Bodosi György Józsa Tivadarként látta meg a napvilágot Budapesten 1925. március 24-én. E néven szerzett orvosi diplomát 1950-ben, de még ezt megelőzően letett az asztalra egy máig jegyzett Berzsenyi-tanulmányt. Már javában körorvoskodik a Veszprém megyei Pécselyen, amikor – néhány szétszórtan megjelenő vers után – váratlanul beállít Illyés Gyula tihanyi nyaralójába egy hatalmas kéziratköteggel. Illyés fölismeri benne a nem mindennapi tehetséget, és a költő első kötetéhez ő ír magvas előszót. Józsát ekkor már Bodosi Györgynek hívják… Ha nem is költői, de életvitel-stílusát Illyés Gyula romantikusnak nevezi. Ha azonban a stílus – az ember, akkor mégiscsak idekívánkozik Bodosiról való véleményalkotása:

A "folyton-folyvást megcsodálni való jelenség"-et birtokolta - Száz éve született Bodosi György

Bodosi György – Forrás: Archív

„… Romantikus az, aki a megszokottól elüt, s én szinte irigykedve nézem annak az orvosbőrbe bújt költőnek a rendkívüli sorsát. […] Micsoda eredeti sors, a szó jó értelmében, milyen romantikus pálya alanyi költő számára; orvosnak lenni, nem boldogtalanul; falun élni, nem lelki száműzöttként. […] Ilyen is van?”

Igen, és Bodosi Györgynek az orvosi munka mellett az irodalomra is jut ideje. 1978-ban az immár 3-kötetes költőről ezt írja Jelenits István:

„[… aki ezeket megszerezte,] egy bizalmat ébresztő költői életmű kibontakozásának tanújává lehetett. S ami a legfontosabb: mindhárom kötetben találkozhatott emlékezetes versekkel, amelyeket bizonyára újra meg újra megkeres azóta, hogy megismerkedett velük. […]”

E megemlékezés írója ezeken kívül Bodosinak még későbbi, illetve a nem verses, például szociográfiai munkáit is faggatta. Most a nyelvvel összefüggésben magát Bodosi Györgyöt is megszólaltathatjuk: A nyelv, a szó néki is nélkülözhetetlen eszköze, társa, fegyvere. Álljon itt „Az öröm szavai” című versének második fele:

„Az öröm szavait
nehéz megtalálni.
Könnyebb szeretőre,
vagy kincsre akadni.

El kell előbb tévedj
a hang erdejében.
Koldusok szájából
kell kikergetni.
Egyedül ő kerek,
puha, fényes, igaz.
Egyedül ő a jó.
Nehéz kimondani
az öröm szavait.”

Elgondolkodtató verses meditációja az „Olvasmány”:

„A legegyszerűbb szavak, ezek a legszebbek is, gondolkozni tanítanak.
Az égbolt sohasem egészen üres, a vízben, akármilyen tisztának tűnik,
mindig lebeg valami.
Keresem testem határait. Kövek, melyeket lábam taposhat,
fakéreg, mit ujjhegyem tapint, túlközel vannak.
A hallás távolsága oldja le a közelség első bilincsét.
A látás öröme szétpattantja a többit.
Vissza akarok térni tehozzád, aki anyám ölelését utánozod.
Abban reménykedem te szintén szülnitudó, hogy a megszokottnak új nevet adsz.
Olyan szavakra vágyom, amelyeknek élét simára gyalulja a jóság.
Milyennek is magyarázta anyám, tenyerére ületve az akkor még tetsző világot?”

Folytassuk prózában! Súlyos címet ad 1980-ban a negyedik kötetének: „A szólás vágyával”. Rövid idézetünk a saját szavai a fülszövegben:

„Minden vers […] két feladvány megoldására törekszik: a világ tágabb megértésére és önmaga jobb elfogadására. Emiatt záródnak a versben a szavak és gondolatok szigorú rendszerbe, formába, akárcsak valamilyen fajtáját ismétlő növény vagy állat testének vázában. […]”

Most hallgassuk meg egészében a címadó prózavers, vagyis „A szólás vágyával” 20., záró darabját:

„Dante hét évszázada jár elénk a maga szavakból kikövezett útján a világmindenségbe. Színjózan, azaz a tökéletesség kábulatában,
Mérnöki pontossággal eligazodva s eligazítva a Pokol és az Ég gyökereinek labirintusában.

A Korszakok elmebajában. A Középkor nyavalyatűrős hisztérikusainak világában.

Az Újkor dicsekvő mániákusai között. A Legújabb Idők zavart, magamutogató, perverz hülyéinek társaságában.

Rimbaud részeg hajója száz éve táncol.

Nincsenek követők. Sem társak, Csalók, utánzók, törtetők, hamisítók, félremagyarázók – egyre többen!

Kinek kell akkor a Magyarázat?
Micsoda kérdés! A Száj a Fülnek beszél!”

„Vallomás, 1985.” Ez viszont most már valóban értekező vagy inkább esszészerű próza. Egy részlete bemutatja, hogy Bodosi György szerint mit is jelent ez: „Jól és szépen beszélni”?:

„Jól és szépen beszélni a köznapokban is tudni kell. Meg kell ezt tanulnunk úgy, hogy vérünkbe ivódjon. Sok közéleti bajunk egyik legnagyobbikának: a hivatali bürokráciának kigyógyítására, egyszerű és pontos nyelvhasználatra lenne szükség.
Idegen hatások befolyásolásától is kell óvni a nyelvet. Méginkább attól, hogy magába zárkózzék s elporosodva váljék használhatatlanná. Sok szépen és jól beszélő ember példája tanít a leghatásosabban. Tőlük-tőlünk válhat nyelvünk – az anyanyelvünk – igazi kinccsé. Egy mindenki s mimagunk által is folyton-folyvást megcsodálni való jelenséggé.”

Szóljunk még arról, hogy Bodosi talán legismertebb szociográfiai munkája vagy afféle élménybeszámolós útikalauza a „Völgyvallatás”. A szerző mintegy az olvasóval együtt bekopog hat, azóta rég elhunyt művész, író (köztük természetesen az ő pályáját elindító Illyés) balatoni otthonába. A tárgyak is „megcsodálni való jelenség”-gé lesznek számára-számunkra, e nyelvhez hasonlóan. Gazdájukkal együtt ők is szinte beszélnek, kommunikálnak. Bodosi szépen summázza az ember és a tárgyi világ, jelesül a „völgy” szoros kapcsolatát. A völgyét, amely metafora is egyben:

„Nem zárkózunk el a világtól. Nem süppedünk magunkba. Figyelünk a hírekre. Arról szólnak, hogy az egész emberiség szeretne völgylakóvá válni. Közös, igazi nagy hazát teremteni, mely nem lehet többé a »siralom völgye«.”

Mindennek és persze a nyelvnek is szoros aktivistája volt a 97 évet élt Bodosi György. Orvosként a szavával, tollával is gyógyított…

 

Holczer József

Kapcsolódó cikkeink