Az M3-as autópályán az aszódi leágazás előtt látható egy tábla, mely a turai Schossberger-kastély meglátogatására hívogat. Többször elhaladtunk már mellette, a múlt hétvégén azonban elhatároztuk, hogy felkeressük ezt a felújításra váró, de romos állapotában is impozáns épületet.


A család későbbi kiemelkedő vagyoni helyzetét a Felvidékről Pestre települt Schossberger Lázár és fia, Vilmos Simon alapozta meg gabonakereskedéssel és bankügyletekkel. Ferenc József nemesi címet adományozott a gazdag kereskedőcsaládnak, majd 1890-ben bárói rangra emelték őket.

A turai neoreneszánsz stílusú kastély Ybl Miklós tervei alapján 1883-ban készült el.



Az 1930-as évektől kezdve a család anyagi helyzete megromlott, csak a birtok egyes részeinek eladásával tudták fenntartani addigi életmódjukat. A kastély a második világháborúban szovjet katonai szállásként, kórházként, a háború után pedig általános iskolaként működött, majd ezt követően több tulajdonosa is volt az épületnek.


Jelenleg külső és belső felújításra vár az épület, berendezés nincsen benne, csupán néhány fénykép idézi fel a család életmódját a századfordulón és a 20. század első évtizedeiben.



A tornyok, a kovácsoltvas díszrácsok és a magas téglakémények a francia reneszánsz kastélyokra emlékeztetnek. Az épület eredetileg 98 helyiségből állt, volt benne étellift, központi fűtés, villanyáram, vízvezeték és fürdőszoba is minden szinten. A földszinten a központi csarnok, illetve a könyvtár, a szalonok, a biliárdterem, az ebédlő valamint az egykor szökőkutakkal díszített Pálmaház helyezkedett el, az emeleten pedig a családtagok szobái sorakoztak. A csarnok boltívein és a kazettás mennyezeten ma is láthatóak a díszes falfestés nyomai.



Az eredeti kastélypark ma 10,2 hektárnyi területű. A parkban egykor fürdőmedence, öltözőépület és teniszpálya is helyet kapott. A kertben ritkaságnak számító fafajták (feketedió, tornyos tölgy, törökmogyoró, kőris, ostorfa, idős bükkök és vadgesztenyék) találhatók.

Több filmet és klipet forgattak már a kastélyban és parkjában, lehetőséget biztosítanak esküvői fotózásra is.

A szöveg forrása és bővebb információ: A turai Schossberger-kastély honlapján

2014. május 10.

Hozzászólások