, mielőtt megszegnék vagy megennék.

A kenyérrel kapcsolatosan több rituálé és hagyomány ismeretes. A hiedelem szerint a tészta kereszt alakú bevágása vagy a kisütés előtt a kenyér felett kereszt vetése az ördög kiűzését szolgálja. Forrás: Christine Ingram: Kenyérenciklopédia, Glória, 2001

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO logoján látható a latin jelmondat: ”Fiat panis!”, azaz mindenki számára „Legyen kenyér!” Magyarországon az új kenyér ünnepe augusztus 20-ra esik, mégis, 2004 óta a kenyér világnapján a Magyar Pékszövetség kiválaszt az országban néhány gyermekintézményt, szociális és idősotthont, s lakóit megajándékozza péktermékekkel. A magyar sütőipar múltját bemutató Kenyérmúzeum Komáromban, a Monostori Erődben található.

A magyar népi hitvilág igen sok, kenyérrel kapcsolatos szokással bír. A kenyér az egyházi szimbolikában is fontos szerepet kapott – tisztelete részint ezen alapszik.

A kenyérhez fűződő hiedelmek és mágikus eljárások még a huszadik században is elevenen éltek. Isten áldása volt a neve; nem volt szabad rálépni, eldobni; ha leesett a földre, meg kellett csókolni, de legalább ráfújni.A kenyér alapvető táplálék volt; mint ilyen lett a termékenység, a bőség szimbóluma, az agrármágia eszköze, áldozati étel.

A sütés minden fázisához kapcsolódott valamilyen mágikus kísérőcselekmény: például dagasztás után cuppogtak a kenyérnek; kemencébe vetés után a sütő felemelte szoknyáját; a szakajtót felborították, hogy magasra nőjön a kenyér.

A kenyér és só az élet örökkévalóságának és folytonosságának szimbólumai. Főleg a szláv népeknél szokás kenyérrel és sóval köszönteni a vendéget. Aki kenyeret és sót ajándékoz valakinek, az óvni akarja a másik embert a szerencsétlenségtől és a gonosz betegségektől.

Magyarországon a kenyér mint a család jólétét, bőségét, termékenységét szimbolizáló és biztosító alapvető táplálék, általában valaminek a kezdetekor kap szerepet, amikor jellemző a jövőbeli célok mágikus biztosítása.

Néhol az esküvő után az ifjú párt kenyérrel és sóval kínálják, amiből mindketten esznek egy-egy falatot annak jeléül, hogy együtt osztoznak az élet javain, és mindig legyen bőven mit enniük, és ne hiányozzon házasságuk napjaiból az élet sója sem.

Sokféle betegség ( árpa, kinövés, seb) gyógyszereként ismert a kenyér elfogyasztása; a vele való bedörzsölés, eltörése a beteg feje felett, a kenyérmosó vízzel való itatása. A tűzvész elhárításában a kenyér és a sütőteknő; a vihar elhárításában a szénvonó és a sütőlapát kapott fontos szerepet. A kenyér legfontosabb alapanyaga a Kárpát-medence középső részén a búza, míg a rozs elsősorban három területen gyakori: Nyugat- és Közép-Dunántúlon, a Duna–Tisza közén és a tiszántúli Nyírség dombos hátain. Árpából főleg a Székelyföldön készült kenyér, és gyakran megtaláljuk a kukoricából sütött változatát Erdély egész területén, továbbá a Dunántúl déli részében.

A KENYÉRSÜTÉS HAGYOMÁNYOS MENETE:

A liszt előkészítése már a sütés előtti este megtörténik: átszitálják és teknőbe öntik. Ezután jön a kovászolás. A gazdasszonynak mindig van kovásza, nem szívesen ad másnak belőle, mert azzal – a néphagyomány szerint – a kenyér hasznát elveszti. A dagasztás az asszonyi munkák egyik legnehezebbike, plusz még éjszaka végzik, mert a kovász éjfélre kel meg.

A dagasztás körülbelül két óra hosszáig tart, egészen addig, amíg lyukak nem keletkeznek a tésztában, és könnyen el nem válik az edény oldalától. Akkor összehajtják, és a teknő egyik végébe helyezik. Letakarják, hogy most már az egész tészta együtt keljen meg.

Utána hozzákezdenek a kemence fűtéséhez. Mikor már megfelelően meleg, hozzákezdhetnek a megkelt kenyértészta szakításához. Ehhez gyékényből vagy szalmából font kosarakat használnak. Olyan mennyiségű tésztát helyeznek bele, hogy azt kitöltse. A kiszakított tésztát még állni hagyják, majd a sütőlapát segítségével megkezdik bevetését.

A nagyméretű kenyerek általában három óra alatt sülnek meg. A kisebb méretű cipó számára rövidebb idő is elegendő. Mikor kiszedik őket, akkor az aljukat egy erre való kicsike seprűvel letisztítják, a felső részüket langyos vízzel lefröcskölik, így szép fényes piros-barna színt nyernek.

Általában egy hétre sütöttek: „rendes asszony szombaton süt, hétfőn mos” Ezzel azt érték el, hogy vasárnap mindig friss kenyeret tehettek az ünnepi asztalra. A kenyér megszegése a házigazda feladata, aki katolikus vidékeken az aljára keresztet rajzolt.

Finom, ropogós kenyereket kívánok!

 

Reményik Sándor: Mindennapi kenyér

Amit én álmodom:
Nem fenyűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És – nincs tovább.

Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, –
De benne van az élet.

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

Fotók: Pixabay

Kapcsolódó cikkeink