Aki az itáliai reneszánsz bölcsőjének nevezett Firenzében jár, biztosan nem hagyja ki a látnivalók közül a dóm mellett álló harangtornyot. Az umbriai Assisi városka bazilikájába látogatók pedig szembesülhetnek azzal a sajátos stílussal, szín- és képi világgal, amely a trecento jelentős alakjának, a korai reneszánsz képviselőjének tekintett Giotto festményeinek sajátja.

Giotto életében – ahogy ez kortársai esetében is előfordul –jócskán találunk bizonytalan motívumokra épülő legendákat. Ilyeneket dolgoz fel a 16. században Giorgio Vasari „A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete” című anekdotákat is közlő életrajzi gyűjteményében.

Giotto mestere Cimabue, a kor elismert firenzei festője lehetett, bár nem bizonyított, ahogyan az sem, hogy a juhokat rajzoló kisfiú tehetségének láttán Cimabue maga győzködte az apát, engedje el fiát festészetet tanulni. A legenda folytatása szerint az inaskodó Giotto olyan élethűen festett meg egy emberi arcon ülő legyet Cimabue félretett festményén, hogy hazatérő mestere el akarta hessegetni onnan.

Tény azonban, hogy szülővárosában, Firenzében elismert művész lett, saját műhelyt nyitott. Városának vezetői a „nagymester” címmel ruházták fel, városi építésznek nevezték ki.

                                                                                          

Életteli freskók

A neki tulajdonított freskók közül a legismertebbek talán az Assisiben található, Szent Ferenc életének eseményeit ábrázoló falfestmények.

Rómában
a pápai udvarban is fontos megbízatásokat kapott: a régi Szent Péter-templom számára készített egy mozaikot, melyből a templom újjáépítésekor csak néhány részlet maradt meg. Érdekes anekdotát jegyzett fel Vasari a gyűjteményében: VIII. Bonifác pápa egy küldöttje útján mintát kért Giotto munkájából. A festő piros festékbe mártotta az ecsetet, és egy tökéletesen szabályos kört festett vele. Amikor a pápa elé vitték, az egyházfő ebből a jelből felismerte Giotto kivételes tehetségét.

Padovában egy uzsorás fia által vezeklésből építtetett Scrovegni-kápolna Krisztus és Szűz Mária életéből vett jeleneteket ábrázoló freskósorozata, Nápoly, Bologna és Firenze (Santa Croce bazilika kápolnái) épületei őrzik tehetségének jeleit.
Legtöbben mégis az impozáns firenzei dóm mellett magasodó Campanile (harangtorony) megtervezéséről ismerik nevét, bár a csodálatos építményt sajnos nem tudta befejezni. 1337. január 8-án halt meg. Sírja a dómban található.

                                                         

Új utakon a művészetben

Giotto szakított a a bizánci stílussal, egy-egy festményen (Ognissanti Madonna) az arany szín még keleties hatást mutat, képein mégis előtérbe kerül a természetesség, az emberi lélek ábrázolása. Vallásos témákat jelenít meg, de már életteli, földi, érzelmeket kifejező alakok népesítik be freskóit.
Későbbi csodálója, egy toszkán festő szerint: „Giotto lefordította a festmény művészetét görögből latinra”.


Weninger Nóra

2013. január 8.

Hozzászólások