Az akciót a programot szervező Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány indította el az ország számos pontján rendezett megnyitó ünnepségekkel. A budapesti esemény az Erzsébet téren zajlott, ahol a programon résztvevők és az arra járó vállalkozó kedvűek lefestették a park megviselt állapotban lévő padjait.
A három nap alatt lesznek, akik fogyatékkal élők otthonába látogatnak el, kerekesszékesekkel kirándulnak, elhagyatott temetői sírokat gondoznak, kórházban lévő gyerekekkel foglalkoznak, de játszótér-felújítás, különböző kertrendezési, festési és szemétszedési munkák is szerepelnek a feladatok között – közölte Radványi Benedek, a program főkoordinátora az Erzsébet terén tartott sajtótájékoztatón.

Az önkéntesek kisebb vagy nagyobb csoportokban regisztrálhattak az alapítvány oldalán, majd a koordinátorok a jelentkezők életkorát, munkabírását és egyéb szempontokat figyelembe véve választották ki számukra azokat a feladatokat, amelyeket a 72 óra alatt el fognak végezni – mondta el Radványi Benedek, aki hozzátette, hogy átlagosan 14 és 30 év között mozog a jelentkezők életkora. Az akcióban a tavalyi évhez hasonlóan mintegy 8000 fiatal vesz részt több mint 300 csoportban.

A program fővédnöke Hirling Zsolt olimpikon, aki tavaly – az élsporttól átmenetileg visszavonulva – egy kenyai árvaházban vállalt önkéntes munkát. A világ- és Európa-bajnok evezős szombaton több olimpikontársával visszatér az Erzsébet térre, ahol a lefestett padokat különböző mintákkal díszítik majd.
A 72 óra nemzetközi kezdeményezés, amely idén öt környező országban – Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban, Szlovéniában és Bosznia-Hercegovinában – is megvalósul. A magyar szervezéshez kapcsolódva erdélyi és felvidéki fiatalok is bekapcsolódnak az önkéntes munkába.

Forrás: MTI

2012. október 11.

Hozzászólások