A jó sörhöz jó vízre is szükség van. Mitől lesz igazán aromás a magyarok kedvenc itala, a sör? Bár Magyarország tradicionálisan inkább bortermő vidék, a magyar vásárlók nagyobb része inkább sörpárti. 

A jó sörhöz jó vízre is szükség van.

A legutóbbi statisztikák szerint a 18 év feletti lakosság évente átlagosan 2,6 liter sört fogyaszt, persze ez az arány korosztályok és nemek szerinti bontásban erősen megváltozik, hiszen csak a férfiak, közülük is a 45-50 év közöttiek fogyasztása önmagában hetente 2,8 litert tesz ki. A hűsítő nedűk igazi évszaka amúgy éppen most köszönt be, de általában elmondható, hogy éves szinten egyre inkább előtérbe kerülnek a hazai gyártású és az utóbbi években már a kézműves sörök is, amelyek egyedi ízvilágú, különleges italok is vannak.

Minden sör alapja a megfelelő víz, így nem véletlen, hogy tradicionálisan a sörfőző üzemek mindig egy-egy forráshoz, folyó vagy patak mellé, esetleg gleccserre települtek. Ily módon a természetes víz ásványianyag összetétele határozta meg az elkészült sör jellegét, aromáját. Ma már az innovatív vízkezelő megoldások korában nem kell okvetlenül víz mellé települni, ha valaki sörfőzdét szeretne nyitni, ráadásul így különböző sörökhöz akár különböző vízminőséget is lehet biztosítani. A klasszikus nagy márkák esetén pedig ma már a mennyiség miatt nem biztos, hogy elegendő a karsztforrásokból kinyerhető víz mennyisége, így minden bizonnyal ott is szükség van pótlásra.

A jó sörhöz jó vízre is szükség van.

„Nálunk jelenleg 10 féle sör készül, fordított ozmózis eljárással készített, szűrt, kezelt víz felhasználásával” – kezdi Tóth Marcell, a székesfehérvári Hübris Sörfőzde főzőmestere. – „2018 óta működik a főzdénk, évi 480 000 liter erjesztő kapacitással, és jelenleg 1000 liter víz megy óránként keresztül a BWT vízkezelő rendszerén. Ezzel az eljárással tisztítjuk a vizet, eltávolítjuk a klórt és egyéb ásványi anyagokat, melyre nincs szükségünk, gazdagítjuk viszont a felhasználás célja szerint különböző ásványi anyagokkal, amelyek az aromajelleget erősítik fel a maláta- avagy komlóalapú söröknél.”

Ez a sótartalom segít egyensúlyban tartani, hogy ne legyen savas vagy lúgos a sörhöz felhasználandó víz. Egy liter sör előállításához 3-4 liter vízre van szükség, ráadásul a vízkő és a „sörkő” elkerülése érdekében a tartályokat is ezzel a fordított ozmózissal szűrt, úgynevezett RO (Reverse Osmosis) vízzel tisztítják.

jo sorhoz jo vizre

„Ez a folyamat azért jó, mert teljesen automatizálható, és nem szükséges beleavatkozni a rendszerbe” – magyarázza Nagy Richárd, a BWT Hungária műszaki vezetője. –„A sörfőzdében alkalmazott fordított ozmózisos vízkezelési eljárás lényege, hogy nagynyomású szivattyúval a membránokon átpréseljük a vizet, a benne oldott sók fennmaradnak a szűrőn, és a sótalan, tisztított víz megy tovább a főzdébe.

Először a víz előkészítésére van szükség. A víz elsőként egy aktív szénszűrőn halad keresztül, segítségével eltávolítjuk a vezetékes víz klórtartalmát. Erre azért van szükség, hogy a klór ne károsítsa a membránokat. Utána pedig a vízlágyító gondoskodik róla, hogy lágyvíz kerüljön a membránokra. Az így előkészített, nyers víz már alkalmas arra, hogy a fordított ozmózisos technológiát használó berendezés kezelje. Ha a főzde bővül, a kapacitás igény szerint növelhető akár a duplájára is.”

Fontos tudni, hogy nem csak az italkészítéshez használják a szűrt vizet egy sörfőzdében, hanem a berendezések, sörfőző tartályok tisztításához is. Így megelőzhető a sörkő-vízkő képződése a tartályokban, ellenkező esetben a lerakódások kihatással lennének a készülő sör összetételére.

A jó sörhöz jó vízre is szükség van.

A BWT fordított ozmózisos berendezése rendszeres időközönként karbantartást igényel. Környezettudatos megoldásként ma már van arra mód, hogy a fordított ozmózis rendszer sajátosságából keletkező, magasabb sókoncentrációjú „hulladékvizet” egy másodlagos vízkezelő rendszer segítségével tovább szűrjék, amelyet így karbantartási, tisztítási célra fel lehet használni, ezáltal csökkenthető a hulladékvíz mennyisége.

Az innovatív vízkezelés jelentette környezetvédelmi előnyök

A BWT fordított ozmózisos vízkezelő berendezésének hála, minden sörtípushoz helyben előállítható a kiváló minőségű, ízprofilban illeszkedő sörfőző víz. Az innováció jelentősége, hogy ezáltal a főzdék helyszínének megválasztásával csökkenthető a gyártás során a szállítás mértéke, így a széndioxid-kibocsátás is, valamint garantált a teljes folyamat során a higiénikus, biztonságos vízhasználat.

Napjainkban számos magyarországi mikrosörfőzdében találhatjuk meg a BWT korszerű berendezéseit. Egy-egy különlegességet így nem kell külföldről szállítani: csak rajtunk múlik, hogy melyik 100 kilométeren belül, tehát gyakorlatilag helyben készített, különleges sört szeretnénk megkóstolni.

 

Forrás: Arteregeó Kft.

 

Hasonló cikkünk:

Víz, víz, tiszta víz – Nem mindegy, mi kerül a kávénkba

 

Hozzászólások