Két produkcióval is képviselteti magát a Csokonai Színház a
Zsámbéki Színházi Bázis nyári programjában.

csokonaizsábek1

fotó: Máthé András

 

Július 29-én (pénteken) 20 óra 30 perctől Krajcsi Nikolett főszereplésével láthatja a közönség a Kismama-kaland – 280 nap alatt a pocak körül  című előadást.

A Mészáros Tibor rendezésében készült előadás a színészpár életének egyik legizgalmasabb időszakát mutatja be, amikor közösen várták kislányukat. A két alkotó munkájából személyes élményekkel teli, a várandós időszak félelmeit és boldogságát egyaránt színre vivő produkció született, amelyet szeretettel ajánlunk a debreceni szülők után az ország bármely kismamájának és kispapájának.

Másnap, július 30-án (szombaton) szintén 20 óra 30 perctől Mészáros Tiboron lesz a sor, hogy az idei Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) bemutatott Imígyen szóla Louis de Funès című produkcióban lépjen színpadra.

csokonaizsambek2

fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

A Valère Novarina szövegéből, a szerző és Adélaïde Pralon rendezésében készült előadás nem csupán a színházelmélettel foglalkozóknak jelenthet meghatározó színházi élményt, hanem mindazoknak, akik kíváncsiak a színház és a színész mibenlétére.

A jegyrendelésről bővebb információ a Zsámbéki Színházi Bázis honlapján olvasható.

Forrás: Csokonai Színház

Hozzászólások