A magyar szépirodalom talán legpátriárkakorúbb művelői közt tarthatjuk számon a száz esztendeje, 1923. szeptember 15-én született Fejes Endrét.
 
Regényíró és novellista, akiben – műve alapján joggal mondhatni! – forgatókönyvíró, filmrendező, szociográfus és még néhány egyéb veszett el … Mindehhez, sőt határozottan egyéni és utánozhatatlan stílusához hozzájárult az idézőjelben vett „előélete”. E téren talán az írói útig hatalmas vargabetűt megtevő Gorkijhoz hasonlíthatnánk.
 
fejes endre
Fejes Endre az érettségi után szabóinas lett, majd vasesztergályos-tanuló. Évekig egy belgiumi bányában, illetve a párizsi Renault-gyárban dolgozott. 1950 tájt hazatért; ’55-ig vasesztergályos volt. Azóta írásaiból élt. Több kitüntetése jelzi: megérdemelten kapta. 1975-ben Kossuth-díjas. csaknem 90, amikor a jó ideje immár visszavonultan élő író elnyeri a Prima Primissima-díjat: gazdag életműve betetőzéseként… 2015-ben hunyt el.

Fejes Endre eleinte csakis novellákat, elbeszéléseket, tehát mindenképp rövidebb prózát írt.

„A hazudós” darabjai kapcsán az 1958-as első kiadás fülszövege többek közt megjegyzi: „Hősei jellegzetesen magyar és budapesti munkásalakok: beszédük, gondolkodásmódjuk hiteles és eleven. Az író minden elbeszélésében ízléséről, megfigyelő képességéről és szerkesztő tehetségéről tesz tanúbizonyságot.” Rá hat évvel már a második novellaválogatás jelenik meg: „Vidám cimborák” címmel. Mint szintén a fülszövegajánlat hozza: ezek „kitűnően példázzák Fejes Endre fejlődésének, de főleg művészi igényességének egyre magasabb színvonalát”…
 
Mindeközben 1962-ben, azaz immár jó 50 esztendeje megjelent a Rozsdatemető című legelső regénye. Mind a mű, mind a szerző lényegében világhírűvé lett egy csapásra. Viták, elemzések, kritikák kereszttüzébe került Fejes a regényével együtt. De: kibírta, „túlélte”. Ezeket nem részletezzük különösebben. Talán a szigorúságáról híres/hírhedt Rónay Györgytől idézhetjük a reálisan pozitív véleményt; mégpedig nyelvi emlékezéshez illően a stílus kapcsán:
 
„Stílusa, első olvasásra úgy látszik, puszta regisztrálás, száraz tényközlés, minden irodalmiaskodó szándék nélkül. De ebben a száraz tényközlésben nagy figyelmetlenség volna észre nem venni a stiláris jellemzés pompás teljesítményeit. Elég csak az idősebb Hábetler körülményeskedő, jellegzetesen „altiszti” fontoskodásaira utalni, vagy Pék Mária kitöréseire, melyekben az író a hangsúlyt, hangszínt is érzékeltetni tudja.
 
Alakokat kevés szóval, néhány lényeges vonással jellemez; a szűkített hábetleri perspektívát sosem véti el; regénye alig haladja meg a kisregény terjedelmét, de sűrítettsége folytán nagy epikus arányok emlékét hagyja az olvasóban. … Fiatal írókat rendszerint attól kell óvni, nehogy túl sokat mondjanak. Fejes Endrénél, ellenkezőleg, néha azt szeretnénk, ha valamivel többet mondana. De hát ez a kifogás első regénynél voltaképpen elismerés: nem hibát illet, hanem csak túlhajtott erényt.”
Cselekményvázlatra, zanzára nem vállalkozhatunk. Inkább olvasáshoz kedvcsinálóul idézünk egy későbbi letisztult összegzést Fejes Endre stílusáról. 
 
fejes endre
Érdemes tehát figyelnünk Pomogáts Béla észrevételére. Amit a Rozsdatemetőről ír, más ezt követő Fejes-művekre is áll, illetőleg teljesedik ki bennük:
 
„… Maga a történet ezt a tömör formát követelte. A vegetatív-primitív életnek nincsen különösebb gondolati vagy érzelmi töltése, pusztán tényei, eseményei vannak. … A Rozsdatemető … kerüli a leírásokat, a hosszadalmas környezetrajzot, a terjengős párbeszédeket. Néhány mondatban jellemzi a hősöket és a helyzeteket, gyors, filmszerű vágásokkal vezeti a cselekmény menetét.
 
Stílusa is elveti a felesleges díszeket. Funkcionális, tömör nyelve, minden személyességet és költőiséget mellőző előadása azt a célt szolgálja, hogy minél pontosabban fejezze ki a regényíró szociográfiai tapasztalatait és morális ítéletét. A Rozsdatemető elbeszélő stílusa a krónikák, pontosabban a jegyzőkönyvek tömör és szenvtelen nyelvét követi. Ha Stendhal, a francia realista regény objektív hangra törekvő mestere Napóleon törvénykönyveit olvasgatta, hogy stílusának pontosságát és tárgyiasságát eddze, Fejesnek a bírósági iratokat, nyomozati jegyzőkönyveket kellett olvasgatnia.
 
Nemcsak kerettörténete miatt választotta kiindulásnak az oknyomozás módszerét, hanem az elbeszélés, az előadás hangjában is. Ezzel a hanggal valóságos iskolát csinált; a Rozsdatemető mindenképpen az új magyar próza tárgyszerű, pontosságra törekvő stílusváltozatának mintapéldája lett.”
 
Tegyük hozzá: maga Fejes is így tett a továbbiakban – ám csöppet sem ismételgetve önmagát. Gondolok itt az 1969-es „Jó estét nyár, jó estét szerelem” című kisregényére, amely szükségszerűen gyilkossággal végződik. A főalak, a „sötétkék ruhás fiú” – nyelvi írásunkban ezt említeni nagyon is fontos! – törve beszéli a magyart, ugyanis avagy hiszen: „görög diplomata”. Pontosabban: annak adja ki magát. Érdekes, eddig sehol nem igazolt asszociációmat meg kell, hogy említsem: A Lidó kávéház részegjei együtt éneklik a rekedt zongoristával a friss, 60-as évekbeli slágert: „Ajjaj, fekete vonat …”.
 
Meglepően friss beemelés ez a regényíró részéről! A zeneszerző, aki különben kedvenceim egyike volt: Havasy Viktor. A szélhámos, magát görögként bemutató fiatalember végig ezt az álnevet viseli, sőt az igazit még a rendőri igazoltatásakor sem tudjuk meg: Viktor Edman. Igen, Viktor! Mért pont az? Mért a „Fekete vonat”-ot éneklik be háromszor is nagyjából itt, a regény közepén? És mért íródik le, épp itt, meglepően nagy számban e Viktor név? Lehet talán, hogy jóbarátok voltak az író és a pár évvel fiatalabb komponista?! Lehet, hogy ez immár filológiai rejtély marad. Netán az én álproblémám. 
 
fejes endre
De szólaljon meg Fejes Endre is! Föntebb már szó esett a film- és vágásszerűségről. Maga az író jegyezte meg 1960-ban, amikor megfilmesítették „Eljegyzés” című novelláját:
 
„:… Előfordul, hogy novellát akarok írni. … És amikor elkészül, érzem, hiányzik belőle még valami, amit szavakkal nem tudok hozzáírni. … (kell, hogy) valaki elmondja … Nemcsak szavakról, mondatokról, mozdulatokról van szó. Tárgyakról, képekről, amelyek jó rendező, jó operatőr kezében mindazt el tudják mondani, amihez kevés a szó. … Nem hiszem, hogy író filmíróvá váljék. … Író van csak, aki találkozhat olyan mondanivalóval, amit teljességben csak a film nyelvén lehet elmondani. „
 
Igazat adunk vagy adunk-e Fejes ezen meditációjának, kérdésföltevésének? A választ bizonyára megleljük, ha elő-elővesszük írásait. Erre buzdít ez a centenárium.
 
Holczer József