100 ÉVE SZÜLETETT TORDON ÁKOS – Rendhagyóan egy rövidke mesével kezdem. Ma is megvan a „Kis gyermekek nagy mesekönyve”, ahol még 1955-ben fölfedeztem, és a szívemhez, no meg a humoromhoz nőtt:

„Kilenc komondor kergette Kender királyt. Az beszaladt az udvarunkba, belebújt a kemencébe, magára kente a százesztendős kormot. Mikor kibújt a kemencéből, a kilenc komondornak se híre, se hamva. Nézett erre, nézett arra, egyszerre csak saját magát pillantotta meg az ablakban. De nem ismert magára, Kormos Kender királyra. Azt hitte, az ördög néz rá az ablaküvegből. Ettől aztán úgy megijedt, hogy hazaszaladt országába. Ott bebújt a kenderáztatóba. Azóta is ott ázik, ott fázik, vagy lagziján bokázik.”

"A magyar nyelvet legszebben használó íróink közé tartozott" - 100 éve született Tordon Ákos

Tordon Ákos – Állami Déryné Színház, 1977.

A testes gyűjteményben a szerző nevét is ott találtam, és meg is jegyeztem: „Tordon Ákos meséje”. Őrá emlékezünk, aki – szinte hihetetlen! – immár száz esztendeje, 1924. szeptember 19-én született. Magas életkort, 87 évet élt meg, és hihetetlenül sok és kitűnő írásával – versekkel, mesékkel, elbeszélésekkel, rádiós hangjátékokkal, sőt műfordításokkal is – gazdagította szépirodalmunkat. Több, nagyon is megérdemelt állami, illetve irodalmi-művészeti kitüntetésben részesült.

Címként azt is adhattuk volna emlékezésünknek, hogy: „A legszomorúbb arcú magyar író”. A legkülönbözőbb róla szóló méltatásokban vagy éppen a vele foglalkozó lexikoncikkekben valóban olyan fényképeket hoztak-hoznak róla, amelyekből egyértelműen ez a hozzáállásunk szűrhető le. Nem véletlenül. Egy korabeli rádióújság-beli cikkben, amelyben a 70 éves szerzőt köszöntötték, ezt olvastam:

„… A felnőtté vált Tordon Ákos sokat vesztett életében. Elvesztette otthonát, amelyből bombatölcsér lett; szülővárosát, Érsekújvárt; elvesztette a családját, Gigi lányát, Tamás fiát – többet nem veszíthetett.
De megmaradt tehetsége, hite, morális tartása és magyarsága, amely az anyanyelv tisztaságának féltő szeretetében nyilvánul meg. Veszteségeiből építkezett írói világában, ahol megelevenedtek, mesévé bokrosodtak…”

A „Ki kicsoda a magyar gyermekirodalomban?” című lexikon megerősíti az iméntieket:

„… [Tordon Ákos] A magyar nyelvet legszebben használó íróink közé tartozik. Meséinek és verseinek világa szelíd és lírai. Humor és irónia váltakozik gyermekkönyveiben, melyek a színház világába is elvezetik olvasójukat.”

Szólaljon meg maga az író is, Tordon Ákos: „Az én első tanítóm” című írás részletével:

„Miután magyar család voltunk, persze, hogy a magyar iskolába írattak be, így az anyanyelvemen kezdhettem a tanulást. Igaz, német nevelőnőm jóvoltából kétnyelvű gyerek voltam, de még ha lett is volna német iskola, bizonyos, hogy nem oda írattak volna be. »Minél több nyelvet beszél valaki, annál többet ér!« Ezt az aranyigazságot tartották szem előtt nálunk. A papám is több nyelven beszélt, és szerencséjére a több nyelvbe az államnyelv is beletartozott, amit a papám még gyerekkorában a tót aratóktól tanult meg. Igaz, hogy ez csak amolyan konyhanyelv volt, de ennek birtokában már szinte gyerekjáték volt számára a szlovák nyelv elsajátítása.

Érsekújvár magyar város volt, de Trianon után már nem tartozott Magyarországhoz. A Háromhídon túl csakhamar felépült egy cseh kolónia; a Csehországból jött családok gyermekeitől ugyan játszva megtanulhattam volna csehül, csakhogy ezek a gyerekek is kétnyelvűek voltak, mind tudtak németül, tehát német szóval folyt velük a játék. […]

A cseh urak és hölgyek, ha vendégségbe jöttek hozzánk, németül társalogtak, mert a mamám nem beszélte az államnyelvet. A környékbeli szlovák falvakból betelepült családok csemetéi pedig gyakran azon kapták magukat, hogy a helybeli magyar gyerekektől magyarul kezdenek tanulni. Hiába, mi voltunk többen. Szüleim azzal vigasztalták magukat, hogy később, menet közben én is megtanulom majd az államnyelvet, mondjuk egy szlovák környezetben történő nyaralással, mert az iskolai szlovákórákon szerzett nyelvtudás talán nem lesz elegendő a majdani egyetemi tanulmányokhoz. De mindez még messze volt, tehát bőven lesz rá idő.

Az iskolai szlovák órák is messze voltak még, hiszen ezek csak a harmadik elemiben kezdődnek el. […]
Szabó tanító úr játszva, mesélve tanított és nevelt bennünket. Belénk plántálta, legyünk büszkék iskolás voltunkra, és szégyent ne hozzunk az iskolánk, valamint az ő fejére holmi illetlen viselkedéssel iskolába jövet s menet. A reggeli imádkozás után a fülek, nyakak és kezek vizsgálata következett: aki piszkosan jött, lódulhatott máris a kúthoz, az udvarra, mosakodni. Aki vétett a helyes beszéd ellen, annak huszonötször kellett egymás után a rosszul mondott szót helyesen elmondania.

Minden egyes új betű megtanulásához olyan mesét kanyarított, hogy kétfelé állt a fülünk tőle! S hogy újabb mesét hallhassunk, hamar megtanultuk az ábécé minden betűjét. A karácsonyi szünetben azon kaptam magam, hogy alig négy hónap alatt megtanultam olvasni! A magyar meséskönyveimet már magam olvashattam. Nem így a gót betűkkel írt németeket. Kétnyelvűségem azzal járt hát, hogy a szünetben a gót ábécére kellett megtanítania a német kisasszonyomnak…”

Íme, a „genius loci”, a szülőföld, a kiindulás szelleme maradandóan végigkísérte Tordon Ákost egész – gazdag és gazdagító – író-pályáján. Hisszük: anyanyelvi fejlődéséhez is hozzájárul mindazon gyermeknek, ifjúnak, aki centenáriuma után is kézbe veszi becses örökségét, könyveit. Mi, felnőttek, még valamit vigyünk magunkkal! Tordon Ákos a legeslegszebb és legmélyebb sorait, melyeket ima formájában hagyott mindnyájunkra:

„Napi fohász: Uram, gyengítsd a bennem lakozó rosszat, s erősítsd meg a bennem rejlő jót, hogy tetszésedre, kedved szerint cselekedve járhassam végig a mai napra kimért utam, miként a többi, eljövendő napok útjait is, mígnem a számomra kijelölt végső nap is eljő, hogy majdan, akkoron földi létem mérlegserpenyőiben kevesebbet nyomjon a rossz s többet a jó!”

 

Holczer József

Hasonló cikkeink a szerzőtől