KÖNYVAJÁNLÓ: Dragomán György: Adjuk meg a módját! – „Főzésről írni majdnem annyira jó, mint főzni. Főzésről olvasni majdnem annyira jó, mint enni!” – Dragomán György.

„A főzésben (…) van valami varázslat: a hozzávalók megválasztásában, a keverésben, a reszelésben, az olvasztásban, a töltésben, az ízesítésben, a régi könyvekből merített receptekben, a hagyományos háztartási eszközökben.” Johanne Harris.

Két éve jelent meg Dragomán György első irodalmi szakácskönyve, a Főzőskönyv. Most ez a kötet a folytatás: újabb receptek, újabb konyhai trükkök, újabb irodalmi szövegek. Ez a két könyv édestestvér: minden a közös örömről, a főzésről és az evésről, hogy megadhassuk a módját.

„Főzést tervezgetni szinte jobb, mint főzni, evésre emlékezni szinte jobb, mint enni” – így kezdődik Dragomán György új könyve, az Adjuk meg a módját! Új irodalmi szakácskönyv, amelynek egyaránt helye van a konyhában és a nappali könyvespolcán.

„Amikor le kellett zárni a Főzőskönyv kéziratát, nagyon bántam, hogy nem fért bele minden, bántam, hogy nem sikerült sehogy sem megírni mondjuk a bárányflekkent, az ájult imámot, a pörköltet, a narancssalátát. Ebben a kötetben végre benne vannak” – írja a szerző.

Az Adjuk meg a módját! kis és nagy evésekről szól, az izgalomról, amit a tervezés és a főzés jelent, a szenvedélyről, ami Dragománt az ételekhez, a konyhához, a kémiai folyamatokhoz, a konyhai eszközökhöz, technikákhoz, alapanyagokhoz fűzi, és legfőképp az örömről, amit az együttlét, a közös étkezés jelent.

Családi történeteket szülőkről, nagypapáról, hol vicces, hol szomorkás novellákat, részleteket a Fehér király vagy a Máglya c. Dragomán regényből, és persze jobbnál jobb recepteket olvashatunk. Megtudhatjuk, mitől marad zamatos a csirkés szendvics, hogy főznek rizottót a szerelmesek, mivel dobjuk fel a vaníliafagylaltot és mivel a krumplipürét, miért érdemes negyedórán át enni egyetlen almát. Eközben ráadásul arra is fény derül, ki volt a titokzatos gasztronóm, akinek pályája majd három évtizede az Eötvös Collegium konyhájában indult. (Ha ki nem találnák: az ifjú Szerző.)

A Facebook népének nagy hányada megsütötte már Dragomán György kenyérreceptjét, és valószínűleg a lazaclevesnek is nagy rajongótábora van. Az író sütés-főzés iránti szenvedélye nem csökkent, sőt: ez a második vastag kötet tele van magas érzelmi hőfokon készült gasztro-novellákkal, receptekkel, ezúttal Adjuk meg a módját! címmel. Az irodalmi szakácskönyv a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg.

A hazai gasztronómia a járvány idején jött egészen divatba. Ekkor kezdtük figyelni Dragomán György receptleírásait először Facebookon, aztán újságokban, végül könyvben. De mára kiderült, hogy ennek az „őrületnek,” amely őt hajtja, semmi köze a világban jövő-menő divatokhoz. Ez már jó régen kezdődött, egyetemista korában, még az Eötvös kollégiumban, és azóta csak növekszik, erősödik.

Dragomán György írófotelje egy időben kikerült az étkezőkonyhába: nem emiatt kezdett főzni, de a gasztronómia és az irodalom így talált lassan egymásra – tudtuk meg az első kötetből, a Főzőskönyvből. Nem klasszikus szakácskönyvről volt szó pontos anyaghányadokkal és színes fotókkal, mégis hatalmas rajongótábor követte, hogyan készít az író sós citromot, kovászos kenyeret, tárkonyos vadragulevest.

dragoman

„Amúgy egy kreatív és megfelelően elszánt szakács bármit megold: büszkén szoktam mesélni, hogy egyszer még az első, galériástól is csak húsz négyzetméteres lakásunkban, az Ó utcában, ahol összesen másfél négyzetméteres volt a konyha (egyben előszoba), és egy nagyjából negyvenszer negyven centiméteres felhajtható és igen ingatag pult állt csupán a rendelkezésemre,(aminek ráadásul roppant könnyű volt véletlenül kiütni a helyéből a támasztékát úgy, hogy olyankor minden a földön landolt, és lehetett elölről kezdeni a főzés mulatságát,) még ott, abban a kis konyhában is tudtam tésztát nyújtani, amikor elfogott a tésztanyújthatnék.

Méghozzá a kályha lehajtott tetején egy higiénikusan alufóliába csomagolt hosszúkás pálinkás üveg segítségével, (ha erre fanyalodnánk, érdemes vizet is tölteni bele, és jól bedugaszolni. Még rétest is próbáltunk húzni ezen a kis felületen egyszer-kétszer Annával,de ez már tényleg népmesei kaland volt, mert ki kellett ékelni hozzá a folyton magától becsukódó szobaajtót, és minden húzásnál-fordulásnál be kellett menni a lassan nyúló tésztával a szobába.” (Részlet a könyv „Vágybeteljesítő konyhai eszközök fejezetéből)

Rejtély, hogyan van ennyi ideje főzni, kísérletezni, kémiai folyamatokat kutatni, szakirodalmat olvasni, konyhai eszközöket, alapanyagokat, fűszereket beszerezni, nemzetközi gasztrosztárokat, lelkes Facebook-csoportokat követni, és sokszor-sokszor elkészíteni egy-egy ételt, majd a már kristályosra csiszolt fogást újra végigfőzni fejben, és közben papírra vetni. Főleg hogy eközben saját bevallása szerint is sok egyéb mániája van.

„Idő kell az élmények átéléséhez: ha lassan eszünk, és minden falatnak megadjuk a kiteljesedés lehetőségét, könnyebb kevéssel jóllakni” – vallja egy helyütt.

A kötet végén szót kap az író felesége, Szabó T. Anna, aki időnként Dragomán „tettestársa” a konyhában, és elárulja, hogy ő nem a receptekért olvas szakácskönyvet, hanem a stílusáért.

Az olvasónak rögtön kedve támad fakanalat ragadni és követni a példáját. Szüntelenül inspirál és arra invitál, hogy mi is átéljük ugyanezt az élményt.

Mi az, amit kipróbálnék a könyvből a konyhámban?

Levesek: hagymaleves gazdagon v. sültkukorica leves
Főfogás: rablóhús v. narancsos sült sonka
Desszert: narancskrém v. sültalmás karamellfagyi tengeri sóval

Ahhoz, hogy Önök is kipróbálják, le kellene másolni a Dragomán-szöveget, – ami túlhaladná a cikk terjedelmi korlátait. Ezért arra biztatom Önöket, vásárolják meg a könyvet, vagy kölcsönözzék ki a könyvtárból. (Hálás lesz érte a család vagy a vendégsereg!) Jókedvű fakanálforgatást kívánok!

Böngésző

Facebook

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

Kapcsolódó cikkünk