Miért szép egy vers? Tisztelgés a költészet napjára

Írta: Farkas Ferencné Pásztor Ilona | 2023. ápr 10. | Irodalom | 0 |

1905. április 11. – József Attila költő születésnapja a költészet napja Magyarországon 1964 óta. A versek kincsestárában mindannyian ráakadunk néha egy-egy gyöngyszemre. A vers „megszólít,” fülünkbe mászik. Vajon miért szép egy vers?

„A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában a halhatatlanságra tart igényt.” (Latinovits Zoltán)

A vers titokzatos születésének megvannak a szubjektív, a költő alkatából, neveltetéséből, műveltségéből, ízléséből, személyes élményeiből eredő elemei. Az olvasóban különleges hatást, borzongást, gyönyörködést kell kiváltania.

A szép versek a szívünknek szólnak. Nem az eszünknek, nem logikus okfejtéssel indítják el gondolatainkat, nem matematikai képleteken keresztül hatnak ránk. A lelkünkhöz szólnak a szívünkön keresztül… A szép versek költői képekben, dobbanásnyi rímekben fejezik ki azt, amit írójuk éppen akkor érzett, amikor a toll tintájából mondatok erdővé sűrűsödtek össze.

Néha egy kötőszónak, egy vesszőnek is helye, jelentése van, s olykor a legnagyobbnak hitt szavak rejtik a legkevesebb mögöttes tartalmat. Mindenki számára mást jelentenek, ám egy vonásukban mindegyik közös: íróik kérnek szót a sorok között, s a lelkek pengette húrokon jut el hozzánk a zene… A versek harmóniát, rezonanciát, összhangot teremtenek. A jó verset éppen ezért nem lehet elmesélni, magyarázni, valójában szinte elemezni sem, hanem el kell olvasni, esetleg többször is, más módon nem lehet megtudni milyen.

A valóság és a vers világa azonban nem kerülhet szembe egymással. Nem lehet eltérés az alkotás célja és a nyelvi kifejezés tartalma között. Semmi olyan titokzatos elem nem kerülhet a versbe, amelynek nincs értelme, ami nem a szerző alkotói szándékából ered.

A vers tárgya akármi lehet: egy természeti jelenség, egy tudományos megállapítás, egy bölcseleti gondolat, egy vallásos érzület, vagy éppen a félelem, a rettegés, az öröm, a lelkesedés, a szerelem semmi máshoz sem hasonlítható érzése. Verset írni azért gyönyörűség, mert az ember benne élheti ki legjobban a szabadságát. A költészet eszköze a nyelv, az anyanyelv, a szavak végtelen sora, ami mindenkinek a rendelkezésére áll. Nem kell fizetni érte. (Ma már a vers másokkal való megosztása is könnyen megoldható a világhálón. Lehet, hogy ezért születik ma ennyire sok vers?)

A jó vers az emberi létezés hihetetlen mélységeit és csodáit tudja felvillantani. (Tóth Erzsébet)

Természetesen lehetne úgy is definiálni, hogy az a szép vers, mely fogalmazásában, nyelvezetében, stilisztikájában és rímelésében hibátlan, tökéletes, makulátlan. Ám általában sohasem az a legszebb, amely tökéletes, sokkal inkább az, ami emberközeli.

A szavak hangzása éppen úgy hozzáadódik a vers hatásához, mint a jelentésük. A szó muzsikája függ az előtte és a mögötte elhangzó szavaktól, a hozzájuk fűződő viszonyuktól, továbbá jelentésének és asszociációs körének sugarától. De a költészet sohasem szakadhat el az eleven nyelvtől, a beszélt nyelvtől.

„A bonyolult formákból fokozatosan kiszikkad az élő nyelv, ezért kell időnként a köznyelvben megmártóznia és új életerőre kapnia, hogy azután a költői beszéd ismét a kötöttebb formák irányába fejlődhessen…” – írja T.S. Eliot.

Nem attól lesz vers a vers, hogy felező nyolcasokban, olykor a mondanivaló értelmét is megerőszakolva, kényszeredetten rímszerűségeket farigcsálunk. A költészet köszöni szépen, megvan enélkül is. Lehet, hogy a verseknek bizony néha – sőt, nem is olyan ritkán – van történetük, egy-egy konkrét jelenetsort írnak le könnyen érthető, közvetlen nyelven. Akkor mégis mitől vers a vers? – kérdezheti ezek után bárki. Ki mondja meg?

Azoknak szolgálhat plusz érdekességekkel, akik ismerik a kötetben szereplő alkotók jelentős részének eddigi életművét.

Verset ne írj, csak akkor,
Ha magadat megérted!
Hogy nem te vagy a versért,
Hanem a vers teérted! (Londesz Elek)

Mindenki bátran közelítsen a saját módján nem csak az irodalmi alkotásokhoz, de más szövegekhez is. Hogy mindenki maga érezze át – még csak szavakba se kell öntenie, elég éreznie -, számára miért szép egy adott vers.

A szép versek nem biztos, hogy tematikáikban is kiemelkedőek, ám néhány dologról egészen biztos, hogy többet tudnak bármi másnál: az őszinte érzések keltette hullámokról, a ki nem mondott szavak erejéről és a sorok mögött megbúvó tartalmak valós hatalmáról.

Íme egy klasszikus példa, amikor a nagy prózaíró a versformát választotta érzéseinek kifejezésére:

Gárdonyi Géza: TAVASZI EMLÉK

Tavaszi délután jókedvű társaság
ibolyát szed lenn a Szépasszony-völgyében.
Juliska nem talál: Kevés még a virág.
– Aki engem szeret, ibolyát ad nékem.

Lódul, siet hozzá úrfi és öreg úr:
ez a vallomásnak legkönnyebb formája.
Csak egy sápadt fiú nem szalad, nem mozdul,
pedig neki is van egy-két ibolyája.

Mikor aztán hátramaradtak kettősben,
Juliska mosolygón a szót így folytatta:
– S akit én szeretek, ibolyát kap tőlem.

A fiú erre a kalapját tartotta.

Forrás

Hallgassanak verseket! Gyönyörködjünk két neves művész vers-tolmácsolásában!

Sinkovics Imre előadásában Petőfi: Szeptember végén c. verse