Gróf Andrássy Gyula – A miniszterelnök (200)

Gróf Andrássy Gyula régi magyar arisztokrata család sarja, a 19. századi magyar történelem meghatározó alakja. Élete regényes, de mégis valóságos. Nemzetéhez, ha kompromisszumot kötött is, haláláig hű maradt.

200 évvel ezelőtt, 1823. március 3-án, Oláhpatakon megszületett Andrássy Gyula († Volosca, 1890. február 18.) arisztokrata, politikus. 1867. február 17. – 1871. november 14. között Magyarország miniszterelnöke, 1871. november 14. – 1879. október 2. között az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere.

A magyar főnemesi származású gróf a csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy családban született. Apja gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Károly (1792–1845) országgyűlési követ, nagybirtokos, anyja gróf szapári, muraszombati és szécsiszigeti Szapáry Etelka (1798–1876) csillagkeresztes hölgy, Erzsébet királyné udvarhölgye.

Hazafias szellemű nevelést kapott, a család hagyományosan ellenzéki gondolkodású volt. Gimnáziumi tanulmányait a sátoraljaújhelyi piaristáknál kezdte, ahol bátyjával, Andrássy Manóval együtt a rendházban lakó konviktorként végezték az 1. és 2. grammatikai osztályokat. A grammatikai 3. osztályt 1832/1833-ban a két testvér még együtt járta a tatai piarista gimnáziumban, Schüller Flórián (1802–1859) piarista osztályában.

Amíg egy osztályba jártak, a két évvel idősebb Manó volt a jobb tanuló. Mindketten az eminensek, (legjobbak) között voltak. Az eddigi kutatások szerint nem tudjuk, hogy a két Andrássy fiú hol fejezte be a gimnázium felső két osztályát. Gyula 1840-ben már a pesti egyetemen tanult jogot. Jogi tanulmányait követően bekapcsolódott Zemplén megye politikai életébe, 1845-ben táblabírává, 1847-ben vármegyei követté választották.

Politikai eszmerendszerét nagymértékben befolyásolta Széchenyi István politikai irányvonala. Később már Széchenyi is felfigyelt rá, s egyenesen a leendő nádort vélte látni Andrássyban. Ifjúkorában a reformkor pezsgése igen jelentős hatást gyakorolt rá. Jogi tanulmányainak befejezése után a korabeli arisztokrata ifjak szokását követve hosszú külföldi utazást tett. Példaképeként tisztelte Széchenyi Istvánt, akivel a Tisza szabályozása kapcsán személyesen is megismerkedett. A „legnagyobb magyar” felismerte kitűnő képességeit, és nagy jövőt jósolt az akkor politizálni kezdő fiatalembernek: „minden lehet belőle, még Magyarország nádora is”.

Andrássy Gyula ekkor nyíltan Széchenyi mérsékeltebb politikáját követte.

Azonban a radikálisabb Kossuth felirati javaslata győzött, hiszen időközben, 1848. március 13-án, Bécsben kitört a forradalom. Andrássy Gyula tagja lett annak a delegációnak, amely 1848. március 15-én Pozsonyból Bécsbe utazott. Közel egy hónap múlva Andrássy Zemplén megye főispánja lett, majd később a felsőház ideiglenes jegyzője, egészen 1849. október 9-ig.

A szabadságharcba is igen hamar bekapcsolódott: szeptember 27-én már Móga János altábornagy velencei táborában találjuk, a két nappal később kezdődő pákozdi csatában is részt vett. A katonapolitikai helyzet változásával egy időben, 1848. október 9-én Andrássy Gyulát őrnaggyá és zászlóaljparancsnokká nevezték ki. Részt vett a sikertelen schwechati csatában. 1848. november 11-én azonban lemondott, és az Országos Honvédelmi Bizottmány bízta meg ún. vizsgálóbizottsági feladatokkal.

A szabadságharc vége felé, 1849. április 6-án újból csatlakozott a harcoló alakulatokhoz. Harcolt az isaszegi, a nagysallói csatában, majd Komárom várának felmentésénél. Pest-Buda visszafoglalásában is szerepet vállalt. Végül nagy fordulat állt be, a jó diplomáciai érzékkel megáldott, a külföld számára is elfogadható magyar arisztokratát 1849. május 19-én isztambuli diplomáciai megbízatásra terjesztették elő. A török fővárosba 1849. június 24-ére érkezett meg. Fő feladata a török kormány meggyőzése volt arról, hogy járjon közben a románoknál az osztrák császári csapatok lefegyverzése ügyében. A nagypolitikai egyensúly fenntartása azonban ekkor is fontosnak bizonyult.

A törökök az angolok támogatása nélkül, félve az oroszoktól, nem mertek lépni. A szabadságharc hamarosan véget ért. Andrássy annyit tudott elérni a törököknél, hogy a magyar emigránsokat nem szolgáltatták ki az osztrákoknak. Andrássy nem maradt török földön, 1849 novemberében Párizsba távozott. Távollétében, 1851. szeptember 21-én in effigie (képmásában) felakasztották.

Aktív tagja lett a magyar emigrációnak, diplomáciai kapcsolatait tovább építette (pl. Jérôme Napoléon herceggel), és katonai tanulmányokat folytatott. Nagyon sok emigráns csak 1867 táján merészkedett haza, de Andrássy már 1858-ban hazatért. 1856-ban Párizsban elvette feleségül Kendeffy Katinkát (1830–1896). A remek retorikai érzékkel és csinos külsővel megáldott Andrássy és a szintén ünnepelt szépségnek számító Katinka szerelmi házasságot kötött.

Az amnesztiát végül Andrássy anyja, gróf Szapáry Etelka érte el. A házaspárnak három gyermeke született, Tivadar (1855–1905), Gyula (1860–1929) és Ilona (1858–1952). Hazatérte után Deák Ferenc köréhez csatlakozott, rész vett az 1861-es és 1865-ös országgyűléseken, és nagy szerepet vállalt a kiegyezés létrejöttében. Andrássy Gyula, miután Sátoraljaújhelyen 1865-ben ismét képviselőnek választották, 1865. december 20. és 1866. április 16-a között a képviselőház alelnöke lett. Ezt követően a törvényhozás első alelnöke lett, mely tisztségét 1867. április 16-ig töltötte be.

A kiegyezést előkészítő tárgyalások egyik vezetője maga Andrássy lett. Amikor a bécsi udvar elfogadta a feltételeket, Ferenc József Deák javaslatára Andrássyt nevezte ki az új magyar kormány miniszterelnökévé. Mindegyik politikai oldal elfogadta Andrássy személyét. Ferenc József 1867. február 17-én miniszterelnökké nevezte ki, 1867. február 20-án már le is tette a hivatali esküt.

1867. június 8-án Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázták, és a szertartáson a nádort Andrássy már miniszterelnökként képviselte. Andrássy 1867. február 17-től 1871. november 14-ig miniszterelnök és egyben hadügyminiszter is lett. A dualista rendszer egyik élharcosává és védelmezőjévé vált mind belpolitikai, mind külpolitikai téren. Belpolitikai téren a modern polgári Magyarország megszületéséről beszélhetünk miniszterelnöksége idején.

Eötvös József megalkotta az akkor modernnek számító nemzetiségi törvényt, megszületett a véderőtörvény, életre hívták a korlátozott önállóságú honvédséget, 1868-ban megtörtént a horvát-magyar kiegyezés, a pénzügyek ellenőrzésére felállították az Állami Számvevőszéket. Miniszterelnöksége idején alapozták meg a modern polgári államrendszert, polgári törvénykezési rendtartás született, és bevezették a kötelező elemi oktatást is, valamint kettéválasztották a közigazgatást és az igazságszolgáltatást.

1871 novemberében már a Monarchia közös külügyminisztere lett. Külpolitikájában kiegyensúlyozott irányvonalat követett: mindvégig oroszellenes és németbarát politikát folytatott. 1878-ban, a berlini kongresszuson eldőlt: a Monarchia okkupálja Bosznia-Hercegovinát. Andrássy ezután a politikai támadások kereszttüzébe került, 1879. október 7-én még aláírta a kettős szövetségi szerződést Németországgal, majd egy nap múlva lemondott tisztségéről. A miniszteri posztról távozott, de továbbra is megmaradt országgyűlési képviselőnek.

„Andrássy Gyula gróf csúcsa volt a magyar úri nobilitásnak és a magyar szellemnek. Ha Deák Ferencz a magyar paraszt inkarnácziója, azoknak összes bölcsessége egy fejben, Andrássy a magyar úr finomsága, charme-ja és szeretetreméltósága desztillált alakban. Nagy úr tudott lenni, a nélkül, hogy gőgös legyen, mindenkit megnyert, sőt megigézett, a nélkül, hogy leereszkedőnek látszanék.” (Mikszáth Kálmán jellemzése Andrássyról, Vasárnapi Újság 1906. )

Andrássy Gyula mind megjelenésében, mind politikájában az eleganciát tükrözte. Igen büszke volt katonai címeire (1871-től magyar királyi honvéd ezredes, 1872-től tábornok, 1878-tól altábornagy, 1889-től szolgálaton kívüli lovassági tábornok) és kitüntetéseire (az Aranygyapjas rend lovagja, a Szent István-rend nagykeresztese). Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának is. Meglehetősen nyitott maradt a korszak írói és művészei előtt. Fiatalkorában sokat rajzolt, ez a későbbiekben művészetpártoló tevékenységében éledt újjá. A Fővárosi Közmunkák tanácsa elnökeként egyik megálmodója volt a modern főváros arculatának. Saját kastélyait is ő maga tervezte meg. Híres mondása: „A politikai pártok hasonlítanak a mágneshez: van egy oldaluk, amely vonz, és egy, mely eltaszít.”

Portréját megfestette Benczúr Gyula, Madarász Viktor, Horowitz Viktor és Franz von Lenbach is. Az Opatijához közeli Voloskoban lévő villájában 66 éves korában hunyt el 1890. február 18-án. A Magyar Tudományos Akadémia épületében ravatalozták fel. Egy egész nemzet gyászolta. Ünnepi beszédet Széll Kálmán miniszterelnök mondott, majd a király emlékezett meg nagy elismeréssel az elhunytról:

„… e kiváló férfiút, aki úgy Magyarország politikai életének, valamint a monarchia külügyi politikájának ma fennálló új alapját megteremtette, a jövendő nemzedékek is eszményképül fogják tekinteni.”

Budapest legszebb sugárútját is róla nevezték el.

Forrás 

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

 

Kapcsolódó cikkünk:

Magyar miniszterelnökök – Gróf Andrássy Gyula