A 2014. évi 80. Hírös Hét Fesztivál keretében – immár 17. alkalommal megrendezésre kerülő –Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás ez évben június 23-29. között várja látogatóit a kecskeméti Kossuth téren. A fesztivált és a kiállítást megnyitja Dr. Zombor Gábor Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere 2014. június 23-án 20.00 órakor Kecskemét főterén.

A kiállításon a térség 14 településéről több mint 80 kiállító terményeit ismerhetik meg, több mint 70 kézműves munkájába tehetnek betekintést, 13 kulturális csoport produkcióját láthatják, számos különböző terméket vásárolhatnak meg a nagyszabású térségi seregszemlén. A kiállítás ideje alatt minden nap más-más település mutatkozik be, ahol a polgármesteri köszöntők után a látogatók megízlelhetik a települések különleges és egyedi finomságait, megtekinthetik kulturális programjait.

Újdonsággal készülünk a látogatóknak, rendezvényünk idén két különlegességgel bővül. Egyik újdonság, hogy külön faházban Kecskeméti Hírös Mustrát szervezünk, melynek keretében bemutatásra kerülnek a települési értéktárakba felvett gazdák és kézművesek termékei, munkássága. Másik újdonság, amivel készülünk, hogy meghirdetett időpontban, minden nap más-más kézműves, valamint termelő fog bemutatót tartani. Moderátor segítségével „Hírös Riport” főtéri beszélgetés keretében, nyilvános interjún belül ismerkedhetünk meg az adott gazdálkodó és kézműves életútjával, munkásságával. A rendezvény ideje alatt idén is megrendezésre kerül a tavaly nagy sikert aratott Háztájit az asztalra! – Helyi Termék Vásár, mellyel értékesítési lehetőséget biztosítunk a térség termelői részére.


A Vásár széles vertikumot felvonultatva, lehetőséget ad a családoknak arra, hogy megismerjék, és költségeket tervezhetően, kiválasszák azokat a kiváló minőségű terményeket, amiből év közben is fogyasztani kívánnak. A lakosság jó minőségű friss élelmiszerrel való ellátása, a helyi gazdaság élénkítése, nemcsak a gazdák, hanem mindannyiunk érdeke. Célunk, hogy segítséget nyújtsunk abban, hogy a helyi termékeket egyre többen felfedezzék és egész évben előnyben részesítsék vásárlásaik során.

Ennek tükrében kiemelt szerepet szánunk kiállításunkon is a különleges és helyben termelt élelmiszerek értékesítésének a Háztájit az asztalra! –Helyi Termék Vásár, a Kiskunsági Nemzeti Park védjegyes termékeinek, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének vásárán keresztül. A kiállítás ideje alatt ízletes zöldségeket, gyümölcsöket, friss tejtermékeket és húsárut, valamint különleges ínyencségeket vásárolhatnak a látogatók közvetlenül a termelőktől. Egyesületünk idén 15. alkalommal rendezi meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórumot június 25-én szerdán a Kecskeméti Városháza Dísztermében. A fórum témája a 2014-2020-as Európai Uniós tervezési időszak gazdákat érintő kérdései. A fórum levezető elnöke: Szabó Gellért, Szentkirály Község polgármestere. Társrendező a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezete.  


Június 26-án, csütörtökön 9.00 órától a Bozsó Gyűjtemény – Klapka házban megrendezésre kerül a Hungarikum – Turisztikai Fórum, mely a nemzeti értékek kollektív megismertetése, valamint a hungarikum alapú turizmus fejlesztés jegyében fog zajlani. A fórumot megnyitja Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere. Szó lesz többek között a Dél-alföldi hungarikum alapú turizmusfejlesztésről és a pályázati lehetőségek bemutatásáról, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetség tevékenységének aktualitásairól, a magyar nemzeti értékekben és hungarikumokban rejlő lehetőségek ismertetéséről, a Kecskeméti Értéktár Bizottság munkájáról. Bemutatásra kerül a Bács-Kiskun megyei értéktár, szó lesz a helyi termékek szerepéről a vidéki turizmus fejlesztésében, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület tevékenységéről.

Továbbá hallhatunk a Geréby Kúria Kft. fejlesztéseiről, a térségi turizmusban betöltött szerepről, és a nemrég épült 4 csillagos Tiszakécske Barack Hotelről, illetve a vidéki turizmus fejlesztéséről. A fórum levezető elnöke: Basky András Lajosmizse Város polgármestere, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület alelnöke. Június 28-án szombaton 14:00 órától a Kossuth téren térségi gyümölcsökből hagyományos lekvárfőzést szervezünk. Bízunk benne, hogy kiállításunk és vásárunk eléri célját, és minél több emberrel ismertethetjük meg térségünk páratlan értékeit.

0

A Hírös Hét Fesztivál programjai részletesen:

Június 23. (hétfő)
10.00 – 17.00 „Exportlehetőségeink a FÁK-országokban – gazdaságfejlesztő konferencia és kiállítás (Városháza és az Univer Produc Zrt. telephelye)
A gazdaságfejlesztési és beruházást ösztönző konferencia résztvevői a keleti nyitás programjában érintett külképviseletek vezetői és kereskedelmi tanácsosai, az agrárszektor tagjai a kistermelőtől a nagyvállalatokig és a legfontosabb szakmai szervezetek.
16.00-17.00 Kistérségi települések termelői, kulturális bemutatkozása (Kossuth tér)
Jakabszállás, Kerekegyháza
18.00 Ünnepi közgyűlés (Városháza Díszterem)

20.00 Jubileumi Hírös Hét Fesztivál és a XVII. Térségi-Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás megnyitó ünnepsége (Nagyszínpad)
A fesztivált megnyitja: Dr. Zombor Gábor egészségügyi államtitkár, Kecskemét város polgármestere.

A műsorban közreműködik: Kecskemét City Balett
Vivaldi – Max Richter: Négy évszak
21.00 Emlékszel még? – Gálaműsor a Kecskeméti Katona József Színház művészeivel (Nagyszínpad)
A Hírös Hét Fesztivál nyitó gáláján a Kecskeméti Katona József Színház jeles művészei műsoros ajándék kosárral lepik meg a tisztelt közönséget.
Elhangzanak Kálmán Imre, Zerkovitz, Huszka Jenő, Lehár csodás operett dallamai, de Kodály és Erkel zenéi is felcsendülnek. Fellépők: Csombor Teréz, Károly Kati, Dobó Enikő, Egyházi Géza, Kiss Zoltán és a műsorvezető, aki még dalra is fakad: Kőszegi Ákos…

Kecskeméti Nótások Baráti Köre

Június 24. (kedd)
16.00-17.30 Kistérségi települések termelői, kulturális bemutatkozása (Kossuth tér)
Orgovány, Lakitelek
18.00 Univer Tánczos Péter dalos-táncos találkozó (Nagyszínpad)
20.00 Kecskeméti Nótások Baráti Köre (Nagyszínpad)
Fellépnek: Kovács János, Mészáros Tóth Piroska, Budai Beatrix, Osvát Magda
vendég: Gonda József, kísér: Ökrös Tibor és Népi Zenekara
21.00 Madarász Katalin, Bokor János nótaénekesek műsora, kísér: Ökrös Tibor és Népi Zenekara

Június 25. (szerda)
9.00-13.00 XV. Mezőgazdasági- és Vidékfejlesztési Fórum (Városháza, Díszterem)
A fórum témája a 2014-2020-as Európai Uniós tervezési időszak gazdákat érintő kérdései.
16.00 Virág- és rózsakiállítás ünnepélyes megnyitó (Városháza Díszudvar)
Köszöntőt mond és a „Virágos Kecskemétért” díjakat átadja: Dr. Zombor Gábor egészségügyi államtitkár, Kecskemét város polgármestere
Díszvendég: Schmittné Makray Katalin
A megnyitón közreműködik Palotás József, az M. Bodon Pál Zeneiskola művésztanára.
A megnyitó napját Radics Sándor Európa díjas cimbalom művész Rózsaromantika I. előadása zárja.
A kiállítást szervezi: Hírös Kertészek Egyesülete, Magyar Rózsabarátok Társasága, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Szervezete, Rózsahölgyek Társasága

16.00-17.45 Kistérségi települések termelői, kulturális bemutatkozása (Kossuth tér)
Lajosmizse, Felsőlajos
17.45-18.45 Hírös Riport (Kossuth tér)
Térségi gazdálkodók, kézművesek bemutatása főtéri interjúk keretében.
Rimóczi László grillázsmester, Gulyás Géza grafikus, Rendek Ökogazdaság bio élelmiszerek feldolgozása, Lakó Pál biogazda
17.45 – 18.45 Hírös Riport (Kossuth tér)
Rimóczi László grillázsmester, Gulyás Géza grafikus, Rendek Ökogazdaság bio élelmiszerek feldolgozása
18.00 – 19.00 A hangszerek csodálatos világa – a Leskowsky Hangszergyűjtemény interaktív előadása (Kisszínpad)
A kecskeméti Leskowsky Hangszergyűjtemény az ország egyetlen hangszermúzeuma. A Gyűjtemény munkatársai a legérdekesebb darabokat mutatják be és szólaltatják meg szórakoztató formában a közönség bevonásával a Hírös Hét Fesztiválon.
19.00 – 21.00 Akusztikus szólamok a jazz jegyében (Főtér)
Utcazenészek a Hírös Hét Fesztivál „utcáin”
20.30 II. Kecskeméti Tehetségkutató Verseny győztesének, Balog Brigittának bemutatkozása (Nagyszínpad)
21.00 Group’N’ Swing koncert (Nagyszínpad)
Magyarország kedvenc swing és boogie-woogie show zenekara a Group’N’ Swing együttes. A zenekar saját számokat játszik, minden szám kifejezetten táncparkettre szánt zene. A boogies ihletésű swinges, big-band hangulatú zenéjük joggal vívta ki a szakma és a hallgatók elismerését. Ennek bizonyítéka az elmúlt évben elnyert Fonogram-díj.

Június 26. (csütörtök)
Virág- és rózsakiállítás szakmai nap (Városháza, Díszudvar)
Virágok ültetésével, ápolásával kapcsolatos kertészeti tanácsok
Rózsaromantika II.: Radics Sándor Európa díjas cimbalom művész előadása
9.00-12.00 Hungarikum-Turisztikai Fórum (Bozsó Gyűjtemény)
A fórum fő témája a nemzeti értékek kollektív megismertetése, valamint a hungarikum alapú turizmus fejlesztés.
15.30-17.00 Kistérségi települések termelői, kulturális bemutatkozása (Kossuth tér)
Nyárlőrinc, Tiszakécske
18.30 Hírös Vacsora jótékonysági vacsoraest (Emléktár-tér)
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Tanyacsárda Kft. idén is szeretettel vár minden kedves vendéget a Hírös Hét Fesztiválon jótékonysági céllal megrendezésre kerülő Hírös Vacsorára.
A menüt a Tanyacsárda Kft. szakácsai készítik:
„Hírös grilltányér, fröccs ” vagy „Bográcsos keménylebbencs kolbásszal és csülökkel, fröccs”
A vacsorajegyek 1.600 Ft/fő áron a rendezvény idején a helyszínen és elővételben is megvásárolhatók a kamara székházában és a Tanyacsárda Kft.-nél

Kecskemét Néptáncegyüttes

19.00 Kecskeméti Fiatal Tehetségek Estje (Nagyszínpad) Kecskemét Kultúrájáért Alapítvány közreműködésével fellépnek:

Foglalt! zenekar
A Foglalt! zenekar dallamos rock zenét játszik, elsősorban saját számokat, de ismert slágereket is.
Tagok: Ivaskó Gergely (ének/basszusgitár), Biró Norbert (gitár), Ivaskó Kristóf (dob).
Vien Dans
A fiatal kecskeméti énekesnő lassan tíz éve foglalkozik dalszerzéssel, szövegírással. Saját számai főleg pop, hiphop, rnb és dance stílusúak, melyeket leginkább akusztikus gitár kísérettel hallhatunk tőle.
EklekTrió – Eklektikus lélekborzongás egyszerűségében is változatos zenei nyelven. Komoly-könnyű-katartikus népdalok és versek saját(os) feldolgozásban. 2014 januárjában megnyerték az „In Memoriam Cseh Tamás Pályázat” dal kategóriájának 1. díját.
Stefanut-Győrfi Dániel
A tehetséges opera-ének szakos fiatal Gémes Katalin tanítványa. Műsorában népszerű klasszikus és romantikus dalokat hallhatunk.
21.00 Magna Cum Laude koncert (Nagyszínpad)
„Kilencszázkilencvenkilenc, mezőtúri nyár, itt kezdődött el minden …” – emlékezik meg az indulásról a 999 című dal. 10+5 év, rengeteg küzdelem, tagcserék, nagylemezek, klipek és koncertek százai nyomán jutott el a Mező Misi, Szabó Tibi, Kara Misa alkotta, máig eredeti formáció gyulai próbaterméből a nagyszínpadokig. Minden állomás, Átkozott nők, Színezd újra, Túl későn, Visszhang, Főnököm, Pálinka dal, Vidéki sanzon vagy a Köszönet, hogy csak néhányat említsünk a zenekar megannyi sikerdala közül.

Június 27. (péntek)
14.00 óra Rózsahölgyek IV. Nemzetközi találkozója, felvonulása és jótékonysági rendezvénye (Városháza, Díszudvar)
16.00 óra Régi házak nagy ételei – Hagyománnyal rendelkező neves magyar családok nevét viselő ételek kóstolóval egybekötött bemutatója (Városháza, Díszudvar)
16.00 – 17.45 Kistérségi települések bemutatkozása (Kossuth tér)
Ladánybene, Helvécia
17.45 – 18.45 Hírös Riport (Kossuth tér)
Térségi gazdálkodók, kézművesek bemutatása főtéri interjúk keretében.
Pilze Nagy Kft. laskagomba termesztés és feldolgozás, Nagy Ervinné homoktövis termelő és feldolgozó, Dimenzió Borászat Kft., Kujáni László gyümölcstermesztő és feldolgozó
18 óra Lakó Sándor Kamarazenekar előadása (Városháza, Díszudvar)
21.00 Punnany Massif koncert (Nagyszínpad)
A pécsi származású, idén 11 éves formáció a nyár egyetlen Bács-Kiskun megyei koncertjét adja a Hírös Hét Fesztivál keretein belül. A saját elnevezése szerint lakossági funkot játszó zenekar a “FEL” c. kislemez-trilógiájának második szemelvényéből is tart némi ízelítőt, valamint elhangzanak azok a klasszikusok is, amiket legutóbb a Budapest Parkban tartott telt házas koncertjük során velük énekelt a tomboló közönség.

Június 28. (szombat)
10 óra Csipkerózsikák és Hercegek találkozója – gyermekprogramok (Városháza, Díszudvar)
Az év Csipkerózsikájának megválasztása
Rózsaromantika III.: Radics Sándor Európa díjas cimbalom művész előadása
12.00 – 18.00 IV. Félegyházi – Fornetti Streetball Kupa (Szent István szobor)
3 pályán mérhetik össze tudásukat a város kosarasai. Külön korcsoportokat indítunk fiúknak, lányoknak, illetve mix csapatban is nevezhetnek a dobálni vágyók. Félidőben 3 pontos és büntető dobóversenyt rendezünk, így nem árt, ha van valaki a csapatban, aki 10-ből 10-szer betalál.
14.00 Hagyományos kajszibarack lekvár főzése üstben (Kossuth tér)
15.30-17.00 Kistérségi települések termelői, kulturális bemutatkozása (Kossuth tér)
Szentkirály, Kecskemét
16.00 – 19.00 Kecskeméti Ifjúsági Otthon Jubileumi játszóháza (Főtér)
17.00 Kuláküldözés áldozatainak emléknapja. Megemlékezés az “üldözöttek” emlékművénél.
17.30 – 19.30 Hírös Riport (Kossuth tér)

Térségi gazdálkodók, kézművesek bemutatása főtéri interjúk keretében
Kovács Miklós kékfestő mester, Kökény Sándor hentes, Gyenes Kertészet virágkertészet, Gulyás Zoltán méhész, Lovász Ibolya csuhébaba készítő, Takács István fazekas, ifj. Polyák Imre késes mester,
21.00 Budapest Bár koncert (Nagyszínpad)
Közreműködik a Budapest Bár zenekar Farkas Róbert vezetésével, valamint Behumi Dóri, Németh Juci, Frenk, Keleti András ás Kollár-Klemencz László
Kitűnő zenészek, fantasztikus egyéniségű énekes előadók, nagyszerű dalok – ez a Budapest Bár sikerének receptje. Az együttes megalakulása óta több generáció kedvenccé vált – számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, vagy nagyon közismerteket öltöztettek új köntösbe. Számos kor, kultúra és generáció találkozik a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt.
22.30 Tűzijáték (Főtér)

Június 29. (vasárnap)
KÁDÁRkodni jó!
10.00 – 18.00 Hét állomásos próbatétel ÖKO játékokkal az egész családnak. (Békás szökőkút)
Óriás képkészítés közösen, műanyag kupakok felhasználásával (80 éves évforduló alkalmából).
Játékkészítés újrahasznosított anyagokból értékes nyereményekért.
A hulladék érték, becsüljük meg!
10.00 – 12.00 Ciróka Bábszínház Hírös Játéka (Romkert)
12 óra Rózsa és Virágkiállítás tombolasorsolása (Városháza, Díszudvar)
14.00-15.00 XVII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás és lekvárfőző verseny eredményhirdetése
14.00 – 16.00 Süti sütő verseny (Főtér)

Kistérségi települések termelői, kulturális bemutatkozása (Kossuth tér)
Kunbaracs, Fülöpháza
16.00 Gyermekek felvonulása a Vasútkertből népviseletben az 1930-as évek divatját bemutatva
15.30 gyülekezés a Vasútkertben
16.30 Babakocsis felvonulás lovaskocsis felvezetéssel
16.15 gyülekezés a Katona József parkban
„Kecskemét a gyümölcs és a gyermekek városa” mottóval az 1934. évi Hírös napok egyik kiemelkedő eseménye volt a kisgyermekek felvonulása és megáldása. A szép hagyományt idén 5. alkalommal elevenítjük fel 1930-as évekbeli ruhákban, virágdíszekkel.
A 80 éves évforduló alkalmából a gyermekfelvonulást számos óvoda és kisgyermek részvételével idézzük fel, az első felvonulás eseményeit és kavalkádját a taligákon, lovas kocsin, talicskákon virágkoszorúk, virág-kapuk díszítésével jelenítjük meg. A gyermekek felvonulásán a szülök és óvónők is korabeli ruhákban jelennek meg.
16.40 Menetek találkozása a Cifra Palotánál és a Kiskörúton haladva közös bevonulás a főtérre.

17.15 Babakocsis felvonulás eredményhirdetése (Nagyszínház)
17.30 Dr. Zombor Gábor egészségügyi államtitkár, Kecskemét város polgármesterének köszöntője és a gyermekek megáldása (Nagyszínpad)
17.45 „Mózeskosár körbejár” (Nagyszínpad) – kecskeméti újszülöttek köszöntése
18.00 Hírös Néptánc Tanoda műsora (Nagyszínpad)
18.00 Körjátékok, népi játékok, kézműves foglalkozások (Főtér)
19.00 100 FOLK CELSIUS (Nagyszínpad)
A gyermekek egyik legkedvesebb zenekara 1974-ben alakult, elsősorban akusztikus hangszereket használtak, de a népszerűség és a közönség számának együttes növekedésével az elektromos hangszerek is helyet kaptak zenéjükben.
21.00 Berukkoltunk „El kell menni, nincs mit tenni …” (Nagyszínpad)
Tűzön – Vízen Át Egyesület és a SZIÉTA Művészeti Egyesület világháborús emlékműsorának kivonata
Rendező: Dénes András Zoltán
A történet az 1917-18-as évek fordulóján, az olasz fronton harcoló katonák mindennapjaiba enged betekintést. A lövészárokban elhangzó beszélgetésekből megismerhetjük félelmeiket, álmaikat, hátrahagyott otthoni emlékeiket, mely lehetővé teszi számunkra, hogy kisebb utazást tegyünk a Kárpát-medencén belül, megismerve, körüljárva annak kulturális örökségeit a muzsika, a tánc és költészet segítségével.

Kiegészítő programok:

  • Bahget Iskander fotóművész Anyaság című fotókiállítása (Kecskeméti Kulturális Központ). Látogatható naponta 10.00 – 18.00 között
  • Hulladékból termék kiállítás az Európai Fenntartható Energia Hét alkalmából (Kecskeméti Kulturális Központ). Látogatható naponta: 10.00 – 18.00 között
  • Társrendezők: Hírös Hulladékgazdálkodási Kft., Városgazdasági Nonprofit Kft., Kecskeméti Ifjúsági Otthon Zöld Ernyő programja, Kecskeméti Szatyor Egyesület, ÖKO-Pack Nonprofikt Kft.
  • Június 23-án, 24-én, és 25-én 9-15 óráig Szelektív hulladék, komposzt hulladék valamint vegyes hulladék kiállítás (Kecskeméti Kulturális Központ)

Kísérő programjaink a fesztivál alatt:

  • Hírös Hét Anno plakátkiállítás – válogatás az elmúlt 80 év plakátjaiból (Városháza előtti sétány)
  • XVII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás- A kiállításon a térség 14 településéről több mint 80 kiállító terményeit ismerheti meg, több mint 70 kézműves munkájába tehetnek betekintést, 13 kulturális csoport produkcióját láthatják számos különböző terméket vásárolhatnak meg a nagyszabású térségi seregszemlén. A kiállítás ideje alatt minden nap más-más település mutatkozik be, ahol a polgármesteri köszöntők után a látogatók gazdag kóstoló keretében megízlelhetik a települések különleges és egyedi finomságait, megtekinthetik kulturális programjait.
  • XII. Hagyományos Kárpát-medencei Kézműves Kiállítás és Vásár („0” km kő) – Bemutatkoznak a méltán híres magyar mesterség, a régi hagyományokat felidéző műhelyek és egyesületek. Az eseményen megjelennek a kézművesség értékei és hagyományai, a rég elfeledett tárgyi kultúra és a kézműves termékek szerepe.
  • Háztájit az asztalra! – térségi termelők Helyi Termék Vására (Kossuth tér)
  • Kecskeméti Hírös Mustra – települési értéktárakban szereplő tradicionális értékek bemutatása (Kossuth tér)

2014. június 20.

Hozzászólások